Füstbe ment szerv

Két mondat a szabadságról. 1. Szabadságon voltam. 2. A szabadság információhiányt okoz. Lemaradtam két figyelemre méltó tudósításról. A Népszabadság pár héttel ezelőtti beszámolója szerint az MSZP azt várja Orbán Viktortól, hogy frakciójukhoz intézett levelezőlapon kérjen bocsánatot mindazoktól, akik megütköztek a baloldal genetikailag és/vagy történelmileg meghatározott nemzetietlen voltáról szőtt okfejtésen. Valószínűtlen, hogy a szocialisták postaforgalmát a Fidesz elnöke lendítse föl, a meggondolatlanságot nem Orbán, csak az Orr bánja. Még mielőtt félreérthető képzettársításokkal vádolnának, sietve közlöm, a lap egy másik cikkére utalok. Arra, amiből megtudhattuk, hogy a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség megbüntette Réz András Orr című regényének kiadóját, mert a könyv hátsó borítóján a szerző dohányzás közben látható, és ráadásul ezt még egy plakátra is kitették.

Az utóbbi hírhez még annyi tartozik, hogy az eljárást kezdeményező Országos Dohányfüstmentes Egyesület elnöke jelezte, nemcsak Rézre és kiadójára orroltak meg (szóvicc!), de bögyükben van a filmipar is. Szeretnék elérni, hogy ne lehessen bemutatni bagózós jelenetet, a már elkészült alkotásokból pedig vágják ki a füstös részeket. Nagyon helyes álláspont, csak nem elég következetes. Tele a világ felelőtlen, füstölgő alakokkal, írókkal, költőkkel, festőkkel - s mint tudjuk -, kőfaragókkal és balett-táncosokkal, ha bírják tüdővel. Üssék csak bele szaglószervüket például a költészetbe. Csokonainak van olyan költeménye, amit pipázásnyi részekre osztott, az invokációban pediglen egy tömésnyi dohányért könyörgött múzsájához. Tűrhetetlen. Petőfi nem átallott pipára gyújtás végett a konyhába fordulni (pedig az már amúgy is égett). Kosztolányi Halotti beszédében a (nyilván tüdőrákban) megboldogult egykor boldogan meredt a kezében égő olcsó cigaretta füstjére. Élvezet jutányos áron. Mi ez, ha nem a dohányzás népszerűsítése? És miként lehet valaki középiskolai tananyag olyan névvel, hogy Füst Milán? Sok tehát a munka, hatalmas a feladat. Rajta: kivágni, törölni, radírozni, baljukon Aczél Györggyel, jobbjukon a Fogyasztóvédelmi Főfelügyelőség teljes apparátusával, amely korábban a szivarfüstbe burkolózó Charlie-t is megbüntette, és nagyon úgy fest, végre megtalálta tevékenységének igazi értelmét. Csakúgy, mint a másik esztétikailag és etikailag túlképzett szerv, az ORTT, amely tévék és rádiók fegyelmezésével tölti idejét, de nem ám, mert hazudnak, és nem is azért, mert megjegyezhetetlen nevű japán hősök változatos módon tépik le az ellenség különféle testrészeit direkte gyerekeknek szóló rajzfilmekben, hanem mert elhangzik néhány olyan szó, hogy... De ezt inkább fütyüljük ki, mert a végén még az én erkölcsi felügyelet alá helyezésem is fölmerül, mint ahogy azt a Professzorok Batthyány Köre a magyar média egészére vonatkoztatva célszerűnek tartaná.

Többnyire se kormánynak, se ellenzéknek, se civileknek, se hivatásosoknak nincs más ötletük mindenféle nyavalyánk orvoslására, csak szabadságunk államigazgatási, jogszabályi úton való korlátozása.

A jövő elkezdődött.

Lépéseinket kamerák figyelik, nem tudjuk, kik, milyen nyilvántartásokat vezetnek rólunk, lassan minden tevékenységünk engedélyhez kötött.

És a múlt még nem ért véget.

Egy aprócska csoport által életre keltett nyilasretro nagy hatalmú kormánypárti politikusokat indít arra, hogy újból tervbe vegyék a szólás- és gyülekezési jog csorbítását. A magyar média öncélú alpárisága rendre a cenzori hivatalok felállítását követelők hangját erősíti fel. Mondvacsinált indokokkal tiltanak be demonstrációkat. A rendőrség szerint teljesen jogszerű, hogy egy hamis bérlettel utazó - utóbb kiderült: tök ártatlan - diáklányt bilincsbe verve vigyenek el, és négy órán át tartsanak fogva; és a konkrét esetet leszámítva a rendőrség nyugodtan támaszkodhat a közvéleményre, amely folyamatosan a büntetőeljárási szabályok szigorítását követeli, a gyanúsítottak vagy a vád alá vontak alkotmányos jogainak emlegetésében nem lát mást, mint lehetőséget arra, hogy a bűnözők kibújjanak a felelőségre vonás alól. A néptribunok és a sajtó egy része nem több pénzt, jobb felszereltséget, nagyobb megbecsülést, hanem több jogot követel a rendőrségnek, annak a roppant bátor rendőrségnek, mely a maga biztonságát tenderen rendeli. Tudvalevő, az ORFK közbeszerzési eljárás keretében választotta ki a különböző objektumait őrző vállalkozást, de láttam már magáncég által védett katonai épületet is. Szép. A házőrző kutya fölbérel egy pincsit vigyázni a kutyaházra. Rendvédelmi szervekkel kusza összefonódásban leledző őrző-védők ügyelnek ránk a hivatalokban, a szórakozóhelyeken, az utcán. Néhány percig azt álmondtuk, hogy a rendőrállamot lebontották. Egy frászt, privatizálták. Részben legalábbis. Eközben a liberális párt karakánul hallgat, illetve tőlük is annyira telik, hogy a megtévedt személyeknek hatósági orrkoppintást (újabb szóvicc!) javalljanak. Online kérdőívükben azt írják, szerintük egy szülői pofon is bántalmazásnak minősül, és az államnak gondoskodnia kell a bántalmazó eltávolításáról. Hogy ezt miként képzelik?! A szomszédok majd pofononként jelentgetik föl egymást, vagy maga a gyermek a szüleit, esetleg a lakásokban is kamerákat helyeznek el?

Még én szégyellem magam, hogy sablonos közhelyeket mint holmi extremitásokat kell leírnom. Nem, nem az a kérdés, hogy helyes dolog-e gyereket verni (nem helyes), nem is az, hogy ráférne-e a magyar médiára valamiféle erkölcsi kontroll (hajjaj, de mennyire), hogy ártalmas-e a dohányzás (az), hogy dühítő-e, mikor főgengszterek és talaj menti maffiózók álszentül az ártatlanság vélelmére hivatkoznak (enyhén szólva is idegesítő), hanem, hogy mindezek elegendő okot szolgáltatnak-e arra, hogy a közhatalmat kontrollálhatatlan eszközökkel ruházzuk föl. Amenynyiben az állam jogot kap rá, hogy bárkit potenciális bűnelkövetőként kezeljen, és a feltételezett bűncselekmény elhárítására előzetes lépéseket tegyen, hogy megmondja, mi a helyes és illendő, hogy a legintimebb szférákba is behatoljon, oda bizalmatlanságot és viszályt csempésszen, akkor az egyén eszköztelenül, kiszolgáltatottan áll majd a mindenkori államhatalommal szemben, és csak annak jóindulatától függ, hogy többletjogát mikor, mire használja. Alkotmányainkat viszont nem a jóindulatra, hanem a mindenki által ismert és követhető normákra szoktuk építeni.

Különösen aggályos az állami beavatkozás a szólásszabadság területén, "mert a szabad szólás oly kétségtelen s elidegeníthetetlen jussa minden embernek, melyet úgy, mint a gondolkodás szabadságát a természetből nyerve viszi magával a társaságba". Legalább Deáknak hihetnénk, de a paternalista ábrándok és a vulgárliberalizmus honában bizonyos dolgokat nem lehet elégszer ismételni.

Liberális demokráciánknak alapját elidegeníthetetlen emberi jogaink képezik, amely jogokkal - a szintén közhellyé koptatott kanti tézis szerint - mindenki szabadon élhet, amíg az mások hasonló jogaiba nem ütközik. Ha lefognak, javaim feletti rendelkezésben korlátoznak, netán megölnek, akkor pillanatnyi - megölés esetén véglegesnek tetsző - helyzetem azon túl, hogy igen kellemetlen, erősen akadályoz jogaim gyakorlásában. Ha azonban egyesek olyasmiket hangoztatnak, amelyekről én azt hiszem, hogy az előbbi sérelmekhez vezet, semmi nem akadályoz, hogy ezt bebizonyítsam, álláspontom kifejtsem, és széles körben terjesszem. Itt persze felmerül egy jogos kérdés, hogy mi van abban az esetben, ha a széles körben való terjesztésre még sincs lehetőség, ha uszításnak, hőbörgésnek, üzleti, politikai propagandának megvan a maga terepe, de a kritikának, a gondolatok szabad ütközésének nincs. Nem sérül a véleménynyilvánítás, más oldalról: az információhoz jutás joga? Hopp, egy állami feladat. Mert jogunkban áll tudni, hogy a megvásárolt termék káros, hogy az interjúnak tűnő műsor, hírnek álcázott cikk valójában reklám. Nem származna baj abból sem, ha kereskedelmi televíziók föltüntetnék, melyik programjukat tekintik a szerződésben vállaltak szerint közszolgálatinak. Állítom, nagy kacarászás lenne széles e hazában, mikor bemondanák: és akkor most következnek a közszolgálati keblek és a közérdekű kétfejű borjúk. A gúnykacaj, bár lehet ártalmatlanabb, de mégis jobb fegyver, mint a tilalom, mert ha bizonyos nézetek hangoztatását, jelenségek bemutatását előzetesen megtiltjuk, akkor a fentiekből következően különbséget teszünk emberek között is, és minősítés kérdése, hogy mi és ki tartozik a tiltott kategóriába. Nem szabad ország az, ahol emberek minősítését hivatalnokok kezébe adják.

Legkevésbé sem levelezőlapok küldözgetésével lehet faji vagy bármilyen más megkülönböztetés ellen fellépni, hanem azzal, ha az emberi jogok alkotmányos garanciáit nem bolygatjuk sem a rend, sem a jó ízlés, sem az erkölcs nevében. Különben is, milyen alapon hiheti bárki, hogy az emberek többségének szimpátiája, fölhatalmazása a kormányzásra egyszersmind erkölcsi felsőbbséget is jelent? Ha így lenne, az igen érdekes következményekkel járna a mindenkori ellenzékre nézvést. Mondjuk a jelenlegire, amelyikről még tartozom egy megállapítással. Orbán Viktor nem antiszemita. Csak erről ellenfelei és új sütetű hívei nincsenek teljesen meggyőződve. Nos, képzeljük el, hogy kormányváltás után, mondjuk, ez utóbbi körből kerül ki a Fogyasztóvédelmi Felügyelőség új vezetése, amelynek már nemcsak a füst csípi a szemét, de az orr is (képzavar!). Akkor mi lesz?

Akkor fújhatjátok.

A szerző az erzsébetvárosi önkormányzat képviselője (Fidesz)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.