Hétvégén belépni szabad

A mostani hétvégén, ha ajánlhatom, oda menjenek, ahol a kis kék zászló lobog. Budapesten száznál több, országszerte csaknem ötszáz épületen láthatják majd ezt a jelet: azokat a helyszíneket mutatják, ahová ezen a szombat-vasárnapon - ráadásul ingyen - végre be lehet jutni.

Mivel a Kulturális Örökség Napjai idei jelmondata "Kő kövön ... marad" lett, az épületek között feltűnően sok kastély, vár és kúria található. De látogatható lesz számos múzeum, hétköznapokon szinte bevehetetlen erősségnek számító középület, sőt két lakóház is. A programsorozat megnyitóját pénteken, a komáromi Monostori erődben tartják.

A Sándor-palota máskor a látogatók elől elzárt díszteremsora, a Belügyminisztérium és a Nemzeti Bank épülete, az Országos Levéltár székháza - az elmúlt években ezek a helyszínek vonzották a legtöbb érdeklődőt. A szervezők idén körülbelül 200 ezer látogatóra számítanak az akcióban részt vevő mintegy 230 településen. Azt is biztosra veszik, hogy az olyan, új jelentkezők is nagy rohamnak lesznek kitéve, mint a volt Honvéd Főparancsnokság romépülete a budai Várban - egy művészettörténész szép kifejezésével élve: a Szent György téri világháborús skanzen -, a régóta bezárt Erzsébet téri buszpályaudvar, az Atomenergia Hivatal vagy a Politikatudományi Intézet, amelyet "főbérlőjével", a Néprajzi Múzeummal együtt lehet megtekinteni.

Az idei programsorozat különlegessége ugyanakkor, hogy számos vezetett sétán is részt vehetnek a helytörténet iránt érdeklődők. Saly Noémi irodalomtörténésszel kalandozhatnak a Tabánban, és vári pletykákat is hallhatnak tőle. Kiss Zsuzsa Emília építész Ybl-házakat mutat, Perczel Anna pedig a zsidónegyedben kalauzolja végig a sétálókat. Lesz emellett barangolás a józsefvárosi mágnásnegyedben, a XII. kerület "hűlt helyein", akárcsak a pécsi köztemetőben vagy éppen a Zengőn. Ezen a hétvégén ki-ki megnézheti magának Gyömrő nevezetességeit és Dunaújváros római kori emlékeit.

A helyszínek teljes listája a Pesti Est ingyenes különszámában olvasható, de megtalálható az interneten is, például a www.oroksegnapok.hu címen. Annak sem kell búsulnia, aki most hétvégén nem jut el minden vágyott helyszínre, hiszen ilyen rendezvény lesz jövőre is. Mi több, már a központi témája is megvan: akkor a szocreál építészeti emlékeit gyűjtik majd csokorba.

Ezúttal a Szent György téri "világháborús skanzen" is nyitva lesz
Ezúttal a Szent György téri "világháborús skanzen" is nyitva lesz
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.