Elsőként fogjuk üdvözölni, ha a Fidesz politikusai és a jobboldali publicisták is elfogadják és megnyilatkozásaikban következetesen érvényesítik ezt az elvet. Nagy lépés lenne ez egy valódi nemzeti fordulat felé. Mert nemzeti fordulatra valóban szükség van. Két lehetőség áll előttünk: vagy vegyük ki a választási küzdelmekből a nemzeti ügyeket, vagy ütköztessünk nemzetpolitikai koncepciókat és programokat! De senki se vindikálja magának a nemzet kizárólagos képviseletének minden jogát.

Legyen tekintettel a Fidesz is a nemzeti érdekekre, tegyen nemzetpolitikai fordulatot: hagyjon fel a társadalom megosztásával, Magyarország kettészakításával. A magyar társadalom nem tartható meg permanens feszültségben, mesterséges szembeállításban, mert ez szemmel láthatóan gyengíti a nemzet erejét.

Nem is az a baj, hogy a magyar politikai eliten belül olyan éles a baloldal és a jobboldal között a szembenállás, hiszen más európai demokráciákban előfordulnak durvább politikai küzdelmek is, hanem a legelemibb együttműködés hiánya. Ez lehetetlenné teszi a ciklusokon átívelő stratégiai gondolkodást, a reformok végigvitelét, pl. a hétéves uniós nemzeti fejlesztési terv konszenzusos kidolgozását és a hatékony nemzeti érdekérvényesítést nemzetközi színtéren. A két Magyarország szembeállítása mára az EU-n belüli sikeres magyar politizálás legfőbb akadályává vált, és egyre inkább veszélyezteti az ország sikeres nemzetközi érdekérvényesítését. A magyar társadalom nem felejtette el, hogy a Fidesz kezdte el ezt a nemzetmegosztó és nemzetgyengítő politizálást 2000-ben. Ez volt 2002-es vereségének a fő oka. E téren tehát a Fidesznek van "nemzeti deficitje", és nem az MSZP-nek. 2006-ban a választók azt is mérlegelni fogják, hogy a nyugalmat és a biztonságot szavatoló vagy a megosztást, a polgárok mindennapi életébe való belegázolást szorgalmazó pártoknak adják meg a kormányzás jogát.

A legnagyobb nemzeti tett, a "legnemzetibb" erény az lenne, ha a politikai elit képes lenne a pártharcokkal párhuzamosan megegyezéses, kiegyezéses politikát folytatni. Mert vagy képesek leszünk új nemzeti kiegyezésre, vagy lemaradunk, és elherdáljuk uniós esélyeinket is.

Az MSZP nemzetpolitikai tagozatában 1999-2001 között erre vonatkozó javaslatokat készítettünk. Sürgősen meg kellene vitatnunk a nemzeti sorskérdések egész sorát. A nemzetpolitika jóval több ugyanis, mint a határon túli magyarság jogos követeléseinek - természetesen feltétlenül szükséges - szolgálata. Ez lehet a minimum. De a XXI. században ez már nem elegendő. Valamiféle "magyar optimum"-ra van szükség.

A magyar optimum alapján a nemzet legfontosabb sorskérdései között a következőket javasolom sürgősen megvitatni: 1. a társadalom gazdagokra és szegényekre való kettészakadásának megállítása és a folyamat megfordítása; 2. a magyar népességfogyás ellensúlyozása családsegítő nemzeti programmal; 3. a lakosság egészségi állapotának érdemi javítása; 4. a magyar humántőke fejlesztése, tehetségmentés, K+F középhatalommá válás; 5. a vidéki Magyarország esélyegyenlőségének megteremtése, a magyar agrárium stratégiai ágazatként kezelése; 6. a magyarországi cigányság társadalmi-szociális integrálása; 7. a határon túli magyarsággal kapcsolatos stratégia újragondolása és végül a legfontosabb: 8. Magyarország EU-n belüli stratégiai céljainak kidolgozása.

Milyen irányban javasoljuk továbbfejleszteni az EU-t és korszerűsíteni politikáját? Milyen Magyarország megteremtését szeretnénk célul kitűzni? Mindehhez a keret és a konkrét feladat a 2007-2013 közötti II. Nemzeti fejlesztési terv. Pontosan egy éve javasoltam társadalmi vita indítását, hogy "Találjuk ki az uniós Magyarországot!", "Találjuk ki az uniós régióinkat, megyéinket, kistérségeinket!"

A határon túli magyarok ügyében is korszakhatárhoz értünk. Elkerülhetetlenül tisztáznunk kell Magyarország és a határon túli magyar közösségek egymás iránti felelősségét! Mennyire kötelező a Magyar Köztársaságra nézve az, amit a határon túli magyarok igényként megfogalmaznak? Mert nemcsak a Magyar Köztársaságnak van alkotmányos felelőssége a határon túli magyarok iránt, ők is felelősek a Magyar Köztársaságért és az összes többi nemzetrészért. A nemzeti felelősség kölcsönös, bár aszimmetrikus, hiszen a Magyar Köztársaság anyaországként a mentsvár. Magyarországnak egyszerre kell integrálnia a határon belüli és a teljesen eltérő helyzetben lévő határokon kívüli nemzeti közösségek érdekeit.

Nemcsak Kárpát-medencei, hanem magyarországi nemzeti újraegyesítésre van szükség, és ez érvényes a jobboldalra és a baloldalra, a szegényekre és a gazdagokra, Budapestre és vidékre.

Az uniós (felvidéki, szlovéniai, ausztriai, magyarországi) magyarok, az EU-esélyes, EU-közeli (erdélyi, horvátországi) és az EU-tól távoli, vagyis EU-sóvárgó (vajdasági, kárpátaljai) magyarok helyzete egészen különböző. Ez a decemberi népszavazási kampányban teljesen öszszemosódott. Pedig itt világos különbségeket kell tenni. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a "külhoni állampolgárság" jelenleg két nemzeti közösség, a vajdaságiak és a kárpátaljaiak esetében égetően szükséges.

A jobboldalnak történelmi felelőssége van a népszavazásban, annak kezdeményezésében. A jobboldal négyévente előhúz egy csodaszert. Négy évvel ezelőtt a státustörvényt, most a kettős állampolgárságot. Mintha bizony Trianon egy csodaszerrel orvosolható lenne?! Azt a csodaváró hangulatot gerjesztették, hogy a kettős állampolgársággal Trianon falai leomolnak, "a magyar nemzet újra egy lesz". Az MSZP pedig sajnos nem vette észre, hogy egy irracionális, érzelmileg túlfűtött, szimbolikus mezőben nem lehet racionális érvekkel operálni, és túlzottan "anyagias" kampányt folytatott. Döntően költségvetési és nem nemzetpolitikai tényezőkkel érvelt. Így szavazatokat nyert, de szíveket vesztett.

A nemzeti önámításokkal, féligazságokkal, torzításokkal teli decemberi népszavazási kampányban a valós nemzetpolitikai kérdések egyáltalán nem jelentek meg. Az első és leglényegesebb kérdés, hogy akarunk-e doktrínát váltani. Föladjuk-e a szülőföldön való megélhetés, megtartás és segítés politikáját? A magyar állampolgárság tömeges és automatikus megadása nem a szülőfölddoktrína feladását jelentené-e? Nem ürül-e ki a gazdasági különbségek miatt a Kárpát-medence történelmi magyar szálláshelyeinek jó része egy-két évtized alatt? Hiszen Magyarországnak is szüksége van, lesz a határon túli munkaerőre... A szülőfölddoktrína vitatása önmagában még nem eretnekség, hiszen az elvándorlást Magyarország demográfiai helyzete középtávon ki fogja kényszeríteni. De vitassuk meg ezt tisztességesen!

A második alapkérdés az Európai Unióhoz való viszony. Az EU nyilvánvalóan nem szól bele, hogy egy tagállam miként ad állampolgárságot egy másik állam polgárának az egyének szintjén. December 5-én azonban nem erről volt szó. Az Európai Unió szó nélkül hagyja-e, ha plusz két és fél millió magyar állampolgár jelenik meg az unióban? Hiszen az EU-ban sok alapvető jelentőségű dolgot - a szavazati arányt, a képviselői helyek számát az Európai Parlamentben, a pénzek elosztását - a lélekszám alapján határozzák meg.

A harmadik nemzetpolitikai dilemma a szomszédokra vonatkozik. Előre borítékolni lehet, hogy megfelelő kétoldalú előkészítés nélkül sem a román, sem a szlovák vezetés nem nyelné le az állampolgárság tömeges megadásáról szóló döntést. Vajon nem ugyanazt a magatartást követi-e majd Szlovákia és Románia, mint a kedvezménytörvénynél? Nem használnák-e ki ezt Magyarország ellen nemzetközi színtéren és főként, ami ennél is rosszabb: az ott élő magyarok ellen? A szlovák és román elit arra hivatkozhat, hogy miért akartok ti itt kisebbségi magyar egyetemet, iskolát, középiskolát? Van nektek egy másik államotok, annak az államnak is polgárai vagytok, kérjetek ott!

A negyedik és talán a legfenyegetőbb nemzetpolitikai csapda a fejlődésbeli különbség. A magyar útlevél sem tudja a Magyarország és számos szomszédja (például Kárpátalja, Vajdaság stb.) közötti szétfejlődést ellensúlyozni. Vajon a kárpátaljai vagy székelyföldi magyar jobban élne-e a magyar útlevél birtokában? Vajon az állampolgársággal orvosolható a gazdasági szétfejlődés, ami végbement Trianon óta? A különböző nemzetrészek gazdasági-társadalmi szétfejlődésére, az uniós integrálódás eltérő dinamikájából fakadó újabb kihívásokra, az újabb "távolodásokra" a jobboldalnak egyszerűen nincs válasza. A II. Nemzeti fejlesztési terv viszont nagy figyelmet fordít a Kárpát-medencei gazdasági-infrastrukturális integrációra. Mennyivel jobban menne - együtt!

A szerző az MSZP európai parlamenti képviselője