Biodízel-üzem épül Bécsben

Európa egyik legnagyobb biodízel-üzeme épül Bécsben, ahol várhatóan jövő év közepén kezdődik meg a termelés osztrák technológia alapján. Az évi csaknem százezer tonna bio-üzemanyag nagy részét az ÖMV veszi meg.

Letették Ausztria legnagyobb biodízel-üzemének alapkövét tegnap a bécsi Lobau olajkikötőben. A 30 millió eurós beruházással, osztrák technológia alapján épülő és működő létesítmény tulajdonosa és üzemeltetője a BioDiesel Vienna GmbH.

Az üzemben várhatóan 2006 júniusában indul meg a termelés, és évente 95 ezer tonna biodízelt állítanak majd elő, ami Ausztria teljes szükségletének mintegy egyharmada. A készletek nagy részét az ÖMV veszi át, amely 2005 októberétől 5 százaléknyi biodízelt is belekever az ausztriai kútjainál kapható dízelolajba.

Az osztrák biodízel-üzemek éves kapacitása jelenleg évi 55 ezer tonna, 2010-re azonban akár az évi 415 ezer tonnát is elérheti Ausztria biodízel-szükséglete az Európai Uniónak azon szabályozása nyomán, amely előírja, hogy az üzemanyagoknak mekkora százalékban kell biogén forrásból származó összetevőkből állnia.

Az osztrák üzemanyag-törvény rendelkezése szerint egyébként az otto- és dízelmotorok hajtóanyagainak 2005 októberétől 2,5 százalékban kell biogén eredetű anyagot tartalmazniuk, 2007 októberétől ez az arány 4,3 százalékra emelkedik, 2008-tól pedig már eléri az 5,75 százalékot. Ez azt jelenti, hogy Ausztria biodízel-szükséglete 2010-re várhatóan eléri az évi 300 ezer tonnát.

A bécsi üzemben főleg az európai térségből hajókon és vagonokon érkező repcéből készül majd a biodízel, amelyet csővezetéken szállítanak az ÖMV közeli raktárába.

(Compress)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.