Az abortusz vagy a tabletta ellen tüntetnek?

A terhességmegszakítás új, az eddiginél egyszerűbb módszere ellen tüntetnek ma Budapesten. Az abortusztabletta a magzatvédők mellett konzervatív egészségpolitikusok haragját is kiváltotta. Iványi Gábor, metodista lelkész nem közéjük tartozik: elmondta, minden gyermekáldást boldogan vállalt a családja, de hogy mást erre törvénnyel kényszerítsen, az idegen tőle.

A Magyarországon nemrég engedélyezet abortusztabletta ellen utcai tüntetést rendeznek ma. A deklarált résztvevők között a legismertebb magzatvédő szervezet, az Alfa Szövetség mellett ott van a Fidesz vezető egészségpolitikusa, Mikola István, illetve a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Éger István is. Utóbbi részvétele már csak azért is figyelemre méltó, mert a tabletta bevezetését éppen az általa vezetett kamara szakbizottsága javasolta. A tablettával elvégeztetett abortusz pártfogói szerint emberségesebb, és - különösen kevéssé fejlett körülmények között - sokkal kevésbé veszélyes, mint a műtéti terhességmegszakítás. Annál semmiképpen sem ártalmasabb. A mai tüntetés így valójában az eddigi legszélesebb alapokon szervezett abortuszellenes akciónak minősíthető.

A katolikus egyház hivatalos honlapján megtalálható az Alfa Szövetség tüntetésre invitáló felhívása, és ez aligha nevezhető meglepőnek. A házasságról és a családról szóló, 1999-ben kiadott körlevelében a püspöki kar hangsúlyozza, hogy az "emberi lény létének első pillanatától fogva, tehát már az anyaméhben potenciális személy, akinek személyi jogait el kell ismerni, mindenekelőtt sérthetetlen és elidegeníthetetlen jogát az élethez". A katolikus körlevél szerint ez a jog nem ruházható át sem az apára, sem az anyára, sem az államra. A püspöki kar szerint "minden direkt terhességmegszakítás sérti az élethez való jogot". A katolikus püspöki kar a művi abortusz előidézésére kifejlesztett kémiai eljárásokról szólva külön is említést tesz arról a RU 486 nevű tablettáról, amelynek használata ellen az Alfa Szövetség most tüntetést szervez.

- Az abortusz minden fajtáját helytelenítjük a feleségemmel együtt, de erre a felismerésre mindenkinek magának kell eljutnia - nyilatkozta lapunknak Mécs Imre, szabad demokrata képviselő. A nyolcgyermekes politikus lapunknak azt mondta, hogy nem militáns magzatvédő, de mindenét odaadná a magzatokért. Mécs felidézte az Alkotmánybíróság korábbi álláspontját, amely szerint a rabszolgaság megszüntetéséhez hasonlítható súlyú esemény lenne az emberiség történetében az abortusz kiküszöbölése. Ehhez sokat kellene tenni, például a gyermekbarát társadalom kialakításával, az anyák teljes értékű másodkarrierjének megszervezésével.

Ha valaki egy ilyen, alapvetően orvosszakmai kérdést átpolitizál, politikai bűnt követ el - ez Lendvai Ildikó, a szocialisták frakcióvezetőjének véleménye. Márpedig szerinte Mikola István, a Fidesz egészségpolitikusa azzal, hogy részt vesz az Alfa Szövetség demonstrációján, át is politizálja az abortusztabletta bevezetésével kapcsolatos vitát. Lendvai Ildikó emlékeztetett egy WHO-fölhívásra is, amelyben kifejezetten azt kérték, hogy a politikát mindenki tartsa távol ettől a kérdéstől. Úgy látszik, tette hozzá, ezt a Fidesz nem fogadja el. Lendvai Ildikó fölidézte azt, hogy Orbán Viktor 2004 áprilisában egy bioetikai konferencián azt kérdezte, hogy vajon helyes-e, hogy a nők a saját testük fölött rendelkezhetnek. "Ezt akkor a Fidesz megpróbálta egyfajta filozófiai kérdésként beállítani, de azzal, hogy Mikola István részt vesz a megmozduláson, bebizonyosodott: a kérdésre megvan a Fidesz válasza" - mondta Lendvai Ildikó.

Iványi Gábor metodista lelkész szerint minden olyan szert, amelyről bizonyossá válik, hogy szedése beláthatatlan kockázatokkal jár, be kell tiltani. Aztaz abortusztablettát azonban, amelynek használata ellen az Alfa Szövetség tüntetést szervez, nem ismeri. Az akcióra már csak azért sem megy el, mert - mint mondta - nem kíván kampány jellegű demonstrációkon részt venni. "A családom minden nekünk ajándékozott életet boldogan fogadott, és én ugyanerre bátorítottam mindenkit, aki hozzám fordult segítségért. A magunk példáját azonban nincs jogom senkire ráerőltetni" - jelentette ki Iványi Gábor, hozzátéve: tisztában van azzal, hogy a nők felelősségük tudatában szánják rá magukat a terhesség megszakítására. A lelkész hangsúlyozta, hogy együttérzéssel gondol azokra a nőkre, akik valamilyen külső kényszer hatására ilyen tragikus döntést hoznak.

Sokan nem akarják megtartani
Sokan nem akarják megtartani
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.