Összecsapás készül a Duna fölött

Közelednek a 2006-os választások, és az előjelekből arra következtethetünk, ezúttal sem marad el a környezetvédelmi kampány. A Szigetköz sorsa körül vita készül.

A bősi vízlépcső és Szigetköz sorsa a magyar politika szent tehenei közé tartozik. Emlékezetes, hogy 1998-ban a Horn-kormány próbált határozott - gátépítést is fontolgató - terveket megfogalmazni ebben az ügyben, a választási kampány idején kirobbant tiltakozás aztán hozzá is járult bukásához. A Fidesz-kormány idején Székely László dunai kormánybiztos megbízásából egy ökológiai munkacsoport dolgozta ki a Szigetköz rehabilitációjának tervét. A munkát Droppa György, a Duna Kör ügyvivője vezette. Azt javasolták, hogy az EU-ban és Amerikában régóta alkalmazott eljárással, a hajdani kanyargós ("meanderező") Öreg-Duna visszaállításával élesszék újra a dunacsún- bősi mesterséges csatorna miatt elegendő víz nélkül maradt Szigetközt. Ehhez az úgynevezett meanderes tervhez a jelenlegi szabályozott főmederből kőszórásokkal kellene átterelni a folyót az eddig töltésekkel lezárt mellékágakba.

A meanderes terv azonban elakadt egy másik szervezet, a Duna Charta ellenállásán. Ez a szervezet a Fidesz 1998-as győzelmét segítette és nagy informális befolyással rendelkezett az Orbán-kormány idején. (Igaz, a rivális Duna Kör hajdani emblematikus figurája, az alternatív Nobel-díjat kapott Vargha János is környezeti főtanácsadó lett az akkori miniszterelnöki hivatalban.) A meanderes tervnek végül az tett be, hogy a Duna Charta két befolyásos vezetője, Hajóssy Adrienne és Karátson Gábor Illés Zoltánnal, a parlament környezetvédelmi bizottságának akkori fideszes elnökével közösen fellépve elfogadhatatlannak minősítette a Duna visszakanyargósítását. A Duna Charta arra hivatkozott, hogy a folyó vizét a főmederbe szórt kővel terelnék a mellékágakba, ez pedig már gátépítésnek minősülne, márpedig ők a Dunán semmiféle gátat nem fogadnak el. Alternatív javaslattal nem álltak elő. Az Orbán-kormány ezek után félretette az ügyet.

Évek teltek el, a Medgyessy- és a Gyurcsány-kormány idején lényegében semmi nem történt a szlovákok máig várják a hivatalos magyar választ. A társadalmi szervezetek is elhalkultak, a Duna körről hosszú ideje nem hallottunk, ahogy a Duna Charta sem tartozik ma a legaktívabb zöldszervezetek közé. A mostanában sokkal ismertebb Védegylet égisze alatt viszont megszületett az alternatív Szigetköz-rehabilitációs terv. Molnár Péter hidrogeológus tanulmánya 2004 végén került fel a szervezet honlapjára, és néhány hete a Magyar Nemzet egy cikke irányította rá a figyelmet. A javaslat a meanderes tervet kizáró megállapításból indul ki: egyértelműnek tartja, hogy a folyószabályozás előtti állapotok nem állíthatók vissza. Olyan megoldást keres, amely a Szigetközre jellemző vadont rehabilitálná. Ennek érdekében azt javasolja, hogy az Öreg-Duna jelenlegi főmedrébe szórjanak annyi követ és kavicsot, hogy jelentősen megemelkedjen a vízszint, és a vízhozam emelkedésekor jusson víz a mellékágakba is.

Honnan vennék ehhez a temérdek kavicsot? A Védegylet javaslata szerint egyrészt a mellékágakat levágó kőtöltések és a Bős alatti kőzátonyok anyagát kellene kitermelni, és a főmederbe tölteni - másrészt az Öreg-Duna főága mentén is közel százméteres sávban ki kellene kotorni a kavicsot, hogy a mederfenékbe szórják. Ezzel a Duna szintjének egy-másfél méteres emelését irányozzák elő.

A terv azt is feltételezi, hogy nagymértékben javul az együttműködés a szlovák féllel. Abból - az eddigi merev szlovák álláspont alapján elég optimistának tűnő elképzelésből - indul ki, hogy Szlovákia a teljes vízhozam jelenlegi kevesebb, mint húsz százaléka helyett átlagosan ötven százalékát juttatná a Szigetközbe - és az Öreg-Duna feltöltése is több szakaszban, a szlovákokkal egyetértésben történne.

A Védegylet ezek szerint a mai mederszélességhez képest száz méterrel megnövelt sávban mederré változtatná az Öreg-Duna mai partvonalát. Mit jelenthet ez? Droppa György, az azóta felállt környezetvédő pártformáció, a Zöld Demokraták Szövetségének szóvivője felindulva kommentálta a Népszabadságnak a tervet: "jön a bazi nagy kanalas gép", és százméteres sávon betolja a part menti fákat a mederbe negyven kilométer hosszúságú folyószakaszon?

A gyakorlatban persze ennél bonyolultabb műveletre kellene számítani. Droppa György szerint, ha a Védegylet javaslatát valaki meg akarná valósítani, akkor először ki kellene vágni a parton az erdőt, a humuszréteget félrerakni, billenős teherautókra kellene rakni a partok sóderanyagát, és csak ezután lehetne bedönteni a mederbe. Ez pedig a továbbra is Duna Kör-ös ügyvivőnek is számító Droppa szerint egyszerűen képtelenség.

A számítások szerint a koncepció végrehajtásához 8-10 millió köbméter anyagot kellene megmozgatni. A Duna Kör által támogatott meanderes terv anyagigénye csak 1-2 százaléka a mederfeltöltésnek. A költségek is a meanderes terv mellett szólnak - folytatja Droppa György. Ez utóbbi költsége húszmilliárd forint alatt maradna, és - bár a Védegylet honlapján olvasható tervezetben nem szerepel költségszámítás - Droppa György becslése szerint a mederfeltöltés mai áron több mint százmilliárd forintba kerülne. Továbbá: a visszakanyargósítást egy év alatt meg lehetne valósítani, a mederfeltöltés ezzel szemben akár 10 évig is eltartana. S nem utolsósorban: amíg a meanderes tervben a folyó bejárná a régi Duna-ágakat, jótékony nedvesítő hatással élesztve a hullámtér nagy részét, a Duna a mederfeltöltés után is csak az újonnan kialakított meder környékén fejtené ki hatását. A Duna Kör hajdani javaslata gyakorlatilag egyetlen part menti fa kivágását sem igényli - sorolja érveit Droppa.

A Szigetköz-vitában a felszínen a két ma már inkább egykorinak nevezhető zöldszervezet, a Duna Kör csap össze a Duna Chartával, de a küzdelem valójában két ma is a közéletben tevékenykedő zöldszervezet - a hajdan a Centrum Pártban is részt vevő - Zöld Demokraták Szövetsége és a Védegylet - harcáról szól. Eddig kerülték a nyílt mérkőzést (a zöld mozgalom politikai megosztottságáról sem sokat hallhattunk), de mindkét erő szilárdítja pozícióit, és mivel előbb-utóbb napirendre kerül a hazai zöldmozgalom nagypolitikai porondra lépése, csatájuk megvívása is küszöbön áll.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.