Eleinte a lakótelepi népek valamiféle lehallgató központnak vélték, ami azért volt kicsit furcsa, mert telefon se távol, se közel nem működött akkoriban, kivéve az orvosi rendelőt meg a gyógyszertárat.

A korszak (80-as évek közepe) jelszava, a glasznoszty, bocsánat, a fiatalabb olvasók kedvéért, a nyilvánosság hiánya miatt, miután a lakótelepi pletyka leszámolt a lehallgató központ-verzióval, arról kezdtek el pusmogni a népek, hogy itt nyilván titkos munkásőrbázis található. Ennek az mondott csak ellent, hogy egy fia munkásőrt, pláne munkásőrnőt nem láttunk se ki, se bemenni a bunkerbe. Ekkor keltek szárnyra azok a híresztelések, hogy a munkásőrök nyilván éjszaka gyakorlatoznak. Hogy mit gyakorolhatnak, azt most úgysem győznénk felsorolni, egyre határozottan emlékszünk: valakik biztosan éjszakai céllövő gyakorlatokat végeznek a sűrű gazzal benőtt mesterséges barlangban.

Apropó, volt egy még vadabb teória, miszerint, ha majd menniük kell a kommunistáknak, akkor ide fognak menekülni a népharag elől. Ez az elmélet főleg a Rozi presszó népének később a MIÉP-hez kötődő szárnyának volt a fixa ideája a hatodik sör után. Luka bácsi és Terka, állandó hőseink természetesen felkapták a vizet, ahogy ők nevezték, a "kapitális baromságon", és meg is kérdezték a tuti bunker-hívőket, hogy netán ez lesz a "berchtesgadeni fészek"? A lakótelep csekélyke, ám annál szívósabban nyüzsgő szélsőjobb tábora, először úgy tett, mintha nem hallaná Terkáék kérdését, később derült csak ki, hogy a név nemigen mond nekik semmit.

Sorra cáfolódtak és dőltek meg a különböző teóriák, amikor egyszer csak telefonvonal-szerelők lepték el a környéket, és a szerencsés tulajdonosoknak, merthogy akkor még pályázni kellett, sorra szerelték be a méregzöld vagy a piros tárcsás telefonkészülékeket. Természetesen csak a jobbak kaptak fehértelefont, de természetesen az sem "modern" nyomógombos volt, hanem a jó öreg, hagyományos. Nos, egy szó, mint száz, a lakásról lakásra járó telefonszerelők kotyogták ki, hogy a bunker telefonkonténernek épült és a szerencsés tulajdonosok innen kapják majd a hőn áhított vonalat.

Nos, persze a népeknek ez sem volt elég, továbbra is tartották magukat azok a pletykák, hogy itt bizony valaha lehallgató központ működött, csak most azzal "leplezik" magukat - hogy kik azt nem tudtuk meg - hogy mostantól átszerelik a régi műszereket újra. "Etetnek csak minket" - ez főleg azoknak a véleménye volt, akiknek az első körben nem jutott a húsz évvel ezelőtt még ritka kincsnek számító telefonból. Akiknek jutott, azoknak sem volt benne köszönet, merthogy a sok ikervonal miatt a csúcsidőben való telefonálás maga volt az őrület.

"Na, ugye megmondtuk!" - hangzott a tamáskodók véleménye, amikor azt hallották a boldog tulajdonosoktól, hogy hol van vonal, hol nincs, amikor meg van, akkor surrog-berreg a készülék, (lehallgatás!) vagy rosszabb esetben napokon át néma a telefon.

Hol voltak még azok az idők, amikor sorra mondták le az emberek a vezetékes telefonokat, merthogy családonként egyre több lett a mobilkészülék.

A legidősebbek, sehogy sem akartak szakítani a régi, jó "titkos-krimis" feelinggel, és váltig álcázott katonai objektumról suttogtak, és amikor elhaladtak mellette, lejjebb vették a hangjukat. "Ne mondja azt senki, hogy véletlenül van ez a bunker bekerítve". Nos, látni kellene a kerítést, ami "elzárja" a külvilágtól a "titkos létesítményt". Csak az nem bújik át rajta a HÉV-állomás felé sietve, aki nem akar.

A sűrű zölddel benőtt domb, és a benne levő egykori telefonkonténer nagyon izgatja a gyerekek fantáziáját. Vajon mi lehet belül? És kezdődik minden elölről. Hiába, na, nincs új a nap alatt.

Évek óta az van kiírva rá, hogy Polgárőrség. Most meg az a baj, hogy a népek nem látnak egy árva polgárőrt se bemenni, se kijönni sem az "objektumba" sem az "objektumból". Így van ez. Ami titkos, az titkos.

Lehallgató központnak is vélték