Pontosabban, rezzenéstelen arccal elfogadnák az ajándékot, majd pedig, mintha mi sem történt volna, ártatlan szemekkel újra csak megkérdeznék tőle, miként ezt a találkozón gyakran megtették: és mi lesz végre a mi kettős állampolgárságunkkal?

Minden arra utal, hogy Kasza, Bugár és több más kisebbségi politikus amnéziája kezd elhatalmasodni, és aggodalomra okot adó módon elhúzódni. Az a körülmény, hogy az említett megbeszélésen nekik mindenről a kettős állampolgárság jutott eszükbe, rádöbbenti az anyaországi választópolgárt: nevezett urak mára teljesen elfelejtették, hogy Magyarországon az említett kérdésben tavaly december 5-én népszavazást tartottak; s ez döntött is. Normális országban, normális körülmények között egy ilyen egyértelmű döntés után az adott ügyet - legalábbis pár évre - mindenki lezártnak tekinti. Minálunk azonban, mintha mi sem történt volna, az elmúlt kilenc hónapban zavartalanul folyt a kettősállampolgárságozás az ellenzék és a Fidesz külhoni segédcsapatai részéről. Minden arra utal, hogy a következő választáson e témának ugyanazt a szerepet szánja Orbán Viktor, mint 2002-es kampányában a státustörvénynek.

Nem vitás, hogy a referendummal a határon túli magyar politikusok csapdahelyzetbe kerültek, hiszen választói közegük - már csak érzelmi okokból is - túlnyomórészt kettősállampolgárság-párti. Ámde december óta ők nemigen tettek semmit a csapda feloldásáért, és magatartásukkal hozzájárultak a kisebbségi illúziók továbbéléséhez. Ezzel pedig akarva-akaratlan Orbán kezére játszanak. Egyébként sokan közülük - mint hírlik - már most meg vannak győződve az ellenzék jövő tavaszi győzelméről - ezért eleve nem vállalják annak kockázatát, hogy kilógjanak a kórusból.

Ehhez még akkor sem fűlik a foguk, ha nyilvánvalóan ők is tisztában vannak azzal, hogy a mai Európában mekkora humbug a kettős állampolgárság ügyében most folyó magyarországi politikai játék (kizárt dolog például, hogy ne vetnének számot azzal: gyakorlati hasznot legfeljebb csak a vajdasági és a kárpátaljai magyaroknak hozhatna). De ettől függetlenül: ne tudná például a román miniszterelnök-helyettes Markó Béla, mit szólnának a románok az ő esetleges magyar állampolgárságához? Vagy Bugáréhoz a szlovák kormánykoalíciós partnerek?

A határon túli magyar politikusok egyébként annál könnyebben ragaszkodhatnak fixa ideájukhoz, mivel koalíciós oldalon eddig alig ütköztek ellenállásba. Ellenkezőleg: azt érzékelhették, hogy a szocialista-liberális koalíciónak - valamiért - lelkifurdalása van a referendum kimenetele miatt, és minden erejéből "kompenzálni" igyekszik őket. Miért ne hagynák, hogy ezt tegye? Netán még az is megfordulhatott a fejükben: minél inkább "csalódottnak" látszanak, annál nagyobb lehet e kárpótlás mértéke. A magyar kormányfő most azt mondja, hogy a referendummal kiszabadult egy szellem a palackból. Igaza van. Kár viszont, hogy csak most veszi észre: e szellemet talán vissza is lehetett volna téríteni, ha például ő már decemberben egyértelművé teszi, amit csak most jelentett ki: "Magyarország december 5-én úgy döntött, hogy nem ad politikai felhatalmazást a kettős állampolgársághoz".

De nem ez történt. A kormány hagyta magát beleráncigálni egy terméketlen, a magyar-magyar viszonyt mérgező kampányba. Igaz, ha késve is, de a miniszterelnök felfedezte: a referendum eredménye adu a kezében. Adott esetben pedig olyan hivatkozási alap lehet, amelyre akár egy kiegyensúlyozott kisebbségi támogatási program is építhető. Ha végül emellett dönt (most vannak erre utaló jelek), Gyurcsány nyilván számíthatna a magyarságában és hazafiságában megbántott "csendes többségre". Az anyaországi társadalom zöme ugyanis, az ellenzéki és kisebbségi sugallatok ellenére, egyáltalán nem érzi úgy, hogy cserbenhagyta volna a kisebbségeket.