Ritkán járt a busz már akkor is, a HÉV-hez pedig nem mindig volt csatlakozás. Inkább fizettünk ilyenkor kemény kétszáz forintot, és már célba is értünk a kincset érő taxival.

Mindez régen volt, talán igaz sem volt. Először is a droszt nem mostani helyén állt, hanem a lakótelep egyetlen telefonfülkéjénél. Ezt azóta különböző taxis belvillongások és egyéb hatósági csetepaték után hivatalosan megszüntették. A hajnali taxisok pedig már megszokták, amint kialvatlan szemmel itt várták az utasokat, némely sofőr persze el-elbóbiskolt.

Hol voltak akkor még a maszekok. A monopolhelyzetben lévő fővárosi taxivállalatnak nem kellett megküzdenie a számtalan magánzóval, nem beszélve az ilyen-olyan káeftékről, társulásokról. Nem is volt annyi taxi, mint most. Egy-egy drosztnál, így a miénknél is, sorba kellett állnunk, hogy valamilyen esti előadásra sietve a csúcsforgalomban elcsípjünk egy-egy szabad kocsit. Az élelmesebb kuncsaftok azt csinálták, hogy jóval a taxiállomás előtt intették le a sofőrt, ami ugyan illegális és főleg dühítő volt, de a hoppon maradt utasokon kívül senki sem törődött ezzel. Nem voltak akkor még ellenőrök, akik stopperrel a kezükben ellenőrizték volna saját sofőrkollégáikat, hogy vajon időben odaérnek-e az utasért a diszpécserközpontnak megígért másodpercben.

A sorra alakuló taxistársaságok később egyre szigorúbb követelményeket támasztottak a hozzájuk belépni kívánó sofőrökkel szemben. Megpróbálták kiszűrni maguk közül a hiénákat, a szélhámosokat meg az ártatlan tanulóvezetőket, akik a gyanútlan utastól kérdezték meg a Margit hídnál, merre is van a Mártírok útja, bocsánat, Margit körút.

Közben egyre gyilkosabb lett a verseny "taxisfronton" is. A társaságok ma már ott tartanak, hogy nem a sofőrök bermudanadrág-viseletének a betiltása a kardinális kérdés, hanem az, hogy melyik kocsiban dohányoznak és melyikben nem, vagy hogy az Operaház, illetve a Four Seasons elé milyen színű és milyen márkájú autó gördüljön.

A lakótelep népe, főleg hó végén nem az a kimondottan taxizós fajta. Így a droszt is majdnem feleslegessé vált, merthogy ma már a kocsit mobilon, kódszámmal, vezetékes telefonon és még ki tudja, milyen módon lehet megrendelni.

A mi drosztunk azonban dacol az idővel. Mi több, új helyre került, és már nem a hírközlési múzeumba illő telefonfülke előtt áll, hanem feljebb húzódott, sőt az előzékeny önkormányzat még padot is szereltetett elé. Egy baj van csak: a taxiállomást jelző tábla előtt óriási szemétkonténer áll, nehogy a gyanútlan utas odaférjen, nem is beszélve a kis padról, amely diszfunkcionálisan, ám annál büszkébben emelkedik ki a betonból. Ott van, de minek. Tartunk tőle: a zord téli időben aprított fa lesz belőle.

Taxit már ritkán látni a droszton