Félelmek a gyermekkórházi összevonás miatt

Orvosok és ápolók is kritizálják a fővárosi gyermekkórházak összevonásának tervét. Ki munkahelyét, ki az ellátás biztonságát félti, miközben a javaslattevők egyértelmű ésszerűsítésről beszélnek.

Kevés az orvos és a gyerek, de még az erre szánt finanszírozás sem elég, sok viszont a kórházi ágyszám - a fővárosi gyermekkórházak összevonását, központosítását "kitervelők" ezzel indokolják a már meg is szavazott átalakítási elképzeléseket. A döntéshozók úgy gondolták, amint lehet, két gyerekcentrum, egy pesti és egy budai végezze majd a kicsik gyógyítását. A kórházban dolgozók viszont a jól működő rendszer szétveréséről beszélnek. Érthetetlennek tartják: a már most is hosszú várakozás mellett hogyan oldható majd meg a teljes pesti oldal gyermekeinek gyógyítása egyetlen intézményben. A szakorvosok és ápolók közül sokan egyszerűen nem értik, miért van szükség az összevonásokra.

Havas Szonja, a főváros egészségügyi bizottságának elnöke szerint viszont a döntés ésszerű, s az új rendszer működtetése ráadásul kisebb költségű, ezért a jövőben nem jelent majd veszteséget a gyerekek gyógyítása. - Eleve csökkent a kis betegek száma, ráadásul Budapestről sokan ki is költöztek a környező településekre. A Pest megyei gyerekellátás is "észrevétlenül" ide került, hisz az ottani kórházakban gyakorlatilag megszűntek a gyermekosztályok - mondta a bizottsági vezető, aki szerint kevés az orvos, ahhoz, hogy a gyógyítás megfelelő színvonalon maradjon, ezért elkerülhetetlen a változás.

Az átalakítás már azzal elkezdődött, hogy a Heim Pál Gyermekkórház vezetője a Madarász utcai kórház igazgatója lett, aki eleve úgy pályázott, hogy a két intézmény jövőjét együtt képzelte el. Ezek után lépésről lépésre várható az összeolvadás: a Madarász Utcai Gyermekkórházat elsőként, mint önálló költségvetési intézményt szünteti meg a közgyűlés. A jogutód a Heim Pál Gyermekkórház lesz. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy 2005. december 31-étől a két intézmény azonos vezetéssel működik és közös gazdasági, ellátó szolgálatot, anyaggazdálkodást, személyzeti, munkaügyi és más szükséges részlegeket alakítanak ki. Jövőre a diagnosztikai egységek munkájának harmonizálását, illetve összevonását, emellett az egységes informatikai rendszer kiépítését tervezik, és várhatóan átszerveznek, megosztanak egyes szakmai munkákat, például az onkológiát és a diabetológiát. Előreláthatólag 2009-ben szüntetik meg a két kórház párhuzamosan működő osztályait oly módon, hogy ezek már csak a Heim Pál kórházban fogadnak betegeket, s itt lesz az ügyelet is. Végül pedig 2011-től a Madarász utcai intézmény épületében speciális gyermekellátási részlegeket alakítanak ki, ide terveznek onkológiai és neurológiai járóbeteg-szakellátást, kúraszerű ellátásokat, nappali kórházat, prevenciós és rehabilitációs egységet drogbetegeknek. A végső cél, hogy a Nagyvárad téri létesítmény területén a meglévő és jól használható épületek megtartásával, több szakaszban épüljön fel a pesti gyermekeket ellátó kórházi centrum, itt ugyanis az önkormányzati képviselők szerint minden adott a színvonalas gyerekgyógyászathoz.

Az összevonási folyamatban nem terveznek jelentős létszámcsökkentést, ugyanakkor új emberek felvételét sem tartják szükségesnek a természetes módon megüresedő státusokra. A képviselők fontosnak tartják, hogy az érintett lakosság az összevonási tervet részleteiben is megismerje, és ne tartson attól, hogy a gyermekek gyógyító szakellátás nélkül maradnak. Jóllehet, a most kidolgozott tervek miatt az egészségügyben dolgozók éppen ezért aggódnak.

Sokan attól tartanak, hogy az összevonások után jelentõsen megnõ a várakozási idõ
Sokan attól tartanak, hogy az összevonások után jelentõsen megnõ a várakozási idõ
Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.