Plakátharc a lámpaoszlopokon

Jogszabály-módosítást és szigorú szankció bevezetését tervezi az illegális plakátragasztók megállítására a főváros. A tevékenység ugyanis óriási feketeüzletággá nőtte ki magát, az erre szakosodott cégek szervezett alvilági módszereket alkalmaznak. Megállításukra hadjáratot indít a főváros és az Elmű.

Nagyszabású akciót indít a lámpaoszlopokra ragasztott illegális plakátok eltávolítására a főváros és a Budapesti Elektromos Művek (Elmű) Rt. közös cégükön, a Budapesti Dísz- és Közvilágítási (BDK) Kft.-n keresztül. A hadjárat nyolcvanmillió forintos költségét kizárólag az Elmű állja. A két cég határozottan támogatja az önkormányzat azon szándékát, hogy az Országgyűlésnél jogszabály-módosítást kezdeményezzen a hatékony büntetés érdekében azok ellen, akik engedély nélkül ragasztanak ki hirdetéseket. Ha a bíróságok a jelenleginél egyértelműbb jogszabályok alapján dönthetnek, a jövőben gyorsan lezárható perek sorozatát lehet elindítani. Nehezíti azonban a szankcionálást, hogy a szabálytalankodó cégek közül időközben sok eltűnik vagy megszűnik. A december 31-ig tartó akció során a BDK mintegy ezer lámpaoszlopról tünteti el az illegális ragaszokat, a munkák költsége egyébként műtárgyanként 25 ezer forint.

A témában tegnap tartott sajtótájékoztatón ezzel kapcsolatban a szakemberek elmondták, hogy óriási feketeüzletággá nőtte ki magát az illegális plakátragasztás, az erre szakosodott cégek gyakorlatilag szervezett alvilági módszereket alkalmaznak. Bűnösök azonban az ő közreműködésüket igénybe vevő legális társaságok is. A szóban forgó reklámok ugyanis nemcsak rombolják a városképet, hanem rongálják a lámpaoszlopokat is. A ragasztmányok eltávolítása után elkopik az oszlopok festékrétege, így azok előbb-utóbb tönkremennek. Az Elmű szóvivője, Boross Norbert elmondta, éppen ezért érdekeltek nemcsak a mostani akcióban, hanem az általános megelőzésben is. Átmeneti megoldásként az rt. ősszel Budapest tizenöt pontján helyez ki nagyméretű hirdetőtáblát, hogy a fővárosiak a villanyoszlopok helyett inkább ezekre ragasszák ingyenes közleményeiket. A tájékoztatón megjelent Demszky Gábor főpolgármester elmondta, a Fővárosi Közterület-felügyelet a jelenleg hatályos előírások alapján maga is igyekszik fellépni az illegális plakátragasztókkal szemben, idén eddig több mint ezeregyszáz esetben szabtak ki helyszíni bírságot vagy tettek feljelentést. Ez azonban még mindig kevés. Olyan üzleti tevékenységről van szó, ami másoknak kedvez, a fővárosnak viszont csak kárt okoz.

Az Elmű, illetve a BDK már korábban hozzálátott az oszloptisztításhoz, tavaly például ötvenmillió forintot költött erre a célra. Ugyanakkor Horváth Lajos, a kft. igazgatója emlékeztetett arra, sokszor sziszifuszinak tűnik a munka, hiszen napok múlva újra viszszakerülnek a plakátok. Éppen ezért folyamatosan dolgoznak a megelőzés műszaki megoldásain. Most egy olyan speciális festék felvitelét kezdik meg, amely taszítja a ragasztót. Az Elmű és a BDK a fővárossal közösen szorgalmazzák a kerületek aktívabb hatósági részvételét. A városrészeknek is jelentős szerepük van ugyanis saját közterületeik és az azokon található oszlopok védelmében. A BDK vezetője egyébként azt is bejelentette, Budapest és a kerületek is kedvezően fogadták azt a kezdeményezésüket, hogy megkönnyítendő az autósok és a turisták tájékozódását, főként az autópályákhoz csatlakozó utak mentén különböző színűre festenék a közvilágítási oszlopokat. Így például a Deák tértől könnyebben lehet majd kitalálni az M3-ashoz a zöld, az M5-öshöz pedig a sárga oszlopok mentén.

A közvilágítási társaság emellett folytatja a 2001-ben megkezdett általános rekonstrukciós programját. A mintegy 16 ezer acéloszlop közül eddig hatezernek a felújítását, festését, búramosását és plakáteltávolítását végezte el. Az idei tervekben öt budai és tíz pesti kerület szerepel.

A ragasztmányok csúfítják a fõváros képét, és rongálják az oszlopokat
A ragasztmányok csúfítják a fõváros képét, és rongálják az oszlopokat
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.