Üvegpor csillog a festményeken
A velencei mesterek már saját korukban is híresek voltak arról, hogy milyen csodálatosan fénylő színeket varázsolnak képeikre. De azt senki nem tudta, miként érték el ezt a hatást. Sokáig úgy vélték, valamiféle főzeteket, patikaszereket kevertek festékeikbe.
Louisa Matthew művészettörténész véletlenül figyelt fel korabeli forrásokra, amelyek arról számoltak be, hogy a velencei kereskedők a XVI. században speciális és feltűnően élénk festékkereskedelmet folytattak. Matthew elutazott Velencébe, és az archívumokban fellelhető minden, XV-XVI. századi forrást végigtanulmányozott, hogy megtudja, miről is van szó pontosan. Így akadt rá a poros akták között egy 1534-ből származó végrendelethez csatolt listára, amely 102 különös tárgyat sorolt fel Domenico de Gardignano üzlettulajdonos hagyatékából. Gardignanót a korabeli Itáliában a legjobb "színkereskedők" között tartották számon. A velencei mesterek is szívesen és gyakran vásároltak Gardignano boltjában. A hagyatéki listán azonban üvegáruk és üveggel kevert festékek is szerepeltek. Sőt kiderült az is, hogy nemcsak művészek és festékkereskedők, de üvegfúvók is előszeretettel látogatták
Matthew beszámolt felfedezéséről Barbara Berrie-nek, aki elhatározta, hogy immár sokkal alaposabban, elektronmikroszkóppal megvizsgál néhány velencei mestertől származó festményről korábban leemelt festékmintát. Az eredmény megdöbben-tő volt. Kevéske, nagyon finom üvegpor csillogását fedezte fel Lorenzo Lotto (kb. 1480-1556) két festményén, a Szent Katalin vörös színű és a Születés Józsefjének narancsvörös színű ruháján.
További vizsgálatok során talált üvegport Tintoretto (1518-1594) Krisztus a Galileai-tenger partján című festményének sárga pigmentjében. Végül is a régóta keresett kérdésre a szinte szemérmetlenül pofonegyszerű válasz ott volt a műértők és művésztársak szeme előtt. Mégsem jött rá senki évszázadokon át a trükkre. Ráadásul a dolog szinte nyilvánvaló is volt, hiszen Velence a reneszánsz idején a világ üvegkészítésének központja lett. A XV. század végére például kifejlesztették a remek minőségű, színtelen velencei üveget, a cristallót, amely meghódította egész Európát csodálatos áttetszőségével. De gyönyörű színű üvegedényeket is tömegesen állítottak elő.
Feltehető, hogy ez a kereslet és élénk érdeklődés sarkallta a festőket is arra, hogy festményeiken hasonló csillogó színeket jelenítsenek meg. Ehhez pedig már csak egy kis lépés lehetett, hogy ugyanazt a "sikeres" anyagot, magát az üveget használják.
