Indul a bohócképző!
Zoli bohóc A kis ember nagy élete című önéletrajzi írása a cirkuszrajongók számára alapmű. Miképpen Szilágyi Györgynek a magyar cirkusz múltjáról szóló kötetei is azok, melyekből káprázatos mennyiségben bukkannak elő a liget egykori csodabogarai, és a cirkusz mára elfeledett művészei.
A bohócok például.
Fekete bácsi, aki Bodrogkeresztúrról indult, az Egyesült Államokban kötött ki, végül másfél évtized után, az 1900-as évek elején hazajött, mert ráébredt, hogy csak a Városligetben érzi magát otthon. Vagy Jancsi, a zenebohóc, aki fia halálának napján sem mondhatta le a fellépést, és akitől az a ma már sziruposnak tetsző mondat származik, hogy "Néha nagyon jó az kérem, hogy fehérre van meszelve az ember arca, mert a festék eltakarja a bánatot." Vagy az említett kisember, a 110 centiméteres Zoli bohóc, akit - világhír ide vagy oda - kíméletlenül és nyomtalanul nyelt el Auschwitz. És akkor még nem beszéltünk azokról a neves színművészekről, akik egyébként tiszteletre méltó alázattal tettek néha egy-egy kirándulást a porondra, hogy ott próbálják megnevettetni a publikumot. Latabár Kálmán, Keleti László, Bilicsi Tivadar, Kazal László és a többiek alighanem megérezték, mit jelent bohócnak lenni.
Hogy mégis mit, azt Bálint György kitűnően fogalmazta meg Grockról, a világhírű svájci nevettetőről írt cikkében úgy fél évszázada. "Csodálatosan hülye volt, mélyen, gazdagon és sokoldalúan hülye. (...) A közönség tombolt az örömtől; a legfélszegebb ember is fölényesen nézte a félszegség eleven szobrát, és boldogan kinevette. Amikor legjobban nevettek rajta, amikor frakkos partnere a legolcsóbb győzelmeket aratta felette, hirtelen, csaknem észrevétlenül visszavágott. A trükkök, amelyeknek áldozatul esett, visszafelé kezdtek elsülni. A közönség meghökkent: nem lehetett tovább titkolni, hogy Grock hülyesége csapda volt. Az elegáns, ügyes embert egyre-másra érték a megszégyenítő vereségek. Grock, az ügyetlen, fellázadt és győzött." Ma már csak az emlékekben élnek a magyar cirkuszművészet egykor dédelgetett bohócai. A jelen jóval színtelenebb, az igazán nagy mulattatók eltűntek.
A Magyar Cirkusz és Varieté vezetői a közeljövőben két és fél éves iskolát indítanak (felvételi: szeptember 19-én, 20-án és 21-én), mégpedig azért, hogy ismét legyenek kitűnő bohócaink. A szakemberek szerint az már kevés, hogy kacsázzál be a porondra, billentsd fenéken a partneredet, ha a közönség nem nevet, öntsd le egy vödör vízzel, ha meg még ezen sem nevet, akkor dobj a képébe habos tortát. A régi tréfák ma már nem szólnak, s ahogy a cirkuszművészet megújult az elmúlt évtizedekben, úgy a bohócoknak is képzettebbeknek, sokoldalúbbaknak kell lenniük. A MACIVA új iskolájában a bohóctanoncok tanulnak művészettörténetet, színházelméletet, cirkusztörténetet, esztétikát, beszédtechnikát, sminkkészítést, bűvészetet, hangszeres zenét, pantomimot, táncot, akrobatikát, színpadi munkát, de még vállalkozási ismereteket is. Azt azért mindannyian tudjuk: a tandíj befizetésétől és a tananyag elsajátításától még senki sem lesz jó bohóc. A jó bohóc ugyanis több mint szellemes előadó, több mint jópofa nevettető, és több mint művész. A jó bohóc leginkább ember. Merthogy ez az a kategória, amelyen aztán igazán sokat lehet röhögni.
