Az ATTAC Magyarország Sólyomhoz fordul

Az ATTAC Magyarország nyílt levelében kéri aköztársasági elnök támogatását a Tabán természeti és egyéb értékeinekvédelme érdekében kifejtett tevékenységéhez.

A civil szervezet levele szerint azért ellenzik az építkezést, mert a zöldterületekkel amúgy is mostohán ellátott belső Budapest egyik sajátos hagyományú részéről van szó. A szervezet adatai szerint Budapest belső területein a zöld területek aránya a huszadrésze az optimálisnak, de az EU által előírt minimum felét sem éri el.

Tavaly az I. kerület képviselői megszavazták a Rác Fürdő kibővítését egy négyszintes luxusszállodával, ami a Tabán egy részének beépítésével jár. Az új épületet a Kempinski szállodalánc üzemelteti. Ehhez a Tabánt közterületből építési területté kellett átminősíteni, ez megtörtént. A leválasztott területet a Rác fürdő bérli negyven éven át, a terület utána az ő tulajdonába kerül - írják.

A tervek szerint 50-60 ősfát kell kivágni az építkezéshez. Ehhez az Örökségvédelmi Hivatal engedélyét is megszerezték már. A beruházás 2006 végéig valósul meg - olvasható a nyílt levélben.

Eszerint a szervezet az idén már tiltakozott a tervezett környezetrombolás miatt: júniusban tüntetést szerveztek, levélben fordultak a főpolgármesterhez és az I. kerületi polgármesterhez. Szeptember 25-ére pedig egy műsoros délutánnal összekötött demonstrációt szervez.

Az ATTAC eredetileg a spekulációs tőkemozgások megadóztatására alakult európai szervezet, amely számos egyéb, a társadalmat érintő kérdéssel is foglalkozik, különös tekintettel a környezet védelmére, elsősorban, ha azt a politikai-gazdasági elitek egyoldalú, piaci modellje által a társadalomra erőszakolt értelmetlen presztízs-fogyasztás veszélyezteti.

A levél szerint az építkezés az érintett állampolgárok többségének érdemi tájékoztatása, véleményük kikérése nélkül történik. Az Attac közli, hogy az ügyben az eddigi próbálkozásai csak csekély eredményt hoztak, mert az érintett lakosok azon túl, hogy információik sincsenek, tehetetlennek is érzik magukat a jogi érvekkel önmagukat körülbástyázó, jelentős érdekérvényesítő képességgel rendelkező vállalkozói csoportokkal, építészlobbikkal és országos illetve helyi kijáróikkal szemben.

Részlet a levélből: „Az építkezés ürügyét a Rác-fürdő felújítása és környezetének rendbetétele szolgáltatja. Ezzel együtt azonban a helyi és fővárosi hatóságok, a Tabán egy részét közterületből építési területté minősítették át ("gyógyfürdő beruházási-bővítési terület”) és tudomásunk szerint messze értéke alatti áron adnák bérletbe a vállalkozóknak, akik már meg is kezdték a terület elkerítését és az építkezés előkészítését. Hála a felpuhított favédelmi rendeletnek, kb. 50-60 ősfa kivágásához az Örökségvédelmi Hivatal engedélyét is megszerezték. A területen a tervek szerint egy négyszintes Kempinski luxusszálló épülne, továbbá innen kívánják indítani a tervbe vett Gellérthegyi Siklót is. (…) A szállodához járó parkolók, úszómedencék megépítése további zöldfelületek elvételét jelenti a környék állampolgáraitól. A szinte ’összeesküvés-szerű’ építkezés sajnos élvezi a főváros vezetésének támogatását is (25 %-os részesedésük van a beruházást végző Rt-ben), amely a vállalkozói tőke idecsábításáért bármire hajlandó, sőt, 750 millió Ft állami forrást is kaptak erre a célra a Széchenyi terv keretében."

A levél írói arra is felhívják a figyelmet, hogy „a fák kivágása, a maradék városi növény- és állatvilág életfeltételeinek rombolása társul az egyszerű emberek életéhez tartozó megfizethető szórakozás lehetőségeinek csökkentésével, a hagyományosan itt működő amatőr művészek, zsonglőrök kiszorításával, mindez pedig a gátlástalanul nyomuló kül- és belföldi befektetők korlátozatlan nyereségvágyának kielégítése érdekében. Gyakran hangoztatott érvük, hogy a terület jelenleg elhanyagolt és azt csak a magántőke bevonásával lehet rendbe tenni. Kérdés, mennyit profitálnak az állampolgárok abból, ha a rendbe tett területeket azután a magántulajdon szentsége jegyében véglegesen elzárják előlük…”- írja az ATTAC Magyarország.

(forrás: MTI, NOL)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.