Veszélyesek a "könnyű" drogok

Függőséget, depressziót okozhatnak - a "könnyű" drogokként emlegetett tudatmódosító szerekkel kapcsolatban ezt sokan tudják. Az azonban kevésbé ismert, hogy ezek a szerek agykárosodást is okoznak.

- A rendszeres diszkódrogfogyasztók hatvan százalékánál kognitív zavarok lépnek fel, fokozottan fordul elő körükben többek közt depresszió is; minden ötödik fogyasztó pedig függővé válhat - állítják német kutatók. A tartós ecstasy-fogyasztás maradandó memóriazavarokhoz vezethet - mondják a Hamburg-Eppendorf Egyetemi Klinika (UKE) kutatói. Az ecstasyt fogyasztók fele, a korábban e szerrel élők 59 százaléka esetében mutattak ki kognitív zavart. Rosszabb koncentrálóképességet, tanulási zavart, az időérzék elvesztését, önkifejezési problémákat is regisztráltak, miközben az újonnan tanultakról sem tudtak olyan hatékonyan számot adni a tesztek során, mint a vizsgálatban részt vevő társaik. Az pedig, hogy az aktuális és az egykori fogyasztóknál közel azonos százalékban mutatták ki a problémát, azt igazolja, hogy az emlékezetzavarral kapcsolatos folyamat visszafordíthatatlan.

A magyar szakemberek szerint éppen ezek miatt nem tekinthetők sem ezek, sem a marihuána könnyű drogoknak, még akkor sem, ha e szerek szedésének pontos következményeivel most kezd szembesülni a tudomány.

- Amerikában, Németországban már a háború óta terjed a használatuk, nálunk még csak most érik az első olyan generáció, amelynél már mérhetők lehetnek a hosszú távú következmények - mondta Zacher Gábor. A toxikológus szerint az, hogy ezek a szerek szívritmuszavarokat, vérnyomás-ingadozást, akár szívinfarktust is okoznak, sőt akár negyvenfokos láz is felléphet a nagy eufóriában, mind-mind jelzik, hogy használatuknak van következménye. - Ha egy fogyasztó agyáról például felvételeket készítenénk, világosan láthatók lennének az apró lyukak: az agy területének elhalt részei. Ezek miatt sérülnek az idegrendszer egyes funkciói, a "sebek" pedig maradandók - állítja a szakértő, aki szerint ezekhez a szerekhez hasonlóan a marihuánát sem szabadna
"könnyű drogként" számon tartani, éppen a maradandó károsodások miatt.

Vadkenderültetvény Zalában

Vadkenderültetvényre bukkantak a rendőrök a Zala megyei Sümegcsehiben. Csizmazia Péter, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője tudósítónknak elmondta: a nyomozók egy bejelentést követően tartottak házkutatást két sümegcsehi családi házban csütörtök este, és az épületekben már levágott, szárított vadkenderre, a kertekben pedig ültetvényre bukkantak. Hozzátette: összesen hetven tő vadkendert találtak, és foglaltak le a nyomozók. Mint megtudtuk, az épületekben lakó három német állampolgár azt mondta: maguknak termesztették a marihuána- alapanyagot. A nyomozás során a rendőrök előállítottak két helybeli fiatalt, akik - állításuk szerint - többször kaptak már kábítószert a német férfiaktól. A rendőrség kábítószerrel való visszaélés bűntettének gyanúja miatt indított eljárást az ügyben. (Tudósítónktól)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.