Ez a divat. Most mindenki a hungarikumokkal van tele. Ezektől várják a csodát. Évekkel ezelőtt a falusi turizmus volt az a varázsige, amire a legeldugottabb falvakban is azonnal fölébredtek a hortyogó polgármesterek. Aztán kiderült, szép dolog a falusi turizmus, de azt is jól kell csinálni. Ugyanez a helyzet a hungarikumokkal. Az aspirációs tabellán a pulikutyától a szürkemarha bőgéséig mindent megtalálunk, amiről azt gondoljuk, csak miránk jellemző, csak mi tudjuk produkálni ebben a nagy nyavalyás globali-zált világfelfordulásban. És ha bárki meghallja Új-Zélandon vagy Madagaszkáron azt a szót, hogy hungarikum, azonnal rohanni kezd, hogy beszerezze. Szükségünk van-e erre az illúzióra? Létezik germánikum vagy britannikum (Beckham például madridi játékos)?

Nem az a fontos, hogy valami magyar legyen, hanem hogy jó legyen. Ha valami megkérdőjelezhetetlenül jó és eladható, abból sokan meg tudnak élni.

Én az efféle hungarikumokat pártolom.