A szaúd-arábiai Mekkában született Elyas tizenkilenc éves kora óta Németországban él, orvosi egyetemet végzett (szülész-nőgyógyász), de emellett iszlám tudományokat is hallgatott. 1995 óta tölti be az iszlám ernyőszervezet elnöki posztját. 1999-ben Ignatz Bubissal, a németországi Zsidók Központi Tanácsának egykori elnökével a kisebbségek közti dialógusért alternatív békedíjat kapott.

- Meglepetést keltett, hogy a londoni (és részben a tavalyi madridi) merényletek elkövetői is évek óta Európában élő, második generációs muzulmán bevándorlók voltak. Egyes szakértők máris azt állítják: a terrorizmus kiváltó okai között nem a globalizációt vagy az iraki háborút, hanem a sikertelen európai integrációs stratégiákat kell keresni. Ön szerint mennyiben lehet a robbantásokért a nyugati társadalmakat hibáztatni?

- Semmiképpen sem beszélnék a nyugati társadalmak hibájáról. A terrorizmus kiváltó okai ennél jóval összetettebbek: a világ általános állapota, a borzasztó globalizáció, amely semmi tiszteletet nem mutat más kultúrák iránt. Fontos szerepet játszik az iraki és palesztin helyzet, az Egyesült Államok hegemonikus törekvése, és persze nem hagyhatók figyelmen kívül a muzulmán bevándorlók beilleszkedési problémái Európában. Sajnos hiányzik a fiatal generáció felvilágosítása is, így könnyebben áldozatul esnek a radikális ideológiáknak. Mindezek következtében a terrorizmus elleni harcot is több lépésben kellene megvívni: az első a merényletek közvetlen megakadályozása, a második az ideológiai harc a szélsőségesekkel, a harmadik pedig a terrorizmus okainak felderítése, és ezeknek a problémáknak a megoldása.

- De nem tartja paradoxonnak, hogy a merénylők általában olyanok közül kerülnek ki, akik profitálnak a nyugati demokráciák nyitottságából, hiszen ekkora szabadságot saját hazájukban valószínűleg soha nem élvezhettek volna. Ennek ellenére ők azok, akik "nyugati elnyomásról" beszélnek...

A kérdés nem ennyire egyszerű. A terrorizmus nemcsak Európát vagy Amerikát érinti, ide tartoznak a nem régi egyiptomi, a néhány évvel ezelőtti bali, szaúd-arábiai vagy az állandó iraki merényletek is. Ezeket nem szabad egymástól függetlenül kezelni. A robbantások többségét nem Európában élő bevándorlók követték el, ennek hangoztatása tipikus európai szemlélet. Részben a nyugati társadalmak önbecsapásáról van szó, hiszen azzal áltatták magukat: a terroristák egyenesen Afganisztánból vagy az arab világból jönnek, és csak most szembesültek azzal, hogy lám, brit állampolgárok is lehetnek. A szélsőségesek stratégiája szerintem világos: tudják, hogy a Nyugat és annak ideológiája ellen indított háborújukat egyedül nem nyerhetik meg. De bíznak abban, hogy a nyugati társadalmak a merényletek hatására "belső harcot" hirdetnek az iszlám ellen, és az ennek eredményeképp fokozatosan maguk mellé tudják állítani az itt élő, ám magát fenyegetve érző muzulmán közösségeket. Ezt meg kell akadályoznunk. A Nyugat okosságától is függ, hogy az itt élő muzulmánokat meg tudja-e nyerni magának, például úgy, hogy az iszlám ne gyanús kuriózum, hanem a mindennapok része, mások által is tisztelt vallás lehessen. Ezzel szemben azt tapasztaljuk, hogy mecseteinket rendőrök kutatják át, és ezzel mindennapi létünk ellen indítanak támadást. Pedig Németországban a rendőrség pontosan tudja, ki az a két-háromszáz szélsőséges, akikre oda kell figyelni.

- Sokan viszont azzal vádolják a muzulmánokat, hogy Németországban valóságos "párhuzamos társadalmat" hoztak létre, nem is akarnak integrálódni. Vallási életük pedig szinte kizárólag saját anyanyelvükön zajlik. Már az is felvetődött, hogy a mecsetekben be kellene vezetni a német nyelvet, és így a többségi nemzet sem érezné úgy, a zárt ajtók mögött valami titkos, érthetetlen, számukra veszélyes dolog folyik.

Számos olyan mecset van, ahol évtizedek óta németül prédikálnak az imámok, tehát a német nyelv bevezetésével semmi bajom. Sokkal inkább azzal, hogy a felvetés abból a gyanúból fakadt: a mecsetekben valóban valami tilos dolog folyik. Amikor bizonyos politikusok a holland Van Gogh meggyilkolása után elkezdték követelni a német nyelvű prédikációkat, a társadalomnak óhatatlanul azt üzenték: a mecsetekben valóban gyűlöletre és gyilkosságra buzdítják a muzulmánokat. Az efféle követelések helyett inkább az együttműködést kellene erősíteni, például az imámok képzése vagy a gyerekek iskolai vallásoktatása terén. Közel egymillió muzulmán vallású német állampolgár van, és nem hiszem, hogy ők mind "párhuzamos társadalomban" élnének. De nem vitatom, hogy van egy kisebbség, amely valóban hajlamos elzárkózni.

- A muzulmán szervezetek nem győzik hangoztatni, hogy az iszlámnak és a terrorizmusnak semmi köze egymáshoz, mégis, errefelé szinte közszájon forog a mondás: "ugyan nem minden muzulmán terrorista, de minden terrorista muzulmán".

- Az iszlám határozottan ellenzi a terrort és az erőszakot, és ezt mindenhol hangoztatjuk is. Nem könnyű arra válaszolni, hogy miért kerül ki sok, de nem minden terrorista a muzulmánok köréből. A merénylők esetében én általában egy "ideológiai kisiklásról" beszélnék, amelynek politikai és szociális okai is lehetnek. A tokiói metrómerénylők vagy azok a hinduk, akik az indiai Gujaratban 2002-ben mecseteket gyújtottak fel, szintén terroristák, pedig semmi közük nem volt az iszlámhoz. Tehát az okok, hogy miért lesz valakiből terrorista, jóval bonyolultabbak annál, mint hogy egyszerűen muzulmán vallású. Esetleg érdemes onnan is megközelíteni a kérdést, hogy azokban a nyugati társadalmakban, ahol az utóbbi időben megjelentek az iszlám terroristák, nem történtek-e igazságtalanságok a muzulmánokkal szemben. Ez természetesen nem indokolja, hogy valaki bombákat robbantson, de ott lehet a kiváltó okok között.

- Mindennek ellenére a merényletek komoly károkat okoznak az iszlám közösségeknek is. Reálisan mit tehetnek Önök, mennyire van egyáltalán a muzulmán szervezeteknek betekintésük abba, hogy mi történek a hívők között?

- Akármilyen kevés információnk van törvénybe ütköző dolgokról, azt haladéktalanul meg kell osztani a biztonsági szervekkel. Csak így tudjuk saját közösségünket és a társadalmat megóvni a károktól, ami egyértelmű iszlám parancsolat. De tegyük rögtön hozzá, a mecsetekben nincs "terrorbörze". Ennél sokkal többet tudunk tenni az imámok képzése és továbbképzése terén, vagy azzal, ha állandó párbeszédet ápolunk a helyi közösséggel. Nagyon fontos a felvilágosítás, hiszen a terroristák gyakran egyszerűen visszaélnek a Koránból származó idézetekkel. Például amikor a szélsőségesek arra hivatkoznak, hogy a Koránban az áll: "ne barátkozz a zsidókkal és a keresztényekkel", ez valójában egyetlen helyzetre vonatkozik csak, és így hangzik: ne válaszd őket szövetségesedül, ha egy iszlám országgal háborút vívnak. A kultúrák közti kapcsolatot egyáltalán nem az ellenségeskedés határozza meg. A Korán azt is kimondja, hogy a keresztények és a zsidók is istenhívők, akiket tisztelni kell, és a lehető legjobb bánásmódban részesíteni. Amikor a terroristák a Koránra hivatkoznak, általában önkényesen kiragadnak valamit a szövegkörnyezetből, ezt pedig nekünk helyesbítenünk kell. Az imámok továbbképzéséhez az is hozzátartozik, hogy senkinek se adjanak lehetőséget szélsőséges nézeteik terjesztésére. Úgy érzem, saját lehetőségeinken belül mindent megteszünk, hogy harcoljunk a szélsőségesek ellen, de cserébe elvárjuk, hogy a megfigyelésünket, a mecsetek állandó ellenőrzését sürgető politikusi nyilatkozatok mérséklődjenek. Még egyszer hangsúlyozom: nem a mecsetek a veszélyzónák. Ha az állam a templomainkat dúlja fel, akkor az iszlám közösség és a többségi társadalom közti hidakat veszélyezteti, ezzel pedig tovább ront a helyzeten. Nem szabad azt sugallni, hogy valóban a kultúrák vagy vallások közti háború zajlik. A harc a bűnözők és a civil társadalom között folyik, és ebben a küzdelemben minden kultúra és vallás egy oldalon áll, nevezetesen a terrorral szemben.

Berlin, 2005. szeptember