Szalag utcai gödör, Donáti utcai repedések

Kis híján eltűnt a Donáti köz, csúsznak, repednek a házak, panaszolják a lakók.

Kis híján eltűnt a Donáti köz, csúsznak, repednek a Donáti utcai házak, panaszolják továbbra is a lakók, mióta közvetlenül mellettük, a Szalag utcában hatalmas építési gödör tátong a Vár-oldalban. Amint arról beszámoltunk, itt, a Várhegy lejtőjén társasházegyüttes épül majd, hatalmas, közös mélygarázzsal, a Mahé Kft. beruházásában. Több környékbeli házból is jelezték, hogy náluk is reped a fal, s nem tudják, ki vállalja ezért a felelősséget.

Elkalauzoltak például a Donáti közbe, abba a kis zsákutcába, amely a Donáti utcai házak mögött, a gödör peremén fut. Régebben ide autóval is be lehetett hajtani, de most csak gyalog lehet bemenni, mert a Szalag utcai munkagödör ásásakor lerágtak belőle a gépek egy részt, s csak az építkezés végén állítják majd helyre. Pedig egyes lakásokat kizárólag innen hátulról, a közből lehet megközelíteni. Ilyen például a Donáti köz 3. Bekísérnek az egyik szobába: villámcsapásszerű repedés a falon. A plafont fatáblák takarják, dúcokkal alátámasztva. A falrepedés mellett ceruzával írt feljegyzés: 2005. II. 11. 8 mm; s mellette egy másik: 2005. 06. 06. 13 mm. Olvashatatlan aláírás. Mint a két adatból kiolvasható, négy hónap alatt fél centit tágult a rés.

Dr. Lámer Géza statikus szakértő szerint havi 1 milliméteres tágulást a szakmában már soknak tartanak, ez esetben pedig több mint 1 millimétert szélesedett a repedés az említett hónapokban. Őt egyébként a szomszéd ház, a Donáti utca 17-19. állapotának vizsgálatával bízták meg, március óta végez méréseket. Az a ház négyfelé repedt, s a gödör irányába tartó csúszása nem állt meg, viszont tény, hogy a beton támfal elkészültével lelassult. Úgy véli, körülbelül három hónap múlva állhat meg a mozgás.

A Donáti utca 13/B-ben az egyik lakó, Horányi Ödön úgy emlékszik: 2004 végén szóltak a szomszédból, hogy észrevették, megy szét a ház. A tűzfalak mentén válnak el egymástól az épületek, repedések jelennek meg a falakon. Ekkor a mélyépítés még nem kezdődött meg a Szalag utcában, a terület abban az állapotban volt, ahogy a régészek 2003 őszén otthagyták. Horányi szerint ettől kezdtek csúszni a házak, bár hozzáteszi, repedések korábban is jelentkeztek, de nem ilyen mértékben. Az önkormányzat szerinte nem ellenőrizte, hogy biztonságos-e a feltárás, a Budapesti Történeti Múzeum pedig nem temettette vissza a gödröket.

A 2003-as Szalag utcai ásatásokat Benda Judit régész vezette. Kérdésünkre elmondta, a Mahé Kft.-vel kötött szerződésükben nem szerepelt, hogy a területre vissza kell hordatni a kitermelt földet, mert akkor még úgy állt, hogy közvetlenül az ásatás befejezése után kezdődik az építkezés. A területet ezért visszatemetetlenül, 2003 őszén hivatalosan át is adták a Mahé Kft.-nek, amely aztán még másfél évig nem kezdte el az építést.

Nem is kezdhette, nem volt ugyanis építési engedélye, mondja Katona Katalin, a Budavári Polgármesteri Hivatal építési irodájának vezetője. Az építési engedélyt 2004 augusztusában adták ki, melyet a lakók megfellebbeztek, s így csak másodfokon, 2005. január 25-én vált jogerőssé. Utána néhány héttel meg is kezdődtek a mélyépítési munkák.

Addig azonban a terület majdnem másfél éven keresztül úgy állt, ahogy a régészek otthagyták. Az építési iroda vezetője úgy emlékszik, sem az ásatás ideje alatt, sem utána 2004 decemberéig nem érkezett hozzájuk a károkról semmilyen bejelentés, ezért nem is ellenőrizték, hogy megmozdult-e a hegyoldal. A régészeti munka idején egyébként is a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal volt az illetékes hatóság.

Az I. kerületi Házgondnokság Kht. megbízásából - egy másik ügyből kifolyólag - Szitnyai György 2004 júliusa óta vizsgálta a talajmozgásokat, s úgy találta, hogy a hegyoldal megmozdult, vélhetően a betemetetlen ásatási gödör miatt, majd 2005 első felében, a mélyépítő által épített támfal hatására a folyamat lelassult. Ebből a "lelassult" időszakból való a Donáti köz 3. faláról az a bizonyos jegyzet: négy hónap alatt fél centit tágult a házon a repedés.

A beruházó, a Mahé Ingatlaforgalmazási és Fejlesztő Kft. eddig mereven elzárkózott minden kártérítési igény elől, és bizonyítékokat kért. Hozzáállása felháborítja a lakókat, akik természetesen gyűjtik a hitelesen rögzített bizonyítékokat. A Donáti utca 13/B-ben tizennyolcmillió forintra becsülik a kárt, más házaknál ez még több lehet.

A lakossági panaszok hatására a Mahétól az I. kerületi építési iroda újabb állapotfelmérést kért (a korábbi februárban készült), továbbá egy szakértői véleményt. Ezeket most írják a Mahé Kft. által megbízott független szakemberek. A Donáti utcaiak között egyelőre nincs egységes álláspont, hogyan is lépjenek fel minden bizonnyal jogos követeléseik érvényesítéséért. Egyes házak perelni akarják a beruházót, mások peren kívül szeretnének megegyezni.

Csúsznak, repednek a Donáti utcai házfalak a Várhegy-lejtõ építkezése miatt
Csúsznak, repednek a Donáti utcai házfalak a Várhegy-lejtõ építkezése miatt
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.