Fogyatkoznak a szerzők

Bár egyre több magyar szerző műve lelhető meg a kulturális és tudományos örökség megőrzését vállaló Magyar Elektronikus Könyvtár (MEK, www.mek.oszk.hu) oldalain, vannak, akiknek a műveit el kell onnan távlítani.

 Moldován István, a MEK vezetője azt mondja, tavasszal József Attila alkotásait kényszerültek levenni, azóta Weöres Sándor műveit kellett eltávolítaniuk, egy másik szolgáltatónak pedig Örkény István műveit kellett eltávolítania. Minderre a tavaly májusban módosított szerzői jogi törvény miatt kényszerül a könyvtár és más szolgáltatók. Az uniós jogharmonizáció miatt ugyanis megváltozott az irodalmi művek internetes jogkezelése. A közlés után járó jogdíjakat korábban az Artisjus Szerzői Jogvédő Iroda Egyesületen keresztül kapták meg a szerzők és a jogörökösök. Most azonban a weblapokat üzemeltetőknek külön-külön kell megállapodniuk a művek jogdíjáról.

A törvény módosításáig a MEK is az Artisjuson keresztül fizetett, évi négy-ötmillió forintos büdzséjéből 250 ezer forint általánydíj fizetésére volt kötelezve.

A MEK a műveket annak idején a hatályos szerzői jogi törvény értelmében jogszerűen rakta a világhálóra, 2004 májusa óta azonban jogdíjat kellene fizetniük egyes művek után.

Azt nem tudni, mondja Moldován István, hogy mennyi szerzői jogdíjat kellene a jogutódoknak fizetniük, de ha tudnák, akkor se fizetne a MEK, mert nincs rá kerete. Az elektronikus könyvtárat üzemeletető Országos Széchényi Könyvtártól (OSZK) nemrég több mint 400 millió forintot vont el a kulturális tárca. A budavári intézmény a villanyszámláit se tudja kifizetni. Úgy tudjuk, az intézmény az áramszolgáltatóval tárgyal a számlák rendezésének halasztásáról azért, hogy a látogatók a könyvtárat a megszokott és teljes nyitvatartási időben használhassák. A MEK-nek így arra sincs kapacitása, hogy a szervereik működtetését felügyelő rendszergazdák bérét kifizessék. Arra pedig végképp nem futja, hogy több száz szerzőjükkel vagy azok örököseivel felvegyék a kapcsolatot és megállapodjanak a jogdíjakról.

Moldován István azt mondja, a kulturális minisztérium kérésére beszámoltak a MEK jogsértésének a mibenlétéről, és kérték a tárcát, hogy segítsen. A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától azt a választ kapták: "arra a kérésre, hogy a jövőben felmerülő jogdíjak fizetésében számíthatnak-e tárcánk támogatására, akkor tudunk választ adni, ha ismerjük a kifizetendő jogdíjak pontos összegét."

Mivel a törvényi szabályozás betarthatatlan nagy mennyiségű irodalmi mű szolgáltatása esetén, az elektronikus könyvtár baráti köre, a MEK Egyesület javaslatokat dolgoz ki azért, hogy a szolgáltatásaikat, az anyagiakat és a törvényt hogyan lehetne egymáshoz közelíteni.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.