A neves ellenzékit a havannai kormány 2003 áprilisában húsz év börtönre ítélte, de másfél év magánzárka után tavaly ősszel - többek között a spanyol kormány és a Nobel-díjas Gabriel García Márquez nyomására - szabadon engedték. Raúl Rivero január óta Madridban él, és igyekszik ébren tartani a nemzetközi szolidaritást bebörtönzött társai érdekében. Gyors változásokat azonban nem remél: Fidel után nem az amerikai invázió vagy a kubai felkelés, hanem a Comandante kissé pragmatikusabb fivére, Raul következik, egy hadseregre támaszkodó rendszerrel.

Rivero életútja sok idealista értelmiségi számára ismerősnek tűnhet. Sokáig a szocialista Kuba ünnepelt költője volt, 1969-ben megkapta a legnagyobb elismerésnek számító David-díjat, majd újságíróként a Prensa Latina hírügynökséget tudósította Moszkvából.

- Itt kezdtem gyanítani, milyen jövő vár a hazámra, és amit láttam, nagyon nem tetszett. A kubai forradalom eredetileg függetlenséget ígért az Egyesült Államoktól, aztán hova jutottunk? Nemcsak a szocializmus ellentmondásai, hanem a mindenhova bekúszó félelem rémített meg. Az értelmiség feladata az lenne, hogy felhívja a társadalom figyelmét az ellentmondásokra, de a diktatúrák sokakat elhallgattatnak egy külföldi úttal, egy autóval, vagy magasabb fizetéssel. Egy szegény országban ez persze nem olyan különös, az emberek kicsit jobban akarnak élni, mint az átlag. Nekem is nehéz volt elfogadnom, hogy a rendszer, amiben hittem, nem működik. Egyik napról a másikra nem lesz valakiből ellenzéki - mondta.

Raúl Rivero fokozatosan vonult vissza, először az írószövetségből lépett ki, később alig publikált. 1991-ben, a kelet-európai rendszerváltozások idején Havanna ellenkező irányba indult, bezárkózott, és a lakosságot eddig nem tapasztalt éhínség és nélkülözés sújtotta. Rivero kilenc értelmiségivel együtt nyílt levelet intézett Castróhoz, amelyben szabad választásokat, a politikai foglyok szabadon bocsátást követelték, és sürgették, hogy a kormány kérjen végre nemzetközi segítséget, mert sem élelem, sem gyógyszer nincs már az országban. A levéllel kizárta magát a kubai közéletből, "Épp most szóltak, hogy meghaltam" - fogalmazta meg akkori életérzését egyik versében.

A nyílt ellenzékivé lett Rivero 1995-ben néhány társával megalapította az illegális Cuba Press hírügynökséget, és külföldi lapokat tudósított Kubáról. - Nincs forradalmi vagy ellenforradalmi újságírás. A propagandára nem lehet ellenpropagandával válaszolni, csak tisztességes, objektív, profi újságírással. Mi legalább megpróbáltuk - vallotta a Riporterek Határok Nélkül emberjogi díjának tulajdonosa.

A rendszer végül megelégelte a dolgot, az Egyesült Államokkal való állítólagos együttműködés miatt börtönbe vetették. - Rettenetes állapotok között éltem. A hat négyzetméteres zárkában volt egy lyuk, abban intézi el az ember a dolgát. Mindenütt kosz, rovarok. Alig volt fény, de igyekeztem minél többet olvasni és írni. Egy spanyol értelmező szótárral töltöttem a napjaimat, ez felér egy regénnyel, az ember mindig talál újat benne! Írni csak szerelmes verseket írtam, mert ezek nem akadtak fenn a cenzorokon. Gyógyszereket alig kaptunk, az étel egy részét a börtönőrök ellopták - emlékezett vissza. - Mit mondhatnék még? Én már kint vagyok, de a társaim ott maradtak, túszként Castro kezében. A külföld nem tehet mást, mint hogy fenntartja vele a párbeszédet, már csak a foglyok érdekében is.

Berlin, 2005. szeptember

Raúl Rivero