"Bizalomhiány" miatt nem tárgyal Észak-Korea

"Bizalomhiány" miatt Észak-Korea nem vesz részt az atomprogramjáról szóló hatoldalú tárgyalások hétfőre beütemezett fordulóján - közölte vasárnap a Phenjanban tartózkodó thaiföldi külügyminiszter, akit észak-koreai kollégája tájékoztatott kormányának döntéséről.

"Az észak-koreai külügyminiszter feltárta előttem aggályait, elmondta, hogy Észak-Korea miért nem tud részt venni a hétfőre tervezett hatoldalú tárgyalásokon" - jelentette ki újságírók előtt Kanthati Szuphamongkhon thaiföldi külügyminiszter anélkül, hogy részletekbe bocsátkozott volna.

Kína és Japán, amely az Egyesült Államok, Oroszország és Dél-Korea mellett próbál egyezségre jutni Phenjannal a holtpontra jutott tárgyalásokon, pénteken jelentette be, hogy a héten újabb fordulót tartanak, de pontos dátumot nem határoztak meg. Kína szombaton Phenjanba küldte a hatoldalú tárgyalásokon részt vevő magas rangú megbízottját.

"Bízom abban, hogy a felek szeptember közepéig ismét tárgyalóasztalhoz ülnek, de legalábbis még a hónap folyamán" - tette hozzá Szuphamongkhon. A thaiföldi külügyminiszter szerint Észak-Korea úgy nyilatkozott: kész leszerelni atomfegyvereit és visszatérni az atomsorompó-szerződéshez, beleértve a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ellenőrzéseinek engedélyezését is, "feltéve, hogy van bizalom a felek között".

Észak-Korea 2002 végén utasította ki a NAÜ ellenőreit és 2003 januárjában lépett ki az atomsorompó-szerződésből. A phenjani vezetés, amely rendszerint az Egyesült Államok ellenséges magatartására és bizalomhiányra panaszkodik, az atomkártya kijátszásával igyekszik diplomáciai és gazdasági előnyökre szert tenni a tárgyalásokon 2002 októberében beállt patthelyzet óta. Washington akkoriban nyilvánosságra hozta, hogy Phenjan beismerte: létezik urániumdúsítási titkos programja, amit Észak-Korea később tagadott. A George W. Bush amerikai elnök által Irán és a Szaddám Huszein-féle Irak társaságában a "gonosz tengelyéhez" sorolt Észak-Korea először az idén jelentette be, hogy vannak atomfegyverei. Indoklása szerint az Egyesült Államok elrettentése miatt volt szükség kifejlesztésükre.

(MTI)

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.