Feltehetően minden korban, társadalomban voltak, akik kiaknázták embertársaik hiszékenységét, visszaéltek gyógyulás-, siker-, gazdagság- vagy éppen túlvilágiboldogság-vágyával. Voltak sámánok, akik hittek gyógyító erejükben, meg nyilván voltak, akik sejtették, felismerték, hogy a gyógyító erő nem hókuszpókuszukban, hanem a gyógyulni vágyó bizalmában-hitében rejlik. Még a mai kuruzslók többsége is kétes ismeretekre, felfedezésekre hivatkozva hirdeti-árusítja elixírjeit-cseppjeit, diagnosztikai és gyógyító, bűvös szereit.

Viszont voltak jósok-jósnők, akik nemcsak a madarak röptéből meg egyéb rejtelmekből, hanem történelem- és emberismeretükből is következtettek a jövőre. Ma már sok eljövendő esemény orákuluma él közöttünk, akit nem - vagy nem egészen - tartunk, nézhetünk széltolónak. Gondoljunk csak a tudományos (?) megközelítést, eszközöket is alkalmazó közvélemény-kutatókra, akik hetekre-hónapokra előre jelzik a titkos szavazások eredményeit. Okkal, ok nélkül, valamelyest talán mindmáig ide soroljuk a meteorológusokat is.

Ám a szabad gazdaság, a kapitalizmus világában a "con man" a király: vagyis a confidence man, aki a bizalmunkba férkőzik, és képes akár az utolsó fillérünket is kihúzni a zsebünkből. Vagy - ahogy az Óperenciás-tengeren túl mondják - akár a brooklyni hidat is képes eladni a jól megfőzött baleknak... Bizalmasunknak ugyanis - ha mestere "szakmájának" - nehéz ellenállnunk, mert hát nem is akarunk. Miért is szegülnénk szembe azzal, aki meggyőzött arról, hogy szívén viseli sorsunkat, s csakis a mi sorsunkat (bankbetétünket) viseli szívén? A vérbeli con man bárkit képes meggyőzni erről. Meg arról is, hogy ő a legbecsületesebb ember a világon.

Vannak, akik szerint sikeres bizalmi embernek születni kell, bár a született adottságok sosem elegendőek. Érdemes tehát legalább vezérszavakban áttekinteni a con man - a tengerentúl már jól ismert - modus operandiját:

• beépül a társadalom valamely fontos (közigazgatási, pénzügyi, jótékonysági, vallási stb.) intézményébe;
• kultiválja a számára elérhető legmagasabb társadalmi köröket;
• mindig segítőkész, mindenkihez szívélyes, mert mindenkit lehetséges baleknak tart, s bármikor bárkire szüksége lehet;
• megmutatja, láttatja (fényképezteti) magát fontos, bizalomkeltő, becsületes személyiségek társaságában;
• részt vesz (jótékonysági) rendezvényeken, fogadásokon koccintgat;
• olyan belső kört alakít ki, amelynek tagjai - tudva-tudatlan - segítik őt célkitűzéseiben;
• viszonzásként a jó con man megosztja belső körével sikere gyümölcseit, avagy más előnyökhöz juttatja őket, és gondoskodik védettségükről, alibijükről;
• legbelsőbb körét akkor sem adja fel, árulja el, ha lebukik, hiszen visszatértekor - akár becsületesebb szakmába: a megtért bárány trükkje - is szüksége lehet rájuk;
• tudja, hogy minden kártyavár öszszeomlik egyszer, és nem minden "con game"-ből - bizalmi játékból - lehet idejében kilépni. Ezért fokozatosan bebiztosítja magát: pénze egy részét rendszeresen kimenti (külföldre) vagy biztos kezekbe helyezi;
• kompromittálja - zsarolhatókká teszi - azokat a befolyásos, hivatalos személyiségeket - különösen azon igazságszolgáltatókat, igaz-becsületes politikusokat -, akiket nem sikerült beszerveznie. (Kétpártrendszerben az egyik párt vezetőit részesedésekkel, juttatásokkal kötelezi le - velük kerüli a felderíthető kapcsolatot -, a másik párt embereivel pedig a nyilvános kapcsolatot, a zsarolhatóságot építi ki.);
• mindezeket figyelembe véve is mindenkit baleknak tekint;
• ám nem minden balekot kell zsarolható helyzetbe hoznia, s így hallgatásra bírnia: a profi con man olyan alaposan átveri legtöbb áldozatát, hogy azok szégyellnek panaszukkal bíróság (nyilvánosság!) elé állni;
• végül a fő szabály: igazat csak nagyon megfontoltan és szelektíven mond, és csak akkor, ha azzal különösebb kára nélkül bizalmat ébreszthet lehetséges jövendő klienseiben (balekokban) vagy félrevezetendő kihallgatóiban (mármint ideiglenes lebukása esetén).

Hogyan ismerhetjük fel a kétkulacsos (és többkulacsos) konfidenst? Pontosabban: a con mant? Szinte sehogy. Művészete ugyanis éppen abban áll, hogy azt avatatlan szem vagy fül föl ne ismerhesse. Hacsak "önerőből" le nem bukik, mert nem látta be, mikor kell kilépnie a játszmából. Ez megesik, de ha valaki elég hülye ahhoz, hogy elhiggye a lebukott con man akár egyetlen szavát is, az magára vessen - mondjuk keresztet.

Ezzel persze még véletlenül sem az igazságszolgáltatás bármely - például a felismert con man kihallgatását vezető - intézményére vagy annak valamely prominensére célzok. Már csak azért sem, mert ők sokkal inkább feltételezett politikai elkötelezettségükről, mint szellemi korlátozottságukról ismertek. És - helyi szinten - megértő empátiájukról: gondoljunk például az erre méltó védenc kimenekítésére az idomított - csak bizonyos klienseket zaklató - csótányok birodalmából. Avagy a hontalanokat vállalatokhoz juttató itt a cég, hol a cég? trükk mesteri, szinte művészi - azazhogy bűvészi - tökéletesítésének a támogatására-védelmére.

Semmiképp sem nevezném ezt az empátiát egyes con manekéhez hasonlítható bizalomépítésnek, hiszen erre semmi szükségük az ilyen hivatalviselőknek, amíg a média elhiteti magával, hogy szabadsága csak a hozzá eljutott hírek közléséig terjed. Azaz nem köteles igazságtartalmukat vagy kijuttatásuk okát, célját és közvetítőit kideríteni, felfedni. És persze eleven még a sajtóban annak az emléke, amikor jobb volt az állami intézményeket a Párt szent teheneinek tekinteni - és belső működésükbe meg sem kísérelni a betekintést.

Pedig éppen a kijuttatások természetéből következtethetünk azoknak az elkötelezettségére, akik ezt politikai feladatuknak tekintik. (Tudatosan használom a kijuttatás szót, mivel jegyzőkönyvek semmilyen hőmérsékleten sincsenek olyan halmazállapotban, amely lehetővé tenné szivárgásukat...) Illetve a kijuttatások leállítását-megakadályozását - az elkövetők felelőségre vonását - nem tartják feladatuknak. Abból is mély értelmű következtetéseket lehet levonni, ahogyan egy con man kihallgatását irányítják. Vagy éppen, hogy milyen irányban hagyják magukat az orruknál fogva vezetni az irányítók.

Mert a jó con man ennek is mestere. Meg annak is, hogy a legrejtettebb jelekből is - mint a jó ló a gyeplő rezdüléséből - megértse, merre kell mennie ahhoz, hogy elnyerje azok megértő jóakaratát, akiktől jövője függ. De abból, ami kijut, aligha következtethetünk arra, hogy mit hisznek el a titokgazdák. Inkább azt, hogy mit akarnak velünk elhitetni.

Messze álljon azonban tőlem annak akár csak feltételezése is, hát még a sugallása, hogy az igazságszolgáltatás valamely nagyra tartott intézményében bárki is befűzhető baleknak tartaná a hallgatag állampolgárt. Miért is tartaná? Van oka hinni abban, hogy a népben él még a negyven s valahány év alatt mélyen beidegződött-elfogadott tudat, hogy az ilyen hivatalnak fontos pártpolitikai szerepei vannak.

Régi szép idők, mikor oly egyszerű volt a Pártot szolgálni. Amikor még senki sem vetette fel: miért azzal a párttal, miért nem a miénkkel lép frigyre a szóban forgó intézmény, ha már továbbra is olyannyira ragaszkodik a monogámiához?