Németországban először 1993-ban választottak nőt kormányfővé. Igaz, csak egy kisebb szövetségi tartományban. Heide Simonis saját bevallása szerint azért lehetett Schleswig-Holstein miniszterelnöke, mert elődje politikai botrányba keveredett, és kénytelen volt lemondani: „Rám esett a választás, mert kontrasztra volt szükség. Olyan helyzet volt ez, amikor a változatosság kedvéért előnyös, ha az ember nő.”

Angela Merkel, aki akkor Kohl kancellár minisztere volt, most hamarosan kancellár lehet. Martin Klingst, a Die Zeit politikai rovatvezetője ebből az alkalomból azon elmélkedik, mitől lehet esélye egy nőnek, hogy a hatalom csúcsára kerüljön, és használ-e a nők ügyének, ha egy nő áll az állam élén.

A cikk címe: Az egyetlen igazi férfi a kabinetben Ezt Indira Gandhiról, Golda Meirről és Margaret Thatcherről egyaránt mondogatták. A cím már jelzi, hogy mi az újságíró válasza a második kérdésre. A hatalomra került nők általában nem különösebben elkötelezettek „az úgynevezett puha témák, az egyenjogúság, a család, a gyermekek, az oktatás” iránt. Némelyik nem győzi hangsúlyozni, hogy egyáltalán nem feminista.

Ázsiában többnyire a nevük, családjuk miatt lesz államelnök, kormányfő a nőkből. Aztán gyakran meglepetés éri a nagyokos férfiakat, akik számításból maguk elé tolták őket. Indira Gandhit „gungi gudiya”-nak, butuska babának tartották. Tizenhat évig kormányozta vaskézzel a hatalmas országot.

Golda Meir kompromisszumos jelöltnek számított. Azért válaszották meg, hogy elkerüljék a Munkapárt szakadását. Margaret Thatchert pedig azért tették meg a konzervatívok vezérének, hogy megszabaduljanak Edward Heath-től.

Mindenki tudja, mi lett Thatcherből. A Vaslady. Golda Meir is kemény asszony volt. „Anyáskodással enyhített abszolutizmus” – mondták kormányzásáról az európai zsidók, akik még emlékeztek rá, hogy Ferenc József uralkodását „slampossággal enyhített abszolutizmus”-nak becézték annak idején.

Angela Merkelről nem mond semmit a Zeit újságírója. Talán azt gondolja, hogy a példák magukért beszélnek.