Az éhezőkért emelt szót a FAO főigazgatója

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) főigazgatója attól tart, hogy az ENSZ New York-i csúcstalálkozóján a világ vezető politikusai "valószínűleg nem fogják meghallani, ami a legfontosabb: a szegények és az éhezők hangját".

Jacques Diouf a világszervezet tagállamainak vezetőihez intézett üzenetében adott hangot ennek az aggodalmának; üzenetének összefoglalóját a FAO Közép- és Kelet-európai Szubregionális Irodája juttatta el az MTI-hez pénteken.

Világszerte 850 millióan éheznek, és évente ötmillió gyermek fizet az életével minden olyan esztendőért, amelyben nem javul a helyzetük - írta a főigazgató, hozzátéve, hogy az éhezés a szegénység leglátványosabb megjelenési formája, egyszersmind a további elszegényedés oka.

Az ENSZ millenniumi céljai között első helyen szerepel az éhezés és a szélsőséges szegénység felére csökkentése 2015-ig - olvasható az összefoglalóban, amelyben Jacques Diouf arra is felhívja a figyelmet, hogy ez a cél nem teljesül, pedig - mint rámutatott - "ez a kritikus pont, mert ennek megvalósulása nélkül a többi terv is elbukik".
Mint írta, a szegénység és az éhezés legyőzéséért mindenekelőtt vidéken kell küzdeni. Annak az 1,1 milliárd embernek a háromnegyede, akik napi egy dollárnál kevesebből élnek, a fejlődő országok vidéki területein laknak, s túlélésük alapja a mezőgazdaság. A FAO főigazgatójának üzenete szerint befektetésekre van szükség a mezőgazdaságban és elengedhetetlen a vidéki infrastruktúra fejlesztése is.

A fejlődő országokat sújtó éhezés és az alultápláltság okozta betegségek miatti termelékenység-kiesés következménye máris évi 50 milliárd dollárra tehető - figyelmeztette Jacques Diouf FAO főigazgató az ENSZ-államok vezetőit, akik New Yorkban azért gyűltek össze, hogy csúcsértekezleten vizsgálják meg, mi akadályozza a 2000-ben vállalt millenniumi célok elérését.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.