Bugár: mielőbb idő előtti választásokat kell tartani Szlovákiában

Az eddigi legsúlyosabb válsághelyzetébe sodródott szlovák kormányhoz tartozó Magyar Koalíció Pártjának (MKP) elnöksége kedden utólag is jóváhagyta Bugár Béla pártelnök és Bárdos Gyula frakcióvezető bejelentését, miszerint "az MKP nem lát más kiutat a parlamentben kialakult helyzetből, mint az előrehozott választások kiírását."

Az MTI pozsonyi irodájához eljuttatott közlemény szerint "az MKP elnöksége megbízza a párt jogászait, hogy a jövő hét végéig dolgozzák ki a választási időszak lerövidítéséről szóló törvény tervezetét, mégpedig úgy, hogy az előrehozott választások a törvény által megengedett legrövidebb időn belül megvalósuljanak".

A régóta lappangó szlovák belpolitikai válság keddre beteljesülni látszott, mert a parlament ellenzéki pártjai a képviselőik távolmaradásával, obstrukció útján előbb az őszi ülésszaknyitó ülés, majd egy rendkívüli ülés megkezdését tették lehetetlenné. Erre annak nyomán kerülhetett sor, hogy a volt gazdasági miniszter, a zavaros pénzügyi tranzakciókba keveredett Pavol Rusko menesztése után az általa vezette liberális erő, az Új Polgári Szövetség (ANO) kettészakadt, Rusko pártját kizárták a koalícióból, a Ruskótól elszakadtakat viszont a Mikulás Dzurinda vezette kormánykoalíciós partnerek készek megtartani a kormányban.

A Ruskóval szövetkező ellenzéknek obstrukcióval sikerült ellehetetlenítenie a parlament működőképességét, mire a két kormánypárt, a Bugár vezette MKP és a házelnök Pavol Hrusovsky vezette kereszténydemokraták (KDH) bejelentették: csakis az előre hozott választások mielőbbi kiírásában látják a válságból kivezető utat.

Előre hozott választásokra a törvény értelmében legkorábban csak jövő év tavaszán, fél évvel a rendes választási időpont előtt kerülhet sor.

A rendkívüli választást több ellenzéki és parlamenten kívüli párt is sürgeti. A Mikulás Dzurinda nevével jegyzett vezető kormányerő, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKÚ) még nem mondott határozott és hivatalos véleményt. A Vladimír Meciar vezette ellenzéki erőhöz, a Néppárt - Demokratikus Szlovákiáért Mozgalomhoz tartozó Vladimír Veteska parlamenti alelnök viszont fölvetette, hogy a parlamentben előállt patthelyzetből olyan új kormány felállításával lehetne kilábalni, amelyben minden parlamenti párt képviseltetné magát.

Miután a hétfői fejlemények nyomán a házelnök egyenként tárgyalásokat kezdett a parlamenti pártokkal, Bárdos Gyula, az MKP parlamenti frakcióvezetője azt mondta: "Elképzelhető, hogy a házelnök tárgyalásai nyomán jövő hétre mégis csak összejön a parlament működőképességéhez szükséges többség."

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.