A legrosszabb gazda...
A koalíció frontemberei gyakran mondogatják: az állam a legrosszabb tulajdonos. Ezért sokkal több köztulajdonú cég privatizálását tartják kívánatosnak, mint az ellenzék. Ezzel nincs is semmi gond. De ha igaz, amit mondanak, akkor ugyan mi garantálja, hogy egy csapnivaló tulajdonos jól fog privatizálni, megkéri a jószág piaci árát? Természetesen semmi. Egy (netán bűnös módon) hanyag vagyonkezelő - az állam - aki képtelen, vagy nem is akarja a nevén lévő javakat ügyesen kamatoztatni, nagy valószínűséggel az eladásuknál is palimadárnak vagy gazembernek bizonyul. Ha valaki úgy véli, hogy "állam bácsi" vízfejű, pancser, korrupt, bürokratikus stb., nem gondolhatja, hogy a magánosítás pillanatában a hatékonyság és a becsület idoljává válik. A magángazdaság híveinek értelmetlen azzal védeni az "államtalanítást", mondjuk a Tankönyvkiadó (lezárt) és a Malév (folyamatban hagyott) privatizációja kapcsán, hogy a vádak hamisak, ezekben az ügyekben minden rendben van (lenne). Ez nehezen tartható állítás, pláne, ha nemcsak törvénytelenségre, hanem etikátlanságra, inkorrektségre is gondolunk. Minden ilyen ügynél feltűnnek bizonyos holdudvarbéli alakok, ha nem vevőként, akkor mint közvetítők, tanácsadók, lobbisták - és többnyire nem is járnak rosszul.
Ellentétben a totalitárius rezsimekkel, melyek kötelezővé teszik a rendszer imádatát, a demokratikus piacgazdaságot nem kell szeretni. Lehet ócsárolni, bírálni. Időnként szerintem is megérdemli. De érdemes megfontolni, hogy a kritizálható magánosításnál csak egy roszszabb van: annak hiánya. A Fidesz most azt szeretné elhitetni, hogy a közt magánosítással lehet legjobban megkárosítani. Holott ha nyomott, "haveri" áron elsóznak egy állami céget, az sokkal kisebb kár, mint ha közkézen marad és holdudvari alvállalkozók, ügyvédi irodák, tanácsadók előnytelen szerződésekkel évtizedeken át rabolják ki belőle a közpénzt. Ha egy közcéget eladnak, legrosszabb esetben egyszer lopták el, ha viszont még tíz évig az államnál marad, a piaci értékének többszörösét hordhatják ki belőle.
Eszünkben sincs elhinni Orbán Viktornak, hogy betartja a magánosítás revíziójára tett ígéretét. A "feketeöves demagóg" ezzel csak bolondítja Kádár népét, mondván, hogy a magánkézbe adás az "embereknek" nem tetszik. Ami igaz, mert sok helyütt elbocsátásokkal és áremeléssel járt. De azt nem teszi hozzá, hogy erre a szocialista túlfoglalkoztatás, a kapun belüli munkanélküliség miatt volt szükség, a hatósági árrendszert pedig a rendszerváltás után nem lehetett fenntartani. A társadalom öregedő, piacképtelen része nyilván nem szívesen hallja, hogy a privatizáció előtti "biztonságot" lógásra, a közvagyon apránkénti széthordására, herdálására, fusizásra és nyugati hitelekre alapozták.
Tény, hogy nyereséges cégeket is eladnak. Első pillantásra valóban érthetetlen lehet, minek piacra vinni az olyan "aranytojást tojó" cégeket, mint a Mol vagy a Szerencsejáték Rt. Ezek a tyúkok azonban a privatizáció után is az államnak tojnak. Az olaj és a lottó olyan üzlet, amit még az állam sem képes veszteségesen csinálni, de valószínű, hogy magánkézben még jobban megy. A privatizált Mol dinamikus terjeszkedése a régióban legalábbis ezt bizonyítja. Mivel az állami bevétel oroszlánrészét a fenti esetekben nem az osztalék, hanem a magánosítás után is befolyó jövedéki és szerencsejáték-adó teszi ki, növekvő profit esetén az állam nagyon is jól jár, ráadásul a fejlesztések költségeit sem neki kell állnia. A közműcégek privatizációja ellen a mostani ellenzék azzal is érvel, hogy azon a területen úgyse lehet verseny, úgymond "nincs másik konnektor". Az igaz, hogy ma még sajnos csak egyetlen víz-, gáz-, hő-, vagy elektromos szolgáltató közül "választhatunk", de az már hazugság, hogy ez törvényszerű volna. Telefondugóból is egy van, mégis több "vezetékes" cég van már a piacon. A hálózat üzemeltetését és a szolgáltatást szét lehet választani. Bérleti díj ellenében bármely engedéllyel rendelkező cég számára hozzáférhetővé kell tenni a vezeték- és csőrendszert, mely ivóvízzel, háztartási gázzal, árammal "kereskedne". Akkor lenne verseny és választék.
A Fidesz kormányzása idején nem törte meg azt a valóban áldatlan monopóliumot, melyet ma ostoroz. Ez persze nem menti fel a mostani kormányt, mely szintén nem tett semmit. Még így is jó, hogy a közművek már nincsenek állami kézben. E vállalatok magánkézben politikamentesen, szakmai alapon működnek. Ha a kormány rendelkezne velük, olyan hatalmas klientúra-pókhálóként szőnék be az országot, mely a demokráciánkat fojtogatná.
A rendszerváltás utáni időszak privatizációját körbelengő össznépi gyanakvásból a jobboldal csinált mítoszt. Mely szerint valamiféle sötét konspiráció által ment végbe a spontán privatizáció és lett a nómenklatúrából burzsoázia. Gyurcsány ráadásul formailag lefedi ezt a sémát: KISZ-funkcionáriusból lett sikeres, gazdag nagyvállalkozó. De a Fidesz nem állt meg itt. 1998-ban azt mondta, a "kommunisták" - vagyis a megbukott kormány - létrehoztak egy bivalyerős gazdasági klientúrát, mely az ő közvetlen céljaikat szolgálja. Ebből az állításból azonban nem azt a következtetést vonták le, hogy tiszta viszonyokat kell létrehozni, hogy ezentúl ne a volt elvtársak kapják a zsíros állami bizniszt azok helyett, akik a legjobb ajánlatot hozzák. A fenét: csináljunk ellenklientúrát, ha a vörösöknek van, legyen nekünk is. Meg is tették. De nemcsak a terápia volt becstelen, hanem már a diagnózis is hazug. Kétségtelen, a rendszerváltás után igen sok volt a - párthatárokon átívelő - mocskos simli és bűnös üzlet. De tényszerűen nem igaz, hogy az MSZMP utódpártja olyan posztkommunista nagyvállalkozói holdudvart hozott létre, amelytől a Fidesznek rettegnie kellett volna, és ami igazolná azt, amit kormányra jutva tettek. Kerékgyártó István privatizációs szakértő is leírja Vagyonregény című, rendkívül tanulságos könyvében, hogy "a spontán privatizációban az állami vagyonnak mindössze 2-2,5 százaléka (!) alakult át társasági formába." Ráadásul "ezek többsége máig kiható pozitív tulajdonosváltást eredményezett (pl. Medicor, BorsodChem, Chinoin, Biogal, IBUSZ, Hungária Biztosító stb.)" A ténylegesen ellopott vagyon ennek a pár százaléknak töredéke csupán. Diczházi Bertalan, aki aztán soha nem állt közel az MSZP-hez, azt írja a magánosításban részt vett egykori nómenklatúrásokról, hogy "tényleges tulajdonosi pozícióik kisebbek, mint amekkorát a közvélemény feltételez." Nem volt itt semmiféle összeesküvés. Volt egy impotens, vízfejű állam, mely a pénznyelő állami cégekkel a nyakán csődbe jutott. És voltak ügyes, ravasz, gátlásaikat legyűrő vállalkozók, akik ezt irgalom nélkül kihasználták. Például az a volt MSZMP-s bányaigazgató, aki szemfülesen kiprivatizálta az állami kőbányát.
Nem az a kérdés, immorális volt-e a privatizáció, mert kétségtelenül az volt, és a posványába nyakig merült a mostani koalíció is. A kérdés az, hogy jobb lenne-e, ha ennek a munkában tohonya, pazarlásban mohó államnak a kezében maradna közműcég, tankönyvkiadó, állami gazdaság, orvosi rendelő, patika. Akkor már nem jobb kiszervező "mazsolázás" helyett a tiszta magánosítás? A privatizáció felülvizsgálatának hívei számára pedig azt tudjuk javasolni, szavazzanak inkább a Munkáspártra vagy a MIÉP-re, mert Orbán - szerencsénkre - aligha fogja komolyan venni saját ígéretét.
A szerző újságíró
