Ágnes asszony kikapcsolta a telefonját, bezárta a lakását és elutazott otthonról. Ismerőseinek azt mondta: ne is próbálják őt keresni, mert senkivel nem akar beszélni. Magányra van szüksége. Csendre és pihenésre. Ezt tanácsolta a pszichiátere is, aki szerint fontos lenne, hogy néhány napot nyugodt körülmények között töltsön el. Úgy, hogy közben ne azokon a kérdéseken rágja magát, amelyek az utóbbi nyolc hónapban valósággal felőrölték idegeit. Miskolci otthonában erre semmi esélye - a telefonja gyakran csörög.

Ágnes asszony nemrég látható volt egy televíziós műsorban, amint meglátogatja az ecuadori börtönökben fogva tartott magyar drogfutárokat. A latin-amerikai ország különböző börtöneiben egy budapesti, egy tatai és négy miskolci férfit tartanak fogva. Az egyik miskolci fiatalember Ágnes asszony fia.

A húszéves fiút tavaly decemberben fogták el, azóta Guayaquilben raboskodik, embertelen körülmények között. A börtönben mindenért fizetni kell, a celláért, az ágyért, az ételért - a túlélésért. Az európai foglyokat verik, fojtogatják, késsel szurkálják, hogy fizetésre bírják hozzátartozóikat. Ágnes asszony hónapokon át fizetett, mígnem elfogyott minden pénze. Lakását milliós jelzálog terheli, telefonját kikapcsolták, tanévkezdésre annyi pénze sem maradt, hogy kisebbik gyermeke könyveit kifizesse.

Nyolc hónap után a baptista szeretetszolgálat jóvoltából a guayaquili börtönben végre találkozhatott fiával. Az asszony a miskolci szülők kérésére valamennyi fogva tartott fiút meglátogatta a börtönben. Utazása előtt lakásán gyülekeztek a szülők, ki-ki hozta a saját csomagját.

Az Ecuadorban töltött napok alatt kétszer jutott el minden fogolyhoz. Saját fiával is csak két alkalommal találkozott. Egy-egy látogatása öt-hat óra hosszat tartott. Az idő gyorsan elrepült. A quitói tiszteletbeli magyar konzul óva intette őt attól, hogy Guayaquilben bemenjen a börtönbe, mert éppen lázadás volt, és a börtön nagy részéről visszavonták az őröket. Ágnes asszony azonban nem azért utazott Ecuadorba, hogy az utolsó pillanatban meghátráljon.

Az egyik alkalommal, amikor a börtönben volt, az épület egy másik részében fegyveres összecsapás tört ki, a lövöldözésben három fogoly meghalt. Az összecsapás zaja nem jutott el hozzá, csak az udvaron álló katonai járművekre csodálkozott rá, amikor kijött az épületből. A sebesültek egy jármű platóján feküdtek. Megállt mellettük, ölbe akarta venni egy haslövést kapott tizenkilenc éves fiú fejét, de elrántották tőle, neki pedig gyorsan el kellett hagynia a börtönt.

Ágnes asszonyt irodájában fogadta a börtönigazgató. Amit a magyar külképviseletnek nyolc hónap alatt nem sikerült elintéznie, azt a diplomáciában járatlan, pedagógus végzettségű asszony kérésére ott helyben teljesítették. Fiát a börtöncellából egy rehabilitációs intézménybe helyezték át, ahol nem találkozik a többi fogollyal, nincs kitéve bántalmazásnak, zsarolásnak. Ügyvédet is talált, aki a majdani perben képviseli majd fia jogait. Ecuadorban élő magyar családokkal ismerkedett meg, s kint élő anyák azt ígérték neki: havonta egyszer, egymást váltva látogatják majd a fiát - helyette.

Ágnes asszony utazása tizenhat napig tartott. Amikor miskolci lakásába hazaért, és becsukta maga mögött az ajtót, hihetetlen fáradtság zuhant rá. A pszichiátrián, ahol hónapokkal ezelőtt táppénzre vették, azt mondták neki: csak a legszükségesebb dolgokat intézze el, azután pihenjen. Menjen vakációra.

- Vakáción most voltam - felelte -, épp csak bele nem háborodtam. De egy kis nyugalom valóban rám férne.