Autómentes nap - letudva

A kerékpáros ijedten konstatálja, hogy elütött. Ilyen a formám, éppen az autómentes napon, akkor, amikor lezárták az egész Andrássy utat, hogy a civil szervezetek, karöltve a hivatalokkal és a hatóságokkal demonstrálják, milyen jó is élni ebben a városban autó nélkül.

Ezért aztán most az Andrássy úton boldog- boldogtalan kerékpározik, és néha elütnek valakit. Például engem, mert persze nem a kerékpárúton kerekeznek. Ott ugyanis telepíthető műanyag vécék és a zöldes civil szervezetek sátrainak pányvái torlaszolják el a kerekezők útját. Ezért az úttesten, ahol normális esetben autók közlekednek, most kerékpárosok és görkorcsolyázók demonstrálják: ugye milyen jó, ha nincs autó.

Frászt! - mondhatná az ember a városatyák és szervezők ökofarizeus magatartására, amely ezt az egész autómentes őrületet kitalálta. A KISZ KB modorában szervezett, VIT-hangulatú aktivistalelkesedéssel fűszerezett öko-bio, antimotorikus vasárnap szerencsére csak az Andrássy útra korlátozódott. Azok persze élvezték, akik unták már a liget-libegő-állatkert-Margitsziget hétvégi családi programokat. Nekik érdemes volt végigsétálniuk a Hősök terétől a Bajcsy-Zsilinszky útig, mert akár értékes programot is kaphattak volna.

Kezdjük mindjárt a legelején, a Dózsa György útnál, ahol az úttest kellős közepén áll egy roncskocsi, hevenyészve bevonva gyeptéglákkal, ezzel jelképezve valamit, amire nem sikerül rájönni, hogy mit. Nem sokkal odébb egy autóklubos alkalmazott unatkozik egy piros Suzukiban, mert nem kíváncsi arra senki, hogy hogyan üti el az autó az útra figyelmetlenül lépő gyereket. Nem nagyon értjük, hogy mit kellene látnunk, de szegény ember bemutatni sem tudja, mert egy lélek sincs a környéken, aki partner lenne a demonstrálásban. Nem úgy a Munkácsy utcánál, ahol két kiskapu várja, hogy egy tucatnyi embernek kedve szottyanjon kispályásfocizni ott, ahol máskor autók járnak. Sokkalta népszerűbb a röplabda. Komoly mecscset játszik két csapat, akiket rejtély, hogy hogyan vettek rá arra, hogy játsszanak a flaszteron. A másik pálya mindenesetre tök üres.

De mindez semmi. Az egész Andrássy út harsog a tuti programtól. Műsor van a Kodály köröndön. A nagyszínpadon gyerekek adnak számot tömegközlekedési ismereteikből. Legalább húszan próbálkoznak, öten a színpadon, a többi talajszinten töri a fejét a kérdésen: szabad-e szemetelni a buszon? A következő kérdés már nehezebb lesz - ígéri a műsorvezető, és már mi magunk is törjük a fejünket, hátha az lesz a kérdés: hány kiégett kék busz renoválható Aba Botond éves prémiumából? De a nehéz kérdés nem más: miért lassít a trolivezető, ha előtte üres az út? (Tudósítónk nem figyelt, ezért sajnos nem tudjuk a választ - a szerk.)

A BKV-nak persze volt saját sátra is, ahol a jegyvásárlásra biztató kampány plakátján az ejtőernyős a következő szöveggel akar rápirítani a bliccelőkre: A bátrak máshol keresik az izgalmakat. Ugyancsak az autóban tespedő fővárosiak ökoépülésére szolgál az FKF Rt. szelektív hulladékgyűjtésre buzdító sátra.

Használjuk ki, hogy sétálhatunk az Andrássy út kellős közepén. Közben pedig a gyerekek leállhatnak élvezni az ilyenkor szokásos közhelyprogramokat mint az ugrálóvár, a légvár, a lufibohóc, az aszfaltrajzverseny, az arcfestés és a színpadon az ilyenkor elmaradhatatlan fázik... zik... zik. Aki pedig a sátrakban közlekedési ismereteiről akar tanúbizonyságot tenni, az tölt, rajzol, ikszel és kap lufit, mellényt, matricát. Az ilyen programmal speciel nincs is semmi baj.

Az Oktogonnál már kicsit komolyabbra fordul a dolog. Ott a Fővárosi Baleset-megelőzési Bizottság és a BRFK hat autó-, egy robogó- és egy motorroncsot mutat be, legalább mélázásra késztetve a szemlélőket, akik egy-egy részlet láttán felszisszennek. Még két leállított rendőrmotorra is felülhetnek a gyerekek.

A program gyöngyszeme az Oktogon túloldalán állt, bizonyítva, hogy überelhető a gyepesített roncs. A szakadt 120-as Skoda oldalára a vidéki kertkapuk naiv modorban pingált - "hízott sertés eladó, ugyanitt naposcsibe" - hirdetéseinek látványelemeit hordozó felirat került. "A háborút az olajért a fogyasztásunkkal mi gerjesztjük". Ezzel a bölcsességgel felvértezve a Bajcsy-Zsilinszky útig már mindenre immunitást szerezhettünk. Csodálkozásomból legfeljebb a biciklista zökkent ki, aki elüt, éppen akkor, amikor az egyesített bérlet előnyeit és a gyermekvasutas élet szépségeit propagáló MÁV-stand és a parlagfűirtás fontosságát hirdető ÁNTSZ-sátor között ismét azon tűnődöm, hogy mi lehet a fűkarosszéria szimbolikája.

Alighanem semmi, ahogyan ez az egész rendezvény is csak olyasmi, mint egykor a színházjegy a brigádnaplóba ragasztva. Letudtuk és kész. Egyetlen napot meg mindenki kibír autó nélkül.

? A kormány és az önkormányzatok összefogásával több bicikliút épülhet, de az igazi lehetőséget a fejlesztésre az európai uniós pénzek jelentik - mondta Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter az Andrássy úton. Ígéretet tett arra, hogy a második nemzeti fejlesztési terv tervezésénél kiemelt figyelmet fognak fordítani arra, hogy több bicikliút épülhessen. Bakonyi Tibor főpolgármester-helyettes bejelentette, hogy jövőre mintegy 50 kilométer kerékpárút épül majd a fővárosban.

Neki legalább jó volt; az Andrássy út közepén ritkán lehet rollerezni
Neki legalább jó volt; az Andrássy út közepén ritkán lehet rollerezni
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.