Gyurcsány: mindig lehet nagyobb számot mondani

A miniszterelnök szerint a benzin és a gázolaj áfájának tervezett csökkentése időben meghozott, jó döntés volt.

"Ez egy jó döntés és időben hozott döntés" volt - mondta Gyurcsány Ferenc az üzemanyagárak áfatartalmának 25-ről 20 százalékra tervezett csökkentéséről kedden a Magyar Rádióban. Az ellenzéknek arra a kritikájára, hogy a csökkentés mértéke a magas árak miatt nem elégséges, azt mondta: mindig lehet nagyobb számot mondani, de tekintettel kell lenni a közfeladatok ellátására is.

A kormánypártok és az ellenzék közös felelősségére utalva azt mondta: "nem csak azért van felelősségünk (...) hogy az emberek pénztárcáját megkíméljük, hanem azért is (...) hogy képesek legyünk  fenntartani azokat a közös rendszereinket - a  nyugdíjat, az utak építését, az iskolák fenntartását" - amelyek nélkül nincsen Magyarország.

A kormányfő arról is beszélt: úgy látja, Orbán Viktor és pártja politikája nem minden kérdésben azonos. "Egy percig nincsen kétségem, hogy ez nem a Fidesz egészének a  politikája, inkább a Fidesz elnökének a politikája ez, aki úgy gondolja, hogy az emberek mögé lehet bújni és azt lehet mondani, hogy 'hát amit az emberek akarnak' ".

A határon túliak ügyében reálpolitika kell

A kormányfő szerint reálpolitikára van szükség a határon túli magyarok ügyében. "Bátor reálpolitikát szeretnék csinálni, határon túli ügyben is", nem menekülni szeretnék a felelősség elől, hanem teljesíteni azt - mondta keddi rádiónyilatkozatában.

Gyurcsány Ferenc közölte: nem elég felbiztatni, felpiszkálni az embereket, olyan megoldást is kell találni, amelyet a magyarok túlnyomó többségre határon belül és kívül is egyaránt támogat és Európában is elfogadásra talál. Álláspontja szerint ehhez kompromisszum szükséges. Bátor álmok kellenek, de ezek megvalósításánál végig kell gondolni, mire van képességünk és támogatottságunk - mondta. "Annak semmi értelme nincsen, hogy alkotunk például egy státustörvényt, nem tudjuk végrehajtani, és sok-sok változtatással a végén egy kedvezménytörvény lesz belőle" - emlékeztetett a jogszabály körül kialakult vitákra. Jobb lett volna, ha olyat vállalunk, amit meg tudunk csinálni - tette hozzá.

A kormányfő szerint csak az érdekek türelmes egyeztetése visz előre, egyoldalú kijelentések pedig sehova nem vezetnek. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.