Tüntetés után sincs munkafüzet

Átértelmezte a tankönyvjuttatással kapcsolatos korábbi döntését tegnap rendkívüli ülésen a monoki önkormányzat.

A településen iskolába járó százhatvan diák közül a jogszabályok alapján száznegyvenhatnak ingyentankönyv járna, az iskolában azonban 4000 forintért adták az alsósok, 6000-ért a felsősök könyvcsomagját. Az oktatási tárca szerint a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei faluban törvénytelenül járt el az önkormányzat.

Szeptember 1-jén a szülők húsz-harminc tagú csoportja az önkormányzat előtt fejezte ki nemtetszését amiatt, hogy az iskolában fizetni kellett a korábban ingyen kapott tankönyvekért. A csoportosulás a Szerencsről kihívott rendőrök megérkezése után feloszlott.

Monokon az utóbbi években minden tanulónak ingyentankönyvcsomagot biztosítottak. A most kezdődő tanévben azonban erre már nem maradt pénze a falunak, ezért döntöttek a képviselők a 4000 és 6000 forintos egységár mellett, amit a szülők öt hónap alatt részletekben is megfizethetnek. A tankönyvek ára ennek többszöröse, a 7. évfolyamon például 18 700 forint. Sok szülő azonban nem tartalékolt pénzt a könyvek megvásárlására.

A tegnapi testületi ülésen a helyi képviselők arra az álláspontra jutottak, hogy az az öszszeg, amit a szülők a múlt héten fizettek, valójában nem a tankönyvek, hanem a munkafüzetek ára volt. (Ez utóbbiak ára egyébként valamennyi évfolyamon meghaladja az iskolában kért összeget.) Csordás Ferenc polgármester szerint a munkafüzeteket azért kell megvenni, mert azok a feladatok megoldása után nem adhatók tovább más gyerekeknek, míg az ingyen juttatott tankönyveket jövőre más diákok vehetik át. A polgármester szerint az ügyben további intézkedésre már nincs szükség.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.