A "sok kis Orbán Viktor" veszélyéről beszélt Kóka

Kóka János gazdasági miniszter az Országgyűlés gazdasági bizottságának keddi ülésén Orbán Viktor privatizációval kapcsolatos megjegyzésére utalva elmondta: az csak az egyik gond, hogy ezzel elriasztja a befektetőket, a másik, hogy sok kis Orbán Viktor helyi szinten a patikákat, a fűszeres boltokat és a lakásokat is visszakövetelheti majd. Mint mondta, Sztálinnal sem csak maga Sztálin volt a gond, hanem az, hogy sok kis Sztálin követte helyi szinten. A bizottság ellenzéki képviselői hangos felháborodással fogadták a miniszter megjegyzéseit.

Fidesz: Kóka túl akar tenni Gyurcsányon

A Fidesz szóvivője szerint a kormány tagjai túl akarnak tenni Gyurcsány Ferenc miniszterelnök hétfői "arrogáns, ideges stílusú megnyilatkozásán"; az ellenzéki párt szerint ezt, és a kampány kezdetét jelzi Kóka János gazdasági miniszter Orbán Viktorra tett keddi kijelentése is - áll Révész Máriusz közleményében.

Mint írja: Gyurcsány Ferenc tegnapi évadnyitó parlamenti beszédével eldördült az MSZP-kampány startpisztolya. A miniszterelnök felszólalása döntő részében ahelyett, hogy az országot sújtó problémákkal nézett volna szembe, Orbán Viktorra tett személyeskedő megjegyzéseket - írja a szóvivő.

Hozzáteszi: "szomorú tény, és a mai nap megnyilatkozása is azt bizonyítja, hogy a kormány tagjai túl akarnak tenni a miniszterelnök arrogáns, ideges stílusú megnyilatkozásán".

Véleménye szerint mindez azt mutatja, hogy a kormány a valóságban is elkezdte a kampányt ahelyett, hogy a kormányzással foglalkozna és Kóka János Orbán Viktorra tett kijelentései is erről tanúskodnak.

"A gazdasági miniszter a Parlament gazdasági bizottságának ülésén nem tudott érdemi kérdésekről, szakpolitikai érvekről beszámolni. Egyébiránt kíváncsiak lennénk arra, hogy Gyurcsány Ferenc ilyen és hasonló eszmefuttatásokra gondolt-e, amikor a demokratikus középről beszélt" - zárul a Fidesz szóvivőjének közleménye.

MSZP: a Fidesz kövesse meg Kóka Jánost!

Az MSZP felszólítja a Fideszt, hogy kövesse meg Kóka János gazdasági minisztert, akit a párt egyik képviselője gazembernek nevezett - mondta Burány Sándor, az MSZP frakcióvezető-helyettese kedden az MTI-nek.

A politikus közölte: az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának ülésén "feketén-fehéren kiderült", hogy az Orbán-kormány kétszer annyi állami céget adott el, mint a mostani kormány. Hozzáfűzte: az ellenzék néhány képviselője a vitát nem bírta idegekkel, és egyikük jól hallhatóan gazembernek nevezte Kóka Jánost.

"Ez a stílus az MSZP számára elfogadhatatlan. Felszólítjuk a Fideszt, hogy az acsarkodás helyett térjen vissza a szakmai vitákhoz, és kövesse meg Kóka János minisztert" - jelentette ki. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.