- Annak idején, székfoglalója alkalmával nagy merészen kijelentette: a legutóbbi magyar vb-szereplés huszadik évfordulóján újra ott lesz a válogatott a világbajnokságon. Tartja még?

- Ilyesmit kijelenteni nem lehet, de az sem fordulhat elő, hogy az ember ne tűzzön ki valamilyen célt maga elé. Megfogalmaztam tehát, mi a szándékom, s a szavaimból kicsengett legfőbb jellemzőim egyike, az optimizmus. Ám csaknem két év tapasztalatával hozzá kell tennem: nagy hibát követtem el, hogy hivatalba lépésem előtt nem tájékozódtam eléggé a magyar futball állapotairól. Ez alól nem ment fel az sem, hogy egy külföldi el sem tudja képzelni, milyenek a viszonyok az egész struktúra, a stadionok, az edzés- vagy a pénzügyi lehetőségek tekintetében. Ráadásul már-már naiv is voltam...

- Ön?

- Én. Természetesnek gondoltam: azért hívnak ide, mert neki akar látni a javításnak mindenki, aki abban a helyzetben van, hogy tehet valamit. A szövetség, a liga, az edzők, a klubtulajdonosok... és persze a kapitány, valamenynyien együtt. De rájöttem, ez ebben a közegben illúzió. Noha a hibákból tanulni kellene, a magyar futballban ma is ugyanúgy halmozzák azokat, akár az előző tizenöt-húsz esztendőben. Mondhatja erre, mit tudok e másfél-két évtizedről, amikor itt sem voltam! Ám az eredmények - és az immár általam is megismert körülmények - önmagukért beszélnek. De nemhogy az együttes cselekvésre, még a sikertelen időszak kiértékelésére sincs akarat. Olyannyira nincs, hogy - paradox módon - sehol sem láttam annyi elégedett embert, amennyivel a magyar labdarúgásban találkoztam.

- A derűlátás bajnoka helyett mintha Don Quijote ülne velem szemben...

- Ezt még nem hallottam, de nem tiltakozom ellene. Ám nem az a fontos, mi van velem. Sokkal lényegesebb, hogy - akárki ül kapitányként a kispadon - megkezdődjék a teljes rekonstrukció; hogy ne néhány magánszemély, hanem maga a sportág profitáljon a futballból; hogy - miközben Magyarország Európához közelít, sőt hivatalosan csatlakozott hozzá - az itteni labdarúgás ne szigetelődjék el a világtól. Meg kellene nyílni egymás és a külföld előtt, mert a be- és elzárkózás sehova sem vezet.

- Mindezekről eddig nem beszélt; csak újra és újra teljes mellszélességgel kiállt a válogatott mellett!

- Nincs ebben ellentmondás. Amíg magyar szövetségi kapitány vagyok, kötelességem a csapatomat megvédeni. Sőt a nemzeti együttesről akkor sem mondok semmi rosszat, ha már nem én leszek a szakvezető. De van itt más is. A bajnoki meccseken - melyek közül kettőt-hármat minden héten megnézek - az szökik a szemembe: a szereplőkből hiányzik az öntudat, s még inkább a játék öröme, ugyanakkor a válogatottban szívesen vannak együtt a játékosok. Noha a ráhatásom a futballra véges, ennyi mindenképpen van... Azon túl pedig, hogy megkövetelem az odaadást, sikerült megfiatalítani a csapatot - a keret több tagja még az utánpótlás-együttesben játszhatna -, s valamelyest felzárkóztunk a világranglistán. (Azon 2003 decemberében - Kenyával holtversenyben - 72-73. volt, most 65. a válogatott. - A szerk.) Ne nevessen ezen, mert úgy kerültünk - ha nem is sokkal - feljebb, hogy találkoztunk a legelső vonal tagjaival, Brazília, Argentína, Franciaország, Németország együttesével is. Ha gyengébb ellenfeleket keresünk, akkor talán húsz helyet is javítunk, és persze becsapjuk magunkat, mert valójában akkor sem állnánk jobban, mint most.

- A selejtező tabellája alapján tudjuk, hol áll az együttes...

- A helyezésünk kedvezőbb a besorolásunknál, hiszen a csoportbeosztáskor nem a harmadik kalapból húzták ki a Hungary cédulát. S noha tisztában vagyok a realitásokkal, annyit megígérhetek: küzdeni fog a csapat. Amióta idejöttem, jó néhány játékos szerződött külföldre, és ez hasznára vált a válogatottnak, mert a kinti - és már nemcsak nyugati - mentalitás megegyezik az enyémmel. Azt nem mondom, hogy valamennyi szerződéssel egyetértettem - bár nem csodálom, hogy vannak, akik egyenesen menekülnek innen -, ám az elhivatottság azzal együtt is erősödött, hogy a beilleszkedéssel többeknek tagadhatatlan nehézségeik voltak. Nézze például Gerát: hű, micsoda ellenérzést tapasztaltam, amikor megtettem kapitánynak! De most közel sem ott tart, ahol korábban tartott.

- Szóval, mi lesz Málta és Svédország ellen?

- Rámegyünk a hat pontra. Hogy a kettős győzelemnek mennyi esélye van? Mondhatnám azt: több, mint annak, hogy - mondjuk, a következő Európa-bajnokságig - a magyar futballnak olyan infrastruktúrája legyen, akár egy a labdarúgásban a középkategóriába tartozó országnak. De nem akarom ezzel elintézni, mivel alkalom nyílik szorításban igazolni: nem csupán a csapat szelleme, a potenciálja is javult. Érzelmileg egészen másként készülhetnénk Szófiára, ha felülmúlnánk a máltaiakat és a svédeket is, ha pedig az utóbbi nem sikerül - hogy az előbbi meccset nem nyerjük meg, arra nem is gondolok -, akkor elbúcsúzunk a vb-től, és harcolunk a harmadik helyért. Hátha a következő Eb sorsolásakor már jobb kalapba kerülünk.

- Kiesés esetén maradna vagy sem?

- Egy: ez nem rajtam múlik. Kettő: noha nem szokásom megállni félúton, magam sem feltétlenül szorgalmaznám a hosszabbítást. Mivel számomra meglepően csekély támogatást kaptam eddig, garanciákat kérnék ennek megváltoztatására.

- Már megint naiv?

- Azt mondja?

- Azt, sőt meglehet, nincs más választása, mint Pelének: menekülni a győzelembe.

- Életemben ezerszer voltam már nyomás alatt; nem a mostani a legnagyobb.

Most már tájékozódik