Izrael egyoldalúan döntött saját állampolgárainak kitelepítéséről a Gázai övezetből, és a terület átengedéséről. A hadsereg vezetői világossá tették, hogy nem riadnak vissza az ellenállókkal szemben erőszak alkalmazásától. Az akció megkezdésekor aztán mérsékletről tettek tanúbizonyságot: fegyvertelen katonákat küldtek az övezetbe.

Sokan polgárháborútól tartottak. Valóban sor került néhány incidensre, de az erőszak nem harapódzott el. A kitelepítést lebonyolító katonák együtt sírtak, énekeltek és imádkoztak az otthonuk elhagyására kényszerített emberekkel.

Martin Peretz, a New Republic főszerkesztője szerint a viszonylag békés kiürítés azt bizonyítja, hogy a forrongó felszín alatt Izrael valójában egységes. „Izrael talán az utolsó polisz a világon” – írja. – A polgárok közösséget éreznek egymással. A telepesek és a katonák azért nem emeltek kezet egymásra, mert tudták, hogy összetartoznak. Még az ortodox vallási vezetők és a kitelepítést szorgalmazó politikai realisták is szavakkal próbálták kiegyenlíteni az ellentéteket.

Amos Oz, az ismert izraeli író és publicista másképp ítéli meg a történteket. Nem biztos benne, hogy nem uralkodik el az erőszak a vallási és ideológiai kérdésekben szembenálló zsidók között.

Oz a Peace Now mozgalom alapítójaként részt vett a palesztin vezetők és baloldali izraeli értelmiségiek titkos találkozóin. A kétéves tárgyalássorozat eredményeként született meg 2003-ban a Genovai Kezdeményezés, a gázai és ciszjordániai zsidó telepek kiürítésének terve.

A terv szerint az 1967-es határok visszaállításáért és az önálló palesztin államért cserébe a palesztinok lemondtak volna arról, hogy a menekültek visszatérhessenek Izrael területére. Meghirdetésekor a palesztinok több mint kétharmada támogatta a kezdeményezést. A zsidóknak viszont csak 30 százaléka értett egyet, ezért még a Munkapárt sem állt ki mellette határozottan.

A londoni Timesban nemrég megjelent Vér nélküli győzelem a fanatizmus felett című cikkében Oz azt állítja, hogy az urbánus világi zsidók és a vallásos telepesek között kibékíthetetlen ellentétek feszülnek.

A vallásos zsidók szeme előtt Nagy-Izrael képe lebeg. Az Ígéret Földjén szeretnének élni, ahol nem polgári törvények, hanem rabbik értelmezte bibliai parancsok uralkodnak. A vallásos zsidók teokráciát akarnak, a világiak meg – mint Oz is – alkotmányos demokráciát.

„A gázai küzdelem – írja Oz – valójában nem a hadsereg és a telepesek, még csak nem is a héják és a galambok, hanem az egyház és állam (pontosabban a zsinagóga és az állam) küzdelme volt. Sok nemzet megtapasztalta már ezt. A harc akörül folyik, hogy milyen befolyása legyen a vallásnak és a papoknak az ország ügyeire. Néhány országban már évszázadokkal ezelőtt eldőlt. Más országok végeláthatatlanul küszködnek vele. A moszlim világban, Törökország kivételével, ez harc még el sem kezdődött.”

A világi állam zsidó hívei a csatát megnyerték, de a háborút nem. Hogy a további ütközetek is vérontás nélkül folynak-e majd, az attól is függ, hogy a palesztinok mit lépnek. Ha sikerül megfékezniük saját fanatikusaikat, akkor a fal izraeli oldalán is könnyebb dolga lesz a világiaknak.

Ima kitelepülés elõtt