Volt egy érdekes jelenete a szigetközi-csallóközi magyar-szlovák közös nemzeti park létjogosultságát nemrég megvitató mosonmagyaróvári konferenciának. A dunakiliti szervezők nagy dunai kavicsokra idézeteket írtak fel, s ezeket a rendezvény helyszínének bejárati lépcsőire helyezték el. Két kavics is azokra a tizenhárom évvel ezelőtti, a zöldek által hangoztatott vélekedésekre emlékeztette a jelenlévőket, melyek szerint a vízlépcső szlovák, úgynevezett C-variánsa csupán papírtigris, mindössze ijesztgetésre és zsarolásra szolgál. A sommás, kézlegyintő véleményt hangoztató zöldmozgalmárokat is néven nevezték a köveken.

Gyűlt a vendégsereg, kortyolták a helyi pálinkákat, falatoztak hozzá ecetes rántott halat, s csak az újságírók figyelték fél szemmel, mi is lesz a rangos környezetvédő politikusok idézetét harsogó két Duna-kővel. Annál is inkább, mert e zöldek eszmetársai is megjelentek a konferencián.

Kezdetben nem történt semmi. A konferencia megkezdődött, közben jöttek néptáncoló asszonyok a Csallóközből, odakinn eleredt az eső, behurcolkodtak a népi fonók, szövők, más mesterek. Az egyik idézett környezetvédő emblematikus mozgalomtársa pedig egy óvatlan pillanatban, szinte észrevétlenül fölkapta a kavicsot, s eltűnt vele valahová. Talán a kocsijába tette, talán eldobta valahol. Ugyanez lett a sorsa az egyik országgyűlési képviselő szavait őrző kavicsnak is, szemtanúk szerint azt a felesége emelte ki a többi közül.

A vízlépcsővel, az erőmű körüli politikai hadjáratokkal, akkori önmagunkkal úgy látszik, még mindig nem merünk szembenézni. Igaz, ma már annak sincs értelme, hogy emlékeztessék és szembesítsék az embert korábbi - milliárdos károkat okozó - nézeteivel. Jó volna, ha végre abban jutna egyezségre ennek az országnak a zöld, piros, narancssárga, kék, mindenféle színű politikusa, környezetvédője, hogy mi legyen a Dunával, annak mellékfolyóival, a hullámtérrel és az egész Szigetközzel.

A Mosonmagyaróvár Környezetvédelemért Közalapítvány azt mondja: legyen a térségben a Csallóközzel közös nemzeti park. Ezzel nem titkoltan az a céljuk, hogy ne csak helyi, önkormányzati pénzre tudjanak támaszkodni, hanem a központi költségvetés is vegye ki a részét a táj rehabilitációjából, felélesztéséből. E mellett uniós forrásokra is jobban számíthatnának. Nem elhanyagolható szempont az sem, hogy egy közös nemzeti park hátterével helyreállhatna a bizalom, barátságosabb közegben lehetne tárgyalni a vízmegosztásról a szlovákokkal.

A helyi polgármesterek többsége egyetért a nemzeti park gondolatával. A konferencián a települések első emberei egyébként valamennyien más feliratú, de azonos gondolatot hordozó pólót viseltek. A Duna nem elválaszt, összeköt - hirdette egy fennköltebb felirat. Követ dobjunk a Dunába vagy szakértőket? - kérdezte barátságtalanul a másik.

A mosonmagyaróvári civil szervezet azt szeretné, ha a nemzeti park - vagyis gyakorlatilag az állam - kibérelné a földeket a szigetközi gazdálkodóktól, hogy azon a biotermelési modelleket bemutató mintagazdaságokat hozzanak létre. A nemzeti park gondolatáról óvatosan nyilatkozó Haraszthy László, a környezetvédelmi minisztérium helyettes államtitkára ebben a kérdésben kategorikusan fogalmazott: az állam biztosan nem bérel majd földet. Ennek a folyamatnak éppen az ellenkezője tapasztalható szerte a világon. S bár a környezetvédelmi mozgalomból érkező Haraszthy László nem vonta kétségbe a szlovákokkal közös nemzeti park hosszú távú létjogosultságát, a jövőt firtató kérdésünkre megjegyezte: a térségben is kijelöltek Natura 2000 területeket, s bővítik a Szigetközi Tájvédelmi Körzetet is. Ezek éppolyan jogi lehetőségeket kínálnak a természet védelmére, mint egy nemzeti park, melynek az államtitkár-helyettes szerint a tervezési munkálatai megkezdődhetnek, ám jelenleg például az erdők állapota, összetétele miatt sem felel meg a térség a nemzeti park feltételeinek.

Széles Sándor máriakálnoki polgármester az Állami Számvevőszék adataira támaszkodva állította: a magyar államnak a felmondott vízlépcsőszerződés az idei esztendő közepéig több százmilliárd forintos kárt okozott. A szigetközi polgármesterek erre úgy reagáltak: a kár mérséklésére viszont a C variáns megépítése óta sincs pénz, sőt a Szigetköz mindeddig a hátrányos helyzetű térségek közé sem tudta beverekedni magát. Attól tartanak, jövőre az állam megspórolja azt a 200 millió forintot is, amennyi az idén jutott a Szigetközre.

Ha helyreállhatna a bizalom, barátságosabb közegben lehetne tárgyalni a vízmegosztásról