Újabb ingatlanszövetkezet ellen nyomoznak

Folytatólagosan és üzletszerűen elkövetett csalás bűntettével gyanúsítja a rendőrség a miskolci székhelyű, jelenleg felszámolás alatt lévő Duna Profit Ingatlanbefektetési és Hasznosító Szövetkezet igazgatóságának tagjait - mondta Szombathelyen tartott sajtótájékoztatóján Tánczi Tibor alezredes, a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi osztályának vezetője.

"A nyomozást 2003. szeptember 18-án rendelte el a Szombathelyi Rendőrkapitányság két szombathelyi lakos feljelentése alapján, amely szerint a szövetkezet nem fizette vissza lejárt követelésüket és az azután járó kamatokat" - ismertette a bűnügy kiinduló pontját az alezredes.

A Duna Profit Ingatlanbefektetési és Hasznosító Szövetkezet 2001-ben 3 millió forintos részjegy tőkével alapították azzal a céllal, hogy a tagok által befizetett összegeket ingatlan befektetésekbe fordítják, a keletkezett hasznot pedig a tagok között felosztják.

"A szövetkezet tevékenységét több napilapban meghirdették, a befektetések pénzügyi fedezetének biztosítására célrészjegyet vásároltattak a belépőkkel, amelynek hozamaként a mindenkori piaci kamatnál magasabb, 16-24, de esetenként 33 százalékos hozamot ígértek" - mondta Tánczi Tibor.

Hozzátette: az eredményes toborzásnak köszönhetően 2003 végére a szövetkezetnek már ötezer tagja lett, a befektetett összeg pedig az év végére elérte a 8 milliárd forintot.

A szövetkezet a rendőrség álláspontja szerint az alapításkor meghirdetettekkel ellentétesen működött, a befektetett tőkét nem közvetlenül ingatlanvásárlásokra költötték, hanem cégeket vásároltak alapítottak és működtettek.

Így került tulajdonukba a balatonlellei Grébec Kft., így hozták létre Sajóvelezd székhellyel a Duna Profit 2002 Rt.-t, valamint budapesti székhellyel a Duna Profit 2002 Kft-t. Dávod községben panziót, Balatonlellén hotelt, Nagybaracskán pedig gyógyfürdőt üzemeltettek, valamint több milliárdos beruházással belekezdtek Sajóvelezden egy ablakprofil-gyár építésébe is.  

Tánczi Tibor elmondta: a szövetkezet nem végzett semmiféle nyereséggel járó gazdasági tevékenységet, működésével felélte a befektetett tőke jelentős részét, ezzel a rendőrök számítása szerint a gyanúsítottak 2,5 milliárd forint kárt okoztak több mint háromezer kisbefektetőjének.

Amikor a befektetők jelentkeztek, a szövetkezet alkalmazottai általában lebeszélték őket a tőke kivonásáról és csak a hozamot  fizették ki, ám amikor az emberek tömegesen jelentkeztek a pénzükért, jelentős veszteséggel értékesítették a szövetkezet vagyonának egy részét, de sok befektetőnek már így sem tudtak  fizetni - mondta.

Az alezredes hozzáfűzte: a két év óta folyó és a napokban lezáruló nyomozás során 15 személyt hallgattak ki a rendőrök gyanúsítottként, összesen mintegy 2933 bűncselekménnyel gyanúsították meg a szövetkezet vezetőit.

Tánczi Tibor elmondta: nem merült fel adat arra nézve, hogy a szövetkezet szabad lábon védekező vezetői szándékosan kötöttek volna veszteséggel járó üzleteket, ezért csődbűntettel nem gyanúsítják őket.
(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.