Az ezredfordulóig korábbi szépségében pompázott még a villa kertje is a fogaskerekű vasút hídjánál lévő Deve-cseri-park és a Városkúti-forrás tőszomszédságában. Igazi történelmi környezetben, méltóan a védelemre. A Béla király útról mindjárt szembetűnik a Baumann-Költer tervei alapján 1891-ben épített csodálatos faverandás villa, körülötte a szívvel-lélekkel gondozott ősfás parkkal, s az út felől tán nem látható, hogy az épület bizony alapos felújításra szorul a fél évszázados állami tulajdonlás után. A villát a Kossuth-díjas költő és műfordító, Devecseri Gábor özvegye és fiának családja lakja - hosszú évek bürokratikus huzavonája után immáron tulajdonosként.

A villához egy nagy, 5882 m2-es kert tartozott, rajta a XIX. században ültetett ősfákkal. A kert villa mögötti felső területe művésztalálkozók színhelye volt, a sváb-hegyi hagyományokhoz hűen irodalmi, színi délutánokat-esteket tartottak itt. E találkozók vendége volt Jávor Pál, Szerb Antal, Kodály Zoltán, Ferencsik János, Weöres Sándor, Tersánszky Józsi Jenő, Kolozsvári Grandpierre Emil, Karinthy Ferenc, Füst Milán, Illyés Gyula, Déry Tibor, Örkény István, Mészöly Miklós, Darvas Iván, Ruttkai Éva, Gábor Miklós, Latinovits Zoltán, Nádasdy Kálmán, Szendrő József, Pernye András, Máriássy Félix... és még sokan mások. S amikor Devecseri 1971. július 31-én eltávozott közülünk, hamvainak egy részével és a görög nagykövetség által hozott hellasi földdel szentelték meg e találkozók színhelyét.

A költő még tíz esztendeje sem nyugodott a szeretett sváb-hegyi földben, amikor 1981-ben a villa kertjéből egy 2000 m2-es parcellát "leszabályoztak", azt a területet, ahol a találkozók voltak, s amely a költő hamvait rejtette. A telekkönyvbe két helyrajzi szám került, de a következő húsz esztendőben semmi sem változott. A villakertet egyetlen kerítés fogta körül, a teljes parkot a Devecseri család gondozta.

2001 tavaszán geodéták tűntek fel a felső kertben, elegáns fekete autók álltak meg a villa előtt. Az új építkezés hírére a Budapest-Zugligeti Egyesület megszólalt a kerület lapjában: "Még az utolsó pillanatban kiáltunk a villa régi kertjének megmentéséért! Ne épüljön oda semmi! Ne tetézzük a szerencsétlen parcellázást egy újabb bűnnel! Legyen a felső telek egy kulturális emlékpark, az itt járt művészek, írók és költők szobraival díszített zarándokhely, ahová a főváros diákjai a Vilma gyalogúton keresztül zarándokolhatnak egy-egy rendkívüli irodalomórára. Innen látható lenne az egykori villa, a villához tartozó teljes park - ahogy azt a XIX. században megálmodták. Minket képviselő tisztelt képviselők! Mentsétek meg e még megmaradt értékünket!" (Kiáltás egy svábhegyi kertért! Hegyvidék, 2001. május 2.) Azt reméltük, hogy kiáltásunk nyitott fülekre talál, hiszen néhány esztendeje még maga a kerületi polgármester (akkor alpolgármester) is szobrot tervezett állítani a költő tiszteletére a felső kertben. De sajnos nem így lett! A civilek kiáltására a kerületi hatalom válasza a családnak rövid volt: "rosszat tett maguknak a 'kiáltó' cikk". S valóban, a cikk megjelenése után felgyorsították a telekeladás folyamatát: 2001 júniusára kiírták a licites eladási pályázatot, s az egyetlen jelentkező, egy kecskeméti bányatulajdonos szerezte meg a tulajdonjogot. De nem tétlenkedtek az értékvédelemért küzdők sem! 2001. XI. 14-én megjelent a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának 19/2001. sz. rendelete, amely többek között a Devecseri-villát és a régi villakertjét (a parcellázott telekrészt is!) egyedi műemléki védettség alá helyeztette: "...műemlékké nyilvánítom a Budapest XII. kerület, Béla király út 6-8 sz. alatti, 9559/1, 9559/2. helyrajzi számú villaépületet és kertjét.../.../ a védetté nyilvánítás célja az 1891-ben épült historizáló villaépület - 1945 és 1971 között Devecseri Gábor költő, író és műfordító otthona - műemléki, városképi, kultúrtörténeti értékeinek fokozott védelme. A védelem kiterjed a teljes ingatlanra, az épület tartozékaira, berendezésére, valamint a kertre is." Még nem született meg az adásvételi szerződés, amikor a kert egységes védelme megakadályozta a beépítést. Logikus lett volna az, hogy az önkormányzat elálljon az eladástól, s megmaradjon a villa teljes kertje - még ha különböző tulajdonosok birtokában is. A felső kert - a Zugligeti Egyesület javaslatának megfelelően - közparkká, emlékparkká válhatott volna. De nem ez történt. A rendeletet kiadó miniszter, Rockenbauer Zoltán bő negyedévvel később, 2002. március 8-án - sajátos indíttatásból - sebtiben módosította saját rendeletét, és a villakert felső részét kivette a védelem alól. Egy felkért ügyvédi iroda szakvéleménye később a miniszteri viszszavonást jogszerűtlennek ítélte meg, de a következő miniszter, Görgey Gábor, aki korábban személyesen részt vett a Devecseri Gábor-emléktábla avatásán a villánál, s a költő halálának harmincadik évfordulójára megjelent Imátlan ima című emlékkönyvhöz méltatást is írt - nem talált benne kivetnivalót.

Devecseri Gábor hamvait és a hellasi kegyeleti földet hatalmas dömperekkel valamilyen földlerakó helyre szállították, ősfákat vágtak ki engedéllyel és anélkül, felépült az új "villa" a műemlék épületre tapadva. Betontámfal és kerítés állt a régi villától alig három méterre, s az új támfal betakarására ültetett vadszőlő is kiszáradt - szégyenkezve a pusztítás láttán. A kerületi ingatlankezelő cég utat is épített az új tulajdonosnak - s ezzel bevégeztetett.

E szomorú történet végén emlékezzünk a Devecseri család kínkeserves és sajnos eredménytelen küzdelmére, hogy a határainkon túl is elismert költőnk emlékét a villakertben méltó módon megőrizze. Köszönet nekik!

Nem példa nélküli a hegyvidéki értékek pusztítása. A Loránt út és a Gyöngyvirág út között húzódó egykori Szigligeti-villa (a neves színész villájának) nagy kertjét már évekkel ezelőtt öt parcellára osztották, s a nevezetes villa az egykori villakert közepén kialakított nyeles telekre került. A telekparcellákat licites eljárással, de megfelelő jelentkező hiányában jóval áron alul értékesítettékl. Az eladás után derült ki, hogy az értékvédelem nem járult hozzá a védett kert öt részre osztásához. A két részre osztáshoz viszont már sajnos rábólintottak, s a pusztító építkezés már meg is indult. Az építési területen árválkodó néhány még megmaradt kocsánytalan tölgy emlékeztet majd a Sváb-hegy egykori őshonos erdejére - ha túléli az építkezést.

Miközben a kerületi vezetés egyik kezével megszépítette a Gesztenyéskertet, a Királyhágó teret, a sváb-hegyi templomteret, belefogott a János-hegyi kilátó felújításába, felújította a Városmajor utcai Barabás-villát, másik kezével parcellázta a hegyvidéki villakerteket, bérbe adta a Széchenyi-hegyi közparkot, magántulajdonban hagyta a fővárosiak örökös tulajdonát, a Disznófő-forrást, s pusztulni hagyja a kerület legrégebbi házát, az 1760 körül épült parasztbarokk stílusú majorépületet, a Czillich-Zerkowitz-majort (Janka út 4/A).

Mi, zugligetiek, sváb-hegyiek ismét kiáltunk értékeinkért, hangunk egyszer talán majd eljut a XII. kerület vezetőihez.

A szerző a Budapest-Zugligeti Egyesület elnöke, XII. kerületi önkormányzati képviselő (MDF)