Szakadás előtt a FÁK

A közös érdekeknek megfelelő, új integrációs modell kidolgozását határozták el a Független Államok Közösségének (FÁK) csúcstalálkozóján, amelyet a millenniumot ünneplő tatárföldi fővárosban tartottak a Szovjetunió 1991-es felbomlása után létrehozott, de az ukrán hatalomváltás után súlyos válságba süllyedt szervezet tagországainak elnökei.

A kazanyi csúcs szűk körű része után Vlagyimir Putyin orosz elnök tegnap közölte: ebből a célból afféle "bölcsek tanácsának" alakítását ajánlotta kollégáinak, akik immár két jól elhatárolható, oroszbarát, illetve Nyugat-barát csoportra osztódtak, de mégis a FÁK évének kiáltották ki 2006-ot. Mindamellett Putyin elismerte: még annak eldöntése is a következő, minszki csúcsra maradt, hogy ki vegye át tőle a FÁK elnökségét.

Oroszország pártfogását keresik azok a FÁK-tagok, amelyek tekintélyuralmi vezetői féltik hatalmukat: köztük van két kemény diktatúra, Fehéroroszország és Üzbegisztán, valamint Kazahsztán, Örményország és Tádzsikisztán. A Nyugat-barát csoportba a vértelen forradalmat átélt Ukrajnát és Grúziát, valamint Moldovát és esetleg (az általuk csábított olajforrás) Azerbajdzsánt sorolják.

Putyin márciusban úgy vélte, hogy a FÁK-ot fenn kell tartani az "információcsere hasznos klubjaként", bár pár hónappal korábban még a "civilizált válás" eszközének nevezte az ukrajnai narancsszínű forradalom miatti elkeseredésében.

Oroszország és szövetségesei azzal vádolják Ukrajnát, Grúziát és Moldovát, hogy színes forradalmakat szítanak a kebelükben. A Kreml a FÁK-csúcs küszöbén jelezte, hogy politikájának gyökeres megváltoztatására készül.

Ennek tartalma: azok a FÁK-tagok, amelyek megmaradnak az Oroszország körüli pályán, tovább élvezhetnek olyan előnyöket, mint az olcsó nyersanyag és fegyverzet. Azok a volt szovjetköztársaságok viszont, amelyek a Nyugat felé orientálódnak, számolhatnak mindkettő elvesztésével.

A csúcs előtt Viktor Juscsenko ukrán elnök azt mondta, hogy a (Balti-fekete-Kaszpi-tengeri) Demokratikus Választás Szövetségének terve "nem alternatívája a FÁK-nak". Ukrajna a csúcs küszöbén kilátásba helyezte, hogy kilép az Oroszországgal, Fehéroroszországgal és Kazahsztánnal alapított vámuniós sémából, de legalábbis szabadkereskedelmi zónává kívánja degradálni.

Top cikkek
1
Érdemes elolvasni
NOL Piactér

Tisztelt Olvasó!

A nol.hu a továbbiakban archívumként működik, a tartalma nem frissül, és az egyes írások nem kommentelhetőek.

Mediaworks Hungary Zrt.