Textil vita: Kína és az Európai Unió egyezségre jutott

Megoldást talált Kína és az Európai Unió hétfőn Pekingben arra, hogy mi legyen az uniós kikötőkben veszteglő hatalmas mennyiségű kínai textiltermék sorsa.

Ezeket a termékeket nem lehetett bevinni az uniós országokba, mert kimerültek a beviteli kvóták. Egy, a magas szintű tárgyalásokhoz közelálló, magát megnevezni nem kívánó forrás közlése szerint "hosszú és építő párbeszéd után" sikerült megállapodásra jutni. Részletek egyelőre nem ismeretesek.

Az osztrák Der Standard értesülése szerint Peter Mandelson szóvivője az egyezség nélkül befejeződött tárgyalások után azt mondta: fontos szempontok tekintetében nem sikerült megállapodásra jutni. Az egyeztetések szakértői szinten folytatódnak: kiszivárogtatások szerint nincsenek túl messze egymástól az álláspontok. Kínai illetékesek annyit mondtak a sajtónak: "hatástalanok voltak az egyeztetések".

A BBC ugyanakkor arról számol be - nem utalva a hír forrására -, hogy Mandelson megállapodott Pekinggel, miszerint az európai vámraktárakban rekedt 80 millió kínai ruházati termék egészét felszabadítják, és beengedik az uniós piacra, a mennyiség felét a 2006-os kvóta terhére. A kereskedelmi biztosnak már "csak" a kérdésben megosztott európai kormányok jóváhagyását kell elnyernie.

(eurohirek.hu, MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.