Hiszen nem egyéb, mint József és Putifárné a Bibliából jól ismert esete. A már kissé túlérett aszszony beleszeret urának ifjú kedvencébe (a görög változatban a királyné a király korábbi házasságából való fiába), s miután az nem enged bűnös szenvedélyének, a nő őt vádolja meg erőszakoskodással. Racine-t kifütyülte kora - Molie`re-től úgy tudhatjuk - álszent publikuma a sötét, erkölcstelen szenvedélyek ábrázolása miatt, holott ő legjobb tudása szerint az erkölcsök nemesítésére akarta a színházat felhasználni, s ennek érdekében sokat enyhített is Euripidész változatán.

Tasnádi Istvánnál az eredetiben messze földön, zavaros ügyekben kódorgó, korábban erőskezű, nagy király, Theseus kómában fekszi végig a palotájában folyó szerelmi és politikai huzavonát, lényegében halottnak vélik, csak rajongó kamasz fia szerint állította magát stand by állapotba, hogy újraformattálja a merevlemezt. A drámai lényeg szempontjából azonban fontosabb, hogy itt erkölcsről nemigen esik szó, csak biológiáról. Phaidra változó korban lévő nő, s különben is örökölhetett egyet-mást anyjától, aki fatehenet ácsoltatott, hogy egy bikával szeretkezhessen. Az érzékek, illetve a királyfi érzéketlensége körül folyó bonyodalmak közepette természetesen folynak az utódlási intrikák is, egy csoport például a király klónozásával próbál alkalmas trónörököst állítani. Phaidrától meg saját idióta fia, Minitaurosz támogatása lenne elvárható, aki, amikor éppen nem a mobiljával játszik, az anyaölbe mászna vissza.

Az író szinte kifogyhatatlan ötletességgel helyezi az antik történetbe korunk fogyasztóivá technizálódott világának jelenségeit. S közben nemcsak az erkölcs és Theseus hibernálódik, hanem minden és mindenki. Minden kontrollált és közvetített. Torz és groteszk, de csak helyenként mulatságos. A Krétakör eredetileg Salzburgban bemutatott előadása német-magyar együttműködésben született, a címszerepet piros szabadidőruhában és sárga törülközőturbánban tárgyilagosan adó Udvaros Dorottya magyarul mondja szerepét, a többiek általában németül beszélnek-énekelnek. Ez nyilván Phaidra idegenségére is utal, csakhogy ennek nincs komoly szerepe a történetben, a kétnyelvűség, a sűrű feliratozás viszont erősíti a játéknak a történettől való elidegenítését. Schilling Árpád sokrétűen kiszámított rendezése Ágh Márton steril díszletében, Benedek Mari rikító színeket pompásan harmonizáltató ruháiban csak kevés alkalommal olvasztja fel a szöveg lefagyasztott humorát. Ahogyan például az asszonyok kara - Suse Lichtenberger, Kristin Muthwill, Verena Specht-Ronique - különféle zenei és mozgásstílusokban (zene: Márkos Albert, koreográfia: Frenák Pál) énekli el a mitológiai és egyéb tudnivalókat, vagy ahogyan Tilo Werner poentírozza a hangeffektusokat, az nemcsak szellemes, de hatásos is. Christoph Gawenda sárga alsóneműben hisztériázza végig Hippolytosz kamasz kíváncsiskodását és indulatoskodását, Ferdinand Dörfler Szaurosza egyszerre öntudatos ösztönlény és okos bennfentes, Bánki Gergely fekete bukósisakban jelzi Minitaurosz testi-szellemi csököttségét. Rácz István Theseusként fegyelmezetten fekszik több mint egy órán át, hogy azután érces hangon énekelje el a felébredő király kétségeit, de főleg azt, hogy mennyire megéhezett.

Erkölcsrõl nemigen esik szó, csak biológiáról