Ki is harcol mi ellen ?
Az ENSZ állam- és kormányfői csúcstalálkozójának egyik legnagyobb kudarca, hogy nem sikerült megállapodni a terrorizmus definíciójában. A demokratikus országok álláspontja szerint ide tartozik minden, a polgári lakosság elleni fegyveres akció. Ezt a meghatározást azonban elutasította egy sor arab ország, valamint az Egyesült Államok csalódására hozzájuk csatlakozó Pakisztán. Ők azt szerették volna, hogy a nemzeti felszabadítási mozgalmak képezzenek kivételt. Az utalás kétségkívül az izraeliek ellen terrorista eszközökkel is küzdő palesztin szervezetekre vonatkozott volna. A tagállamok többsége ebbe nem ment bele, így a definíció kérdése egyelőre lekerült a napirendről.
A brit miniszterelnök felszólalásában azt mondta, hogy a megosztottság és a tétovázás a fenyegetéssel szembeni erőtlenség jele. A terrorizmust a fanatizmus doktrínájának nevezte, amelynek kiirtásához biztonsági együttműködésre, és a terrorizmust hirdetők, arra uszítók elleni fellépésre van szükség. Tony Blair később a BT ülésén olyan javaslatot terjesztett be, amely szerint a tagállamoknak törvénytelennek kell nyilvánítaniuk a terrorizmus támogatását, illetve a terrorista módszerek alkalmazására való uszítást, és meg kell tagadniuk a menedéket bárkitől, aki gyanúsítható ezzel.
George W. Bush a javaslatot támogatásáról biztosítva megismételte, amit már a plenáris ülésen is mondott: a terrorizmust nem lehet csak katonai eszközökkel legyőzni. Az elnök a korábbiaknál megint békülékenyebbnek mutatkozott. A BT - többek között az orosz és kínai elnök szavazatával - egyhangúlag fogadta el a javaslatot. Jogvédők szerint a szöveg általános megfogalmazásai lehetővé teszik, hogy a határozatot a kevésbé demokratikus országok az ellenvélemény elfojtására használják fel.
