A huszonhat éves, vörös hajú Bettina Richter tavalyelőtt végzett az errefelé igen népszerű üzemgazdaságtan szakon, majd kezdetét vette a vesszőfutás. A német mellett angolul és franciául is beszélő Bettina több mint száz álláshirdetésre jelentkezett, de egyetlen komoly ajánlatot sem kapott. - Valódi munkát sehol sem ajánlottak, de felvették gyakornoknak. A kifogás mindig az volt, hogy bár a bizonyítványaim kiválóak, a szakmai tapasztalat hiányzik. Természetesen elfogadtam a gyakornoki állást, abban bízva, hogy néhány hónap múlva rendes munkahely lehet belőle - dől belőle szinte feltartóztathatatlanul a szó. - Persze nem lett. Németországban a cégek két-három éve felfedezték az olcsó gyakornokokban rejlő lehetőségeket. Három-hat hónapig főállású munkát végeztetnek velük, általában ingyen vagy éhbérért, aztán le is út, fel is út. Jöhet a következő jelentkező.

A jelenségnek már komoly szakirodalma van, a Gyakornokok Generációjának (Generation Praktikant) tagjai gyakran még harminc fölött sem tudnak kilépni ebből az ördögi körből. Néhány hónapig itt, fél évig ott gyakornokoskodnak, akár nyolc-tíz munkahelyen is megfordulnak, de szégyenszemre még mindig a szüleik fizetik a lakbérüket (ha tudják), a családalapítás gondolatára cinikusan legyintenek, és lassan feladják az álmaikat, hogy egyszer rendes, szociális biztonságot nyújtó állásuk lesz. A sztárszakmáknak számító építészet, művészetek, újságírás és jog területén már jó ideje többéves "ingyenmunka" a beugró a nagyok közé, de mostanra ez általános jelenséggé vált. Senki sem tudja, hogy pontosan hányan vannak az "örök gyakornokok": a munkaügyi statisztikákban nem szerepelnek, de támpontot adhat, hogy évente kétszázezren végeznek a német felsőoktatási intézményekben, és többségük így kezdi a karrierjét.

A vállalatok nagy része persze nem ilyen finnyás. Az elszánt gyakornokok éjt nappallá téve dolgoznak, gyakran még a hétvégéjüket is feláldozzák, mert abban reménykednek: ha jó teljesítményt nyújtanak, akkor maradhatnak. A német sajtóban már olyan hírek is napvilágot láttak, hogy egyes cégek felszámolják teljes könyvelési és kontrolling részlegeiket, a sokba kerülő főállású munkatársakat elküldik, és a fiatal, sikerre éhes, főként pedig ingyen is dolgozó fiatalokkal töltik be a helyüket. Örökké persze ők sem maradhatnak, néhány hónap múlva jön a következő garnitúra. Utánpótlás pedig van, mert a friss diplomások többsége nem szeretné az ötmillió munkanélküli táborát növelni, és két kézzel kap még a gyakornoki lehetőségek után is. Ezzel magunk ássunk a sírunkat - fogalmazzák meg gyakran maguk az érintettek.

- A manapság kínált "gyakornoki munkák" valójában önálló állások, szó sincs betanításról, szakmai felügyelettől - állítja Bettina Richter, aki nyolc hónapig, három különböző cégnél ette a gyakornokok kenyerét. - Az első naptól kezdve teljes értékű munkát végeztem, senki sem foglalkozott velem, úgy kezeltek, mint egy normális munkatársat. Na, egy különbség azért volt: a mellettem ülő kolléga, aki ugyanazt csinálta, mint én, 2500 eurót keresett, én meg alig háromszázat. Közben pedig ment az érzelmi zsarolás: nem tudnád ezt megcsinálni a hét végén? Ja, ha nem érsz rá, akkor biztos találunk valakit, aki hajlandó lesz rá... Mit lehet erre mondani? Persze hogy az ember mindent elkövet, hogy jó benyomást tegyen, hátha mégis lesz belőle állás.

A fiatal lánynak lassan elege lett a furcsa rendszerből. Először leveleket írt a politikusoknak és a minisztereknek, hogy valahogy mégiscsak szabályozni kellene a gyakornoki munkát, válaszokat ugyan nem nagyon kapott - kivéve Wolfgang Clement gazdasági és munkaügyi minisztert, akinek a titkársága azt írta, örüljön, hogy az állam költségén egyáltalán tanulhatott -, viszont özönleni kezdtek a sorstársak levelei. Bettina Richter ekkor úgy döntött, hogy megalapítja a "fairwork" érdekvédelmi szervezetet, amely a jövőben megpróbálja képviselni a kiszolgáltatott helyzetben levő gyakornokok érdekeiket. - Szokatlan párhuzam, de a kukások is annak köszönhetik magasabb bérüket, hogy megszervezték magukat, és határozottan képviselik az érdekeiket - mutatott rá az egyik német lapban Christian Kühlbauch, a kezdeményezést felkaroló DGB szakszervezet ifjúságügyi koordinátora.

Bettina Richter pedig lendületbe jött, és beperelte legutóbbi munkáltatóját, egy jó nevű szociális intézményt. A szervezet ugyan rendes állást ajánlott a lánynak, de az első nap közölték vele: egy hónapig mégis dolgozzon inkább gyakornokként, persze ingyen. Bettina megtette, aztán perelt. A bíróság igazat adott a lánynak, és kártérítésre kötelezte az intézményt. - A legutóbbi ilyen per nyolc évvel ezelőtt volt, az akkori periratokból készültem fel. Nem a pénz lebegett a szemem előtt, egyszerűen igazságtalannak tartom az egész rendszert: én az első naptól az utolsóig teljes értékű munkát végeztem. Az meg a slusszpoén, hogy ezt pont egy szociális cég csinálta! - fakad ki.

Valami megmozdulhatott a német vállalati szférában is, a Junge Karriere című magazin Fair Company díjakat hirdetett azoknak a cégeknek, amelyek megfelelően bánnak fiatal munkavállalóikkal. Elsősorban nem kecsegtetik őket hamis álláslehetőséggel, viszont - ha már gyakornoknak vették fel őket - szakmailag foglalkoznak velük. Ezt lehetőleg nem a diplomázás után, hanem a tanulmányi idő alatt teszik, hiszen ez lenne a normális "szakmai gyakorlat" ideje (régebben így is volt, de amióta a cégek kész diplomásokat is kapnak ingyen, eszük ágában sincs egyetemistákkal bíbelődni). A kritériumok közé tartozik, hogy nem szüntetnek meg főállást, hogy azt "spórolási okokból" gyakornokkal töltsék be, és fizetnek annyit, amennyiből a fiatal lóti-futik úgy-ahogy el tudják tartani magukat. Eddig 150 vállalat kapta meg a kitüntető címet, igaz, az egyik híres sportszergyártótól villámgyorsan vissza is vonták: amit a személyzeti főnök állított, az köszönő viszonyban sem volt a valósággal.

- A fairworkkel is azt szeretnénk elérni, hogy a gyakornokok foglalkoztatásának is meglegyenek a szabályai. Legalább minimális szinten meg tudjunk élni a munkánkból. Hidd el, nem különösebben felemelő érzés, ha egyetemi diplomával a zsebedben még mindig a szüleid támogatnak. Szeretnénk elérni, hogy a gyakornoki minimálbér hat-hétszáz euró legyen, ez annyi, amit a szociális segélyből élő munkanélküliek különféle jogcímeken összeszednek. Csak összehasonlításul, egy pályakezdő diplomás fizetése 2500 euró körül van. A vállalatok jelenleg semmilyen költséget sem fizetnek utánunk, nincs se egészségbiztosításunk, és nem vagyunk jogosultak munkanélküli-segélyre sem, hiszen ahhoz tizenkét hónapig fizetni kell a járulékot. Jóformán mintha nem is léteznénk. Szeretnénk létrehozni egy adatbankot is a munkáltatókról, hogy orientáljuk a friss diplomásokat, hol, mire számíthatnak, mi az, amit érdemes elutasítani, mert sem szakmailag, sem anyagilag nem hoz semmit a konyhára. - sorolja Bettina Richter, aki néhány hónapja a berlini közlekedési vállalatnál dolgozik, immár rendes állásban. A fairwork másik alapítója, Susana Rinecker nem volt ilyen szerencsés, pedig sokkal jobban indult: a művészettörténész lány még egyetemi tanulmányai alatt, gyakornokként egy teljes színházi fesztivált megszervezett, dolgozott ügynökségnél, tévécsatornánál, de a diploma megszerzése óta csak 300-500 eurós (nettó!) gyakornoki állásokat kap. A munkájára szükség lenne, de többet nem hajlandók fizetni. Mivel szülei nem tudják támogatni, egy IT cég call centerében egészíti ki a jövedelmét - és reménykedik, hogy a kultúra nemcsak hobbi marad az életében.

A fiatal generáció lassan belátja, hogy a híres német jólétnek lassan bealkonyul. Bettina csak megerősíti, amit néhány hónapja Silvia, szintén harminchoz közeledő német ismerősöm hozott szóba: - A háború után valószínűleg mi leszünk az első német generáció, amely nem elég, hogy nem haladja meg, de tartani sem tudja a szülei életszínvonalát. Az igényeinkből és elvárásainkból mindenképpen engedni kell. Sokan közülünk már azzal is megelégednénk, ha bármilyen állandó munkát kapnánk, hogy legalább családot tudjunk vállalni. A kényelmes jólétet biztosító fizetések ideje lejárt.

Ehhez persze hozzátartozik, hogy Bettina és Silvia szülei - jól szituált középosztálybeliek, nem sokkal a nyugdíj előtt - valóban kivételes életszínvonalon éltek. Egyes elméletek szerint a gazdasági fejlődés egyszerűen egy plafonhoz ért, innen nincs felfelé, csak lefelé vezető út, mások azt állítják, hogy a gazdasági integráció után most az életszínvonal terén is megkezdődik Kelet- és Nyugat-Európa összenövése. - Amikor gyerek voltam, évente kétszer utaztunk külföldre, a szüleim a saját házukban laknak, soha nem volt gond az autó lecserélése, és az sem, hogy "kiegészítsék" a gyakornoki fizetésemet. A mi generációnknak ez nem fog menni, beérjük majd bérelt lakással, kevesebbet és olcsóbban utazunk, a drága Kaiser helyett az olcsó Aldiban vásárolunk, autó helyett biciklivel járunk. Ne érts félre, nem vagyunk áldozatok, nem is szeretnék senkit sem hibáztatni amiatt, hogy az életünk így alakul: nyilván szerepe van benne a globalizációnak, a fal leomlásának, és az EU keleti bővítésének is, de főleg annak, hogy az elmúlt tizenöt évben Németországban elmaradtak a reformok. De vannak ismerőseim, akik igencsak dühösek az előző nemzedékre, mondván, az ő kényelmes életükért azért mégiscsak mi fizetünk meg. Igen, valóban szörnyű lehet annak, akit 30 év után küldenek el a munkahelyéről, de nekünk évről évre kell megküzdenünk az állásokért. És miközben kilátásunk sincs akkora jövedelmekre, mint a szüleinknek, még a nyugdíjunkat is nekünk kell összespórolnunk!

Bettina fúj egy nagyot, aztán mégis elmosolyodik. - No jó, próbálom az előnyös oldaláról nézni a helyzetet, mi például sokkal rugalmasabbak vagyunk, képesek vagyunk váltani, mindig újat tanulni. Még azt sem zárom ki, hogy ha a barátom jövőre végez, külföldön nézünk munka után. Magyarországon mekkora a munkanélküliség, csak hét százalék? Gondolod, hogy érdemes lenne körülnéznünk? - majd kacsint egyet: - Gyakornoki állás csak akad!

Berlin, 2005. augusztus

Bettina Richter érdekképviselõ: Az elsõ naptól kezdve teljes értékû munkát végeztem, csak jóval kevesebbet fizettek, mint másnak