Az avas szalonna üdvözülése
Az alkalmi foglalkoztatás némi kivételtől eltekintve napszámot jelent. Ezt szokták legalizálni közteherjeggyel, amennyiben szokásnak nevezhető, hogy száz napszámból egyet, heves nekibuzdulással kettőt megörökítettek az alkalmi munkavállalói könyvecskében. Hol gyakori a napszám? Napszámosokat valójában az építőiparban és főleg a mezőgazdaságban foglalkoztatnak tömegesen. A kettő között kevés a különbség, de van. Az építőknél a munkaeszközöket értelemszerűen a vállalkozó bocsátja dolgozói rendelkezésére, és néhol - egyedüli szociális létesítmény gyanánt - legalább alkalmi budi található. A gazdáknál még ezek is hiányoznak. Ritkaság, ha a kapát vagy a meggyszedéshez a vödröt nem a munkással hozatják.
Miért érdeke az alkalmilag foglalkoztatottnak, hogy a könyvecskéjébe közteherjegyet ragasszon a munkáltató? Azért, mert ha kétszáz ilyen jegyet össze tud szedni, akkor munkanélküli-ellátásra (járadékra) lesz jogosult. Már persze, ha regisztrált munkanélküli. És ilyen a zöm. Ennyi közteherjegyet azonban igen kevesen gyűjthettek össze, a látókörömbe tartozók közül senki sem. A napszámosnak ugyanis semmiféle ráhatása nincs a jegy beragasztására. Ha a vállalkozó akarja, akkor ragaszt, ha nem, hát nem.
Ám a közteherjegy eztán sem lesz dicsőségtábla. Az építőknél alig alkalmazható a tizenöt napos foglalkoztatási határ miatt (azon túl már szerződést kellene kötni). A mezőgazdaságban kevés munka fejeződik be ennyi idő alatt, s az őstermelők sok százezres tömege egyébként sem fog közteherjeggyel vacakolni, mert közöttük szerfölött ritka, aki személyi jövedelemadót fizet. Nincs, nem is lesz miből levonni a háromnegyedet.
Voltaképpen miféle természete van a napszámnak? Csupán annyi volna, hogy a munkáltató rest szerződést kötni? Aligha.
Az építési vállalkozó megszokta a módit, hogy általános a mutyiban történő fizetés. Tudta ezt a hatóság? De mennyire, hogy tudta! Csak éppen elfordította a fejét! Min csudálkozunk? A feketemunka felszámolásának hírére olyan fenyegető hangok is hallatszottak az ágazatból, hogy az árak emelkedni fognak. Mekkora lehet akkor e szférában az illegális foglalkoztatás?
A gazda szerint a termelés eredményéből nem futja neki járulékokra. Sőt olyan szakértő is akadt, aki a kormány kifehérítési szándékának hírére az agrárbolt becsukását prognosztizálta. (Megjegyzem: amelyik tevékenység nem bírja el a közterhek viselését, azt abba kell hagyni. A társasgazdaságok vastagon fizetik az összes harácsot.) A magángazdaságok egy részénél e könynyebbségnek látszó gyakorlat kétélű, hiszen blokkolja a fejlesztéseket. Például a gyümölcs-, de főleg a zöldségtermesztésben hiányoznak a világszerte elterjedt betakarító gépek. Emiatt elhúzódik a szüret, a minőség romlik, az áru kikészítésére nincs se idő, se erő, ráadásul az üzemi volumenek roppant kicsikék, vagyis a jövedelmezőség alacsony. Az olcsó napszám délibábja sokakat tévútra vezetett, és most vagy felhagynak a termelgetéssel, vagy öklüket rázva követelik az olcsó import kitiltását.
A dolgozó a napszámmal jövedelemhez juthat a munkanélküliséggel járó kedvezmények megtartása mellett. Járadékot kevesen kapnak, rendszeres segélyt, gyerekeknek ingyenes óvodai, iskolai, napközisellátást annál többen. Munkaszerződéssel ezeket többnyire elveszítenék. Most. Pillanatnyilag. És oly távolinak tűnnek a cserébe kapott későbbi előnyök! (Azon fenn se akadjunk, hogy a gazda naponta vagy hetente kifizeti a bért, egy üzem pedig a hó végén. "És addig mit eszünk?")
Csakhogy a napszám valós előnyei a munkaszerződéssel alkalmazott dolgozó helyzetéhez képest oly csekélyek, hogy ennek semmiféle legalizálására nem lett volna szabad sort keríteni. Nem a büdzsé megrövidítése az igazi baj (a közteherjegy értéke a töredéke annak, amit egy munkaszerződéses dolgozó egy-egy napjára a kincstárnak le kell pöngetni), bár az sem csekélység. Számításaim szerint egyedül a mezőgazdaság évente legalább harmincmillió napszámot igényel. Ez minimálbéres munkaszerződéssel is ötvenmilliárd forint körüli többlet járulékbevételt jelentene.
Súlyosabb következmény, hogy a munkanélküliek képzetlen rétegét nem ösztönzi munkavállalásra. A kedvezményeik, a rendszeres segélyezés és a napszámokkal megszerzett jövedelem együttesen látszólag sokkal előnyösebb, mint a számukra lehetőségként számba vehető, ám rossz helyzetben lévő élelmiszer-ipari üzemek kínálta minimálbér.
A napszám elszívó hatása olykor lehetetlen helyzetet teremt. Példa erre a szupermodern víziszárnyas-vágóhíd Nyírgelsén, mely a hírek szerint felszámolás előtt áll. A csődben az is szerepet játszhatott, hogy a második műszakjukhoz két éven át nem kaptak a környéken munkaerőt, noha a munkanélküliséggel az átlagnál sokkalta jobban vert Dél-Nyírségben az 5600 regisztrált munkanélküli háromnegyede szakképzetlen. És oda olyanok kellettek volna. De nem vállalták. Egy évvel ezelőtt Szabolcsban hatezer dolgozót kerestek hiába a vállalkozások, ebből kilencszázat élelmiszer-ipari üzemek.
A napszámosnak nem jár szabadság. Ha beteg lesz, nem kap táppénzt. Nyugdíjat, mire? Se munkaruha, se védőruha, se üzemi ebéd, gyakran friss ivóvíz se. Csak a végtelen kiszolgáltatottság. Mintha a Munka Törvénykönyve nem is létezne, mintha a munkásmozgalom nem ért volna el eredményeket száz évek alatt. A dán meg az angol gazda is kizsákmányolja az alkalmazottját, ez a tőke természete, de a magyar napszám a kizsákmányolás lehető legdurvább formája. Közteherjeggyel vagy anélkül. Hogyan szentesíthető ez? Hol marad ilyenkor a baloldali véna? Aszszisztálnak a jobboldali sunyisághoz? Hogyan szavazhat meg egy ilyen törvényt szocialista dominanciájú parlament? Elfelejtették a szolidaritást?!
Hová tűnt a baloldal?!
Lehetetlen az 500-700 ezer feketén foglalkoztatott munkaviszonyát kifehéríteni, ha a napszámokhoz jó képet vág az ország. A balliberális koalíció már megint csontba harapott, és úgy mammog rajta, mintha élvezné az ízét. Pedig szinte kitapintható, hogy az érintett tömeg, s kivált a vidéki cigányság mindinkább pauperizálódik. Egyre rosszabb a fizikai és mentális teljesítőképessége, és egyre súlyosabb a téli éhezés. Nincs alkalmi munka se, az esetleges segély meg hideg vízre sem elég. A nincstelenekből élő falusi szatócsok pedig felírásra adnak el ugyan élelmet, de a ceruzájuk vastagon fog, s az adósság nyárig is alig törleszthető. És egyre nehezebb tavaszonként új erőre kapni. A kitörésre semmi remény! A napszám kétszázezernyi honfitársunk számára életformává vált.
Ennek örvendjünk?
A szerző publicista
