Kalapemelésről Spielberggel

Amíg Esterházyt kell elemezni, amolyan iskolás történelemórának tűnik a foglalkozás az óbudai Alternatív Közgazdasági Gimnáziumban.

A tanár kérdez, a diákok válaszolnak, és ha eltekintünk attól, hogy a sarokból tucatnyi ember figyel, szinte normális a helyzet. Még akkor is, ha a közönség soraiban ott ül Steven Spielberg, Magyar Bálint oktatási miniszter, Douglas Greenberg, a Shoah Alapítvány elnöke, Spielberg apja pedig az egyik padban ülve hallgatja az ismeretlen nyelven folyó diskurzust.

A kitelepítés előtt álló gróf és a zsidó zöldséges találkozásáról folyik a vita. Arról, hogy a grófi kalapemelés kiállás-e, ha a köszöntött ember történetesen sárga csillagot visel. Lőrinc László tanár úr kérdése váratlanul érkezik: volt-e a diákok életében olyan pillanat, amikor kalapot kellett volna emelniük, de nem ment. Esetleg olyan, amikor kalapot emeltek, akár a maguk számára is váratlan módon. Kínos feszengésbe fordul hirtelen az osztálytermi hangulat.

Szász János filmjének egy részlete következik, az a jelenet A holokauszt szemeiből, amikor az elutasítást, a közönyt idézik föl a túlélők. - Mi másként tettünk volna? - kérdezi Lőrinc László, amire meghökkentően őszinte válasz érkezik. Ma már igent kell erre mondani, de ki tudja, mi lett volna hatvan évvel ezelőtt.

Rendhagyó az óra, így rendhagyó a lehetőség is: a diákok, a kezdeményezők és az alkotók egymást kérdezhetik a májusban kiadott és az oktatási tárca által minden iskolába eljuttatott holokauszt-oktatócsomagról. - A tolerancia otthon és az osztályteremben kezdődik - mondja Steven Spielberg, hozzátéve, hogy minden az olyan beszélgetésekkel kezdődik, mint az, amelyet a kalapemelésről folytatott az osztály. Hiszen olyan világban élünk, amikor egyszerűbb erőszakhoz folyamodni, mint leülni beszélni egymással. Akkor persze már ő is mosolyog egy kicsit, amikor így zárja le a gondolatot: "Ez az osztályterem a béke titkos fegyvere."

Douglas Greenberg viszont megemlíti, hogy a Shoah Alapítvány a jövő évtől kiterjeszti a tevékenységét: a holokauszt mellett más népirtások túlélőivel is vesznek fel videointerjúkat. Aztán megkérdezi, milyen hatást gyakorolt a diákokra a bejátszott filmrészlet. Az egyik válaszra, úgy látom, felkapja a fejét. A langaléta fiú azt mondja: sokaknak nem ez az első szembesülésük a múlttal. Nekik mindez eddig is szinte a saját élményük volt.

A filmrendezõ, a Shoah Alapítvány kezdeményezõje, és a diákok egymást kérdezték Óbudán
A filmrendezõ, a Shoah Alapítvány kezdeményezõje, és a diákok egymást kérdezték Óbudán
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.