Mindkét esetben egészen megérdemeltnek volt mondható a döntőbe jutás... Helsinkiben egyébként tényleg diadalt aratott a csapat, hiszen megnyerte az ötkarikás futballtornát, tizennégy évvel korábban viszont úgy kellett kimenekíteni Dietz Károly szövetségi kapitányt a Keleti pályaudvarról, nehogy meglincselje őt a vb-ezüstérem miatt felháborodott tömeg. A sors keserű iróniája: 1954-ben Sebes Gusztáv is megtapasztalta, mennyire mélyen felzaklatja az embereket idehaza, ha csupán második a világbajnokságon a nemzeti együttes...

Na, ma ettől nem kell tartani: a legnagyobb közönybe fullad az is, hogy a világranglistán 65. a válogatott (Togo mögött).

A svédek ellenben a 15. helyet foglalják el a FIFA-listán: nekik nem csupán múltjuk van, mint a magyaroknak, valamint a nemzetközi érdeklődés homlokterében álló magyar-svéd mérkőzéseknek.

Hú, hány ilyen meccs volt még a bevezetőben említett kettőn kívül is! Igaz, nem mindig oly sikeres: 1925-ben például Filip Johansson, a skandináv balösszekötő egymás után négyet vágott be Stockholmban annak a magyar csapatnak, amelyben a kétgólos Takács II, továbbá Orth György is szerepelt. A legendák jelenléte dacára: 6-2 "oda"... Majd '43-ban 7-2 - Budapesten! Az Üllői úti pálya negyvenezer nézője a legteljesebb megdöbbenéssel tapasztalta, hogy nem a nagy magyar belső hármas - Sárosi dr., Szusza, Zsengellér -, hanem Nyberg, Gren, Nordahl és Nilsson ontotta a gólokat. Ezúttal már a meccs alatt tüntetés kezdődött, habár az a csetepaté ugyan mi volt az akkoriban tomboló valóságos háborúhoz képest...

Ötvenötben azért sikerült majdnem pontosan visszavágni. Stockholmban: Svédország-Magyarország 3-7! Sándor jobbszélsőt játszott, ez rendben van, de Hidegkuti volt a balszélső! A prímet azonban a triplázó Kocsis vitte; Csikar a dánokat szórta meg hárommal. Merthogy akkoriban észak-európai túrán járt a válogatott, és olyan portyát sem azelőtt, sem azóta nem látott a világ. A norvégok ellen 5-0, a dánokkal szemben 6-0, a finnek vendégeként 9-1, s közben a stockholmi hetes: négy idegenbeli találkozón huszonhét gólt szerzett a csapat!

Aztán szűkebb esztendők jöttek, mármint a felejthetetlen Edström-fejes, a Népstadionban 3-3-ra "vesztett" vb-selejtező óta. Egy évvel korábban még bejutás az Eb (négyes) döntőjébe és olimpiai ezüstérem, 1973-ban viszont kiesés a kvalifikációs szakaszban... Attól kezdve mindinkább eluralkodott a bánat, és Jenei Imre szövetségi kapitány megtörten jegyezte meg 1992-ben Stockholmban (2-1 a svédeknek): "Ahogyan a csapat játékát látom, mintha itt sem lennék."

A legutóbbi győzelem? Tíz éve a Népstadionban, vb-selejtezőn 1-0. Igaz, nem osztott, nem szorzott, mert a csoportból a svájciak és a törökök jutottak tovább.

A kérdés: a holnapi meccs után vajon marad-e tét?