Védik Armstrongot

A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) megvédi a doppingolással vádolt amerikai Lance Armstrongot, egyben bírálja a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) elnökét, Richard Poundot, valamint a botrányt kirobbantó L'Equipe című francia lapot.

"Nagyon sajnáljuk, hogy a WADA elnöke, Pound úr egy újságcikk alapján ítélkezett a versenyző felett, és nem ismert minden tényt" - áll az UCI közleményben.

Amikor a francia lap a múlt hónapban azt írta, hogy Armstrong az első Tour de France-sikere alkalmával, 1999-ben doppingolt, eritropoetint (EPO) használt, és ez csak most, az akkor levett minták újbóli ellenőrzése során derült ki, Pound így reagált:

"Az a laboratórium, amely ismét elemezte Armstrong mintáit, a világon a legjobbak közé tartozik, így nincs okom kételkedni az eredményben."

A L'Equipe-írásnak ellentmond, hogy a labor vezetője szerint nem lehet kijelenteni: Armstrong doppingolt, mivel a mintákat kódolva tárolják, így képtelenség nevesíteni a bűnösöket. Így aztán az UCI felszólította a lapot, álljon elő a bizonyítékokkal, vagy pedig hagyjon fel a célzott támadással, és kövesse meg az amerikai kerekest.

A vádakat mindvégig határozottan visszautasító Armstrong üdvözölte, hogy a nemzetközi szövetség kiáll mellette.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.