A sütőtökszínű lakógép
Akik esetleg nem olvastak róla: Székesfehérvár is pályázott a 2010-ben esedékes Európai kulturális főváros címére. A pályázatról meg az európai fővárosokat megcélzó helyi vízióról most ne essék túl sok szó, legyen elég annyi, a város már az első körben kiesett. A pályázat egyébként a Kézfogás a történelemmel címet kapta, mivel természetesen a történelem és a kultúra kapcsolatát állította (volna) a középpontba: a koronázótemplom nemzeti emlékhellyé alakítása, a belvárosban kallódó Hiemer-ház felújítása valamilyen kulturális célra és így tovább - gyanítom, mindezek amúgy is szerepeltek már a helyi fejlesztési koncepcióban.
Viszont igen meglepő, hogy a víziók a történelmi városfalaknál véget érnek, és azon túl jön az újkapitalista káosz. A szupermarketek és bevásárlóközpontok képében érkező konzumkultúra mára szinte minden szabad területet elfoglalt már városaink szélén - de az a baj, hogy gyakran a középpontjában is. Az önkormányzatok szegények, eladnak tehát minden felületet, amiért jól fizetnek - amivel persze a lehetőségeiket, a városban való gondolkodás lehetőségeit is kiárusítják. Ahová pedig a tőke benyomul, ott természetesen mindent a saját képére formál. Persze Fehérváron sem az a baj, hogy kiterjedt vásárlóövezetek épültek - ha jól emlékszem, valami ilyesmire vágytunk hosszú évtizedeken át -, hanem az, ahogy épültek, pontosabban ahogy a város hagyta őket épülni. Itt, a történelmi belváros közvetlen közelében tulajdonképpen bármi lehetett volna (egykor sportcentrumot terveztek ide), mivel azonban a bevásárlóközpontnál erősebb szándék nem jelent meg, lett, ami lett: a fogyasztói bizniszsziti.
Erre a hosszú rávezetésre azért volt szükség, mert a környezet nagyjából azt is kijelöli, milyen lehet majd itt egy lakóház, már, ha - bármennyire is hagymázosnak tűnik - valakik lakóházat terveznek ide.
Az Alba Ház maga a totális skizofrénia. Élénksárgája már messziről kiabál a forgalmas Palotai út mentén, homlokzatán a hatalmas, függőleges feliratnál (ALBA HÁZ) csak az alatta húzódó Ingatlaniroda a nagyobb. Az építész (a veszprémi Bozon Imre, Best Kft.) ugyan igyekszik házat formálni ebből az ingatlanhasznosítási célakcióból, de ő itt nem győzhet. A földszinti boltsort egy hangsúlyos párkánnyal választja el a fölötte kezdődő lakóháztól, aminek a felső szintjét (hely- és haszonmaximálás), ahogy szokott, már a fémtetőbe foglalták - alul-felül a két komor, vízszintes tömeg, mint egy szendvicset szorítja össze azt, ami közé került. Egyébként az Y-t formázó lakóház minden oldala másképp fest, és leginkább egy szezonálisan működő, ezért kissé túlspilázott apartmanházra emlékeztet valahol a görög vagy az olasz tengerparton. De nem ott áll: az erős autóforgalommal megáldott oldalán például egészen zárt, várszerű kénytelen lenni. A lépcsőházablakok és a kiszolgálóhelyiségek minimálisra zsugorítható ablakai kerültek ide, míg a családi házakra néző túloldalon fürtökben lógnak az erkélyek ott is, ahol fölöslegesnek látszanak. (A földszinti lakásoknál például, ahol dupla rács csúfítja azokat, amelyek mögött egyáltalán laknak.) A gyepesített belső udvar lenne az intim belső tér, ahol a lakók szívesen pillantanak ki a lakószobákból, ha már a Palotai úti oldalon nem tehetik, itt viszont a szemközti szárny hasonló ablakait láthatják vagy az udvar mögötti autótárolót, messzebb a Penny Marketet.
Székesfehérvárott egy rémes helyre felhúzott, szomorú házat láttam, és ami még szomorúbb, mindig akadnak lakástalanok, akik súlyos milliókért hajlandók itt is életteret venni maguknak. Mert a beruházók jól járnak, afelől nincs kétségem.
az OCTOGON Építészetkritikai Műhely tagja
