Csend honol a bősi vízlépcső körül
Csend van a bősi vízlépcső körül. Nem vonulnak utcára a zöldek, a parlamentben sem hangzanak el izzó felszólalások, ez ügyben nincsenek politikai botrányok, hallgat a politikai közvélemény is. Mintha Bőst csak egy lassan megoldható szakmai problémának tekintené mindenki. A helyzeten a kormányváltás sem változtatott, ahogy nem mozdult semmi attól sem, hogy a Duna Kör egyik alapító tagja, Sólyom László lett az új köztársasági elnök, bár ő egy szlovák lapnak azonnal kijelentette, nem épül erőmű Nagymaroson.
Magyarország és Csehszlovákia 1977-ben kötött államközi szerződést a Bős-Nagymaros közti vízlépcsőrendszerre. 1989-ben Magyarország bejelentette, hogy a várható ökológiai károk tisztázása miatt felfüggeszti az építésében való részvételét, majd 1992-ben egyoldalúan felbontotta az államközi szerződést. Szlovákia 1992 októberében elterelte a Dunát, emiatt a folyam szigetközi szakaszába a korábbi vízmennyiségnek töredéke, mintegy 20 százaléka jut. A beavatkozás óta eltelt közel 13 évben gyökeresen megváltozott a térség élővilága.
A két ország 1993-ban a hágai Nemzetközi Bíróság elé vitte a bősi ügyet. A bíróság 1997. szeptember 25-én hirdette ki a vízlépcsőrendszer ügyében hozott ítéletét. Ebben mindkét felet elmarasztalták: Magyarországot azért, mert nem volt joga felfüggeszteni 1989-ben a nagymarosi munkálatokat, majd pedig 1992-ben felmondani a bősi szerződést. Szlovákia viszont megsértette a nemzetközi jogot a C variáns megvalósításával és a Duna egyoldalú elterelésével.
A Horn-kormány nem tudott megegyezni a szlovákokkal. 1998 után a Fidesz látványos gyorsasággal kezdett tárgyalásokat Szlovákiával. 1999 decemberében adta át Budapest megoldási javaslatát: Magyarország lemondana a Bősön termelt villamos energia őt megillető részéről, cserébe ennek megfelelő vízmennyiséget kér vissza a Duna eredeti medrébe. Dunakilitit nem helyezzük üzembe, viszont hazánk elfogadja a Szigetköz kiszáradását okozó dunacsúni tározó létét. A magyar fél a Duna teljes vízmennyiségének 65 százalékát követelte vissza az eredeti mederbe. A szlovákok nem fogadták el ezeket a feltételeket.
A 2002-es választásokon győztes Medgyessy-kormány másfél éven át nem lépett az ügyben, s ezt a Fidesz sem tette szóvá. Ez a késlekedés egyértelműen azt üzente, hogy Budapestnek nem fontos a téma, amit a szlovák tárgyalódelegáció vezetője, Dominik Kocinger joggal róhatott fel a magyar politikának. Tény, hogy a nemtörődömség vagy annak látszata miatt nehéz lesz majdan a tárgyalások eredménytelenségére hivatkozva Hágához fordulni.
2003 őszén alakult meg a hazai bősi tárcaközi bizottság, majd Erdey György helyettes államtitkár személyében kijelölték a bősi magyar kormánymeghatalmazottat. A kormányközi tárgyalások 2004. április 13-án kezdődtek újra. A kormány 2004. december 8-án fogadta el a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerrel kapcsolatos koncepcióját. Ennek legfontosabb pontja, hogy hazánk a hágai Nemzetközi Bíróság ítéletéből kiindulva az eredeti terv szerinti alsó vízlépcső megépítését elvetettnek tekinti. Sem a bősi vízerőmű alatti folyószakaszon létesítendő második vízlépcső megvalósítását, sem pedig a dunacsúni duzzasztómű lebontását nem kívánja felvetni a tárgyalásokon. További alapelv, hogy a szükséges műszaki beavatkozások a lehető legkisebb természetátalakító hatással járjanak. (Ez a határozat lényegében azonos az Orbán-kormány hasonló döntésével. A szakértők is 90 százalékban azonosak a korábbiakkal. A különbség csupán anynyi, hogy erre a célra most jóval kevesebb pénz jut.) Az Orbán-kormány idején a bősi magyar delegáció helyettes vezetőjeként dolgozó Bartus Gábor a jelenlegi kabinetnek is segít szakértőként. Szerinte az általuk képviselt szakmai irányvonal nem változott, vagyis lényegében folytatódik az 1998-ban elkezdett munka.
A kormánydelegációk idén márciusban találkoztak legutóbb, azóta a három szakértői delegáció folyamatosan egyeztet. Kovács György, a magyar szakmai csoport vezetője szerint jól haladnak a tárgyalások, a jelenlegi helyzet egyébként egyik országnak sem jó. Pozsonynak sem, mert feszültségforrást jelent a két ország kapcsolataiban, nekünk pedig az ügy mielőbbi lezárása az érdekünk. Ezt nem könnyű megvalósítani. A munkacsoportok december végére szeretnének egy elfogadható javaslatot letenni a kormánydelegációk elé.
Van-e, és ha van, mi volna a megoldás? A kérdésre Kovács György azt mondja: amit az ítéletben a bírák is javasoltak. A dunacsúni vízlépcsőt a rendszer részeként Budapest elfogadja, ugyanakkor Pozsony lemond a nagymarosi vízlépcsőről. Találni kell egy olyan, minimális természetkárosítással járó műszaki beavatkozást, amellyel garantálható a biztonságos vízi közlekedés és a térség ökológiai rehabilitációja. A két országot ért károk nagysága is közel azonos, ezért nagy valószínűséggel nem kell majd fizetnie egyik államnak sem a másiknak. Elfogadtathatónak látszik az a javaslatunk is, hogy a Bősön termelt energia helyett vizet adjanak a Szigetközbe.
Ám a szlovákok továbbra is azon az állásponton vannak, hogy Bőstől lefelé csak egy újabb vízlépcsővel garantálható a biztonságos vízi közlekedés. A hazai vízügyi szakemberek jelentős részének is ez a véleménye. A gazdasági minisztérium másként látja. Egy most kiírt pályázatban arra kér megoldási javaslatot, miként lehet hagyományos folyamszabályozási módszerekkel lehetővé tenni a hajózást. A több százmilliós megbízást elnyerő cég bármilyen koncepciót alkosson is, annak megvalósítása hosszú távon legalább annyiba kerül majd, mint egy vízlépcső.
