"A betegség és a bűn szoros kapcsolatban áll"

Saját AIDS-program indítását jelentette be hétfőn az orosz ortodox egyház, amely nem egészségügyi problémát, hanem "a társadalom erkölcsi bomlását" látja a kór terjedésében.

A program részeként lelki útmutatással látják el a betegeket és hozzátartozóikat, a kórházakban dolgozó papok és apácák pedig gyakorlati segítséget is nyújtanak a rászorultaknak. A papokat utasítják, hogy úgy bánjanak a HIV-fertőzöttekkel és az AIDS-betegekkel, mint bármilyen más súlyos beteggel, arra buzdítják őket, hogy az érintettek iránti toleranciát hirdessék gyülekezeteikben.

A templomokban telefonos lelki segélyszolgálatokat állítanak fel a vírushordozók, illetve a betegek részére, az apácákat és más egyházi alkalmazottakat pedig felkérik, hogy gondozzák a kórházban fekvő AIDS-betegeket. "A papoknak és a híveknek mindent meg kell tenniük annak érdekében, hogy az egyház kebelére vágyó fertőzötteket ne közöny, vagy ami még rosszabb, megvetés és elítélés fogadja" - hangzott el egy keddi moszkvai tájékoztatón, amelyen bemutatták a szent szinódus által még 2004 októberében elfogadott, 22 oldalas AIDS-ellenes egyházi programot. 

Vlagyimir Smalij, a szent szinódus teológiai bizottságának képviselője szerint a program nemcsak az ortodox hívekre vonatkozik, hanem nyitott bármilyen más vallás követői előtt. A fertőzés megelőzése céljából az orosz ortodox egyház a valláserkölcsöt fogja prédikálni, lebeszéli híveit a szexuális partnerek gyakori váltogatásáról és a homoszexualitásról, "ami a fertőzés terjedéséhez vezethet", és "egyébként is bűn". 

Smalij szerint az "erkölcsöknek a Szovjetunió bukását követő hanyatlása elősegítette a nemi úton terjedő betegségek elszaporodását" Oroszországban. "A betegség és a bűn szoros kapcsolatban áll egymással" - vélekedett Vszevolod Csaplin, a moszkvai patriarkátus szóvivője. Csaplin szerint ugyanakkor "a bűnt kell gyűlölni, nem pedig a bűnöst".

Szakemberek egymillióra - a hivatalos adat háromszorosára - becsülik az AIDS kórokozójával, a HIV-vírussal fertőzött emberek számát Oroszországban, ahol később kezdett terjedni a kór, mint más országokban, de most annál gyorsabb ütemben terjed az intravénás kábítószer-élvezet elleni küzdelem rossz hatékonysága és az AIDS-megelőzési programok silánysága miatt. Az orosz kormány illetékesei és ENSZ-szakértők fontos civil hozzájárulásként méltatták az egyház programját, míg mások erősen megkésettnek tartják azt. (MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.