Gaby Hauptmann könyvéről olvasok, címe - "Impotens férfit keresek tartós kapcsolatra". A hősnő tényleg felad egy ilyen hirdetést, mert gyengédségre vágyik és unja már, hogy partnerei folyton csak "azt akarják" majd lelépnek. A reklám-szöveg szerint olyan pasit keres, akinek feje nem jár állandóan a lepedőakrobatikán. Mert hogy az csak valami babona, vagy bedumált teljesítménykényszer lehet, netán ffi virtus, s neki abból elege van. Nem mesélem el, végül is csak a címre kaptam fel a fejem, mert hogy az nekem maga a Zeitgeist.

Vagy valami pótlecke szerelemtanból. Hogy bár tukmálják ránk a sok összetekeredett test-képet, mindig hiányzik (és hiányozni fog egyre inkább) valami: a szerelem mégsem csak annyi, s nem az a nagy szám, aki hipp-hopp és már ott sincs. Amire persze a viagra még rá is erősített - most mindenki Herkulesnek érezheti magát. Persze ma már erről írni is nehéz, ha belevaló pasi vagy, nem szövegelsz ilyen feminin dolgokat.

Amúgy szerelem-tant írtam fentebb, mert voltaképp kéne tanítani (hogy miképp nem tudom, azt se, hogy miből) - mert felejtődik, még két generáció, aztán már csak romantikus regényekben szerepel, hol-volt-holl-nem volt téma lesz. Még a csókolózás boldogsága csak-csak, de a hallgatás romantikája, a beszélgetés boldogsága már veszendőbe van, egy pillantás izgalma: 19. századi baromság, az összebújás, ölelés melegsége - hát nem is tudom. De lehet, hogy pesszimista vagyok, én is csak aztán látom, amiről a magazinok szólnak.

Pedig szerelmesnek lenni jó, - bár mellékhatásai rémesek, és arról aztán hiába kérdezed háziorvosod és gyógyszerészed...