Lovas kultúra mint tantárgy

A lótenyésztés, -nevelés és -versenyeztetés iránt érdeklődők megfelelő színvonalú képzésben vehettek részt az agráregyetemeken, de a lovas kultúra fenntartásában, fejlesztésében érdekeltek felsőfokú oktatása 1945 óta hiányzott.

A művelt, az itthoni és a külföldi vendégekkel szót értő, a lovasszakma oktatási, gazdasági, menedzselési eljárásait értő, az érintett önkormányzatok munkájában segíteni képes szakemberek hiánya visszavetette a hazai lósport, a lovas oktatás, sőt a lovas turizmus lehetőségeinek kiaknázását is. Szeptemberben a Semmelweis Egyetem Testnevelés- és Sporttudományi Kara hosszú évek utánajárása - és a Magyar Akkreditációs Bizottság jóváhagyása után - másoddiplomás, levelező tagozatos képzést indít lovaskultúra-oktató szakirányon.

Az ötszemeszteres képzés során a hallgatók elsajátíthatják az anatómia, a sportegészségtan, a gimnasztika, a sportedzés elméletét, továbbá ökológiai és menedzsmentismereteket is szerezhetnek. A kurzus résztvevői többek között a ló származásával, a fajtákkal, a fajtacsoportok kialakulásával, fejlődéstörténetével, anatómiájával és mozgásával ismerkedhetnek meg. A lótenyésztéssel, -tartással, -takarmányozással és -egészségvédelemmel kapcsolatos tudnivalók éppúgy helyet kaptak a tananyagban, mint a ló- és lovas sportok, játékok szabályai vagy a lovardai etikett. A hallgatók megismerhetik a közelmúltban hazánkban is divatossá vált új sportágakat, a western- és távlovaglás, valamint a lovas játékok és különféle hagyományőrző lovas sportok sajátosságait, versenyszabályait is.

A hallgatók elsajátíthatják a ló belovaglásának, edzésének, a lovas edzések tartásának módszertanát, megtanulhatják, mire figyeljenek lovaglás oktatásakor futószáron, osztályban pályán és terepen is, emellett a gyógylovaglás elmélete és gyakorlata is szerepel a tantervben; ahogyan a lovaglás tágabb intézményi, infrastrukturális feltételeire, körülményeire vonatkozó tudásanyag is: a lovas turizmus hazai körképe, lehetőségei mellett a lótartásra, lovaglásra és a lovas rendezvényekre vonatkozó jogszabályok, a lovas intézmények gazdálkodási és menedzsmentismeretei is a tudnivalók közé tartoznak.

A felvételhez a felsőfokú oklevél, diploma és a megfelelő egészségügyi, fizikai állapot mellett az alapjármódokban - lépés, ügetés, vágta - bizonyított gyakorlati lovaglótudás is szükséges. Ezt és az esetleges korábbi oktatási tapasztalataikat a későbbiekben a gyakorlati órákon és a debreceni szakmai táborok alkalmával tökéletesíthetik, elmélyíthetik majd a hallgatók. Az egyébként a Sóskúti Lovassport Clubban zajló képzés szerves része a Debreceni Agrártudományi Egyetem Lovas Intézetében szervezendő, tanévenként összesen 16 napos szakmai tábor is, amelynek árát fedezi a tandíj. Emellett a hallgatók 180 órát hospitálnak az egyetem lovaskultúra-szakcsoportjával együttműködő lovas intézményekben, amelyek a különböző szakirányokban gyakorlati helyet biztosítanak számukra, illetve segítik a diplomamunkájukhoz elengedhetetlen anyaggyűjtést, megfigyelést és kutatómunkát. A képzés szemeszterenként három-négy napos konferenciákon zajlik Sóskúton. A kurzus elvégzése után többek között gyermek, felnőtt lovas szakoktatóként, lovas szaktanácsadóként, lovas létesítmény és vállalkozásvezetőként, kutatóként, illetve felsőoktatási oktatóként, továbbá lovastúra-szervezőként, -vezetőként helyezkedhetnek majd el a hallgatók. Az első felvételit augusztus 22-én tartották, a pótfelvételit pedig szeptember 5-re hirdették meg.

Mindent tanítanak, amit a lóval kapcsolatban tudni kell
Mindent tanítanak, amit a lóval kapcsolatban tudni kell
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.